Nem érek hozzád, úgy hagylak pihenni.

Amíg homlokát ráncolja az ég

én kiengesztelni igyekszem Istent,

pedig sosem volt köztünk szakadék.

Az idő körénk már burkot nem húzhat.

Árokká mélyült, s mint pengevágta seb

élesen fáj. Hiába varrják össze,

gyógyult nyoma is rajtam lesz.

Nem érek hozzád, de hagyj még tévedni!

Az ajtóban vársz ragyogó Csillagom.

Élővé festem szemöldököd ívét.

Karod melegében magam ringatom.

Nem érek hozzád, hogy nyugalmat leljél.

Késői sétán, ha erre visz utam

elrendezgetem a pár szál virágot,

hogy alattuk békésen tovább szunnyadj.

Nem érek hozzád, csak hagylak pihenni.

Bár rég volt az a nap, mégsem vérzik el.

Úgy mesélnék még Anyám sok-sok szépet,

ahogy meséltél, s elhittem, élni kell.

2013.01.11-15.- átirat::2014.10.30.

Zsefy Zsanett