Koldus álmok rongyos fekhelye

még úgy maradnék, még maradnék,

úgy, veled.

Törött ágakon csendbe fonódva,

hegedű húrjain hangtalan visítva

siklanék újra és újra.

Lennék tavirózsa, mit ringatna szellő

lágy hullámokra hévvel simulva.

Kürtök, üstdobok között,

pattogó szikrák fölött szállnék,

s zuhannék vissza csendbe fonódva,

hegedű vonóján porladni veled.

Majd csipkebokor rejtekébe bújva

két dobbanás közötti szünetben

dallam lopózna halvány sziluettemre.

Illat lenne ágyam, s vágyam,

mi testet öltene dideregve,

mint börtön rácsain át a fény,

szökne pihegve lüktető árnyak,

combok rejtekébe,

és siklana kéjjel

hullámok sírhelyébe éjjel,

hogy meghúzódjon szemérmetlenül

Isten tenyerén.

Hát ringass tavirózsát, nádat,

adj szárnyat halódó vágynak,

sziklák mozduljanak és haljanak bele,

mint az éjszaka szétterülő hajába

a kelő nap első sugára,

újra és újra, sejtelmesen.

Mert még úgy maradnék,

csendbe fonódva,

egy buja éjszaka hajába fúlva,

mint a tegnapi fény,

mi újra és újra összefon veled,

koldus álmok rongyos fekhelye.

2011.03.07.-2011.05.28.

Zsefy Zsanett

*

Videómon: https://youtu.be/gsLVke0Zm_c