látod lázban égek

rám tetoválta az élet a múltamat

semmi vermében őrzött kincsem csupa jég

mégis forró a milliónyi ér mi behálózza testem

hol buzog a kitörni vágyó érv

de holdsarló vágta ezer sebtől vérzem

mennyi ének szántott utat a fény felé

most mégis csak apró szikrák pajzánkodnak

mi mind egyre messzebb téved

lassan kialszik felettem az alkony

dérlepte fréziák közé bukik a fáradt szél

felhő fodrozta álmomat fekete hajú éjben

néhány akkord kíséri

rám simítja dallamát a bennem éledt zenének

de ki tudja miért nem ér el a

szívedben pezsgő bíborszín hangulat

*

hittem én

hogy egyszer majd minden jobb lesz

karnyújtás és újra megérint az ég

az ihlet is velem ébred

tipródni sem kell rőt-vörös álmokért

hittem

napjaim nyomában egy cseppnyi vitriolt

ha kever is a ma

holnap ismét együtt szárnyalunk

akár a mesében s a hívogató fényben

angyalok állnak sorfalat

de hazugnak kellene lennem hogy el is higgyem

tegye igazzá bár tollam annyiszor

már nehéz a fátyol sok viharban tépett

szürke utakhoz megfakult

2011.07.09.-2021.01.09.

Zsefy Zsanett