voltunk szépek és még szebbek.

hozzánk bújtak, értünk epedtek.

hajunkban napsugár babrált.

kulcsra zárt kezünk bizsergést dajkált.

egyszer csak felkapott, ringatott a tenger.

próbára tett Isten viharral, csenddel.

ám lassan minden elpihen. mi egekig emelt

földet ér. leveleket kócol avarban a szél.

az emlék itt-ott még fellel néhány

szép vonást. valaha-varázs. de szemünkre

átkos ezüstszálak tapadnak. öreg esték karca.

nem vágyjuk már a zajt, de még

ránctalan lepedőt sem halott arcra.

2011.11.27.-2013.02.19.-átszerk.ve: 2020.03.08.

Zsefy Zsanett