Téblábol, köztünk tekereg. Sok millió év torán

a gyászolt vagy épp éledő? Nem mutatja meg korát.

Melléd szegődik nyomtalan. Nem érint időt, s teret.

Ha rád talál, mint más világ, nem alkudozik veled.

Tétován elindul. Tántorog. Lépked komótos sután.

Majd fal mellé lapul, didereg, míg eped a fény után.

A sarokra érve eltűnik. Egy sikátor elnyeli.

Az utca torka a házfalakról az aszfaltra köpi.

Ha reflektor vakít, és éjbe vész kinek is tűnne fel

- senki sem látta -, hogy ott feküdt szélesen terülve el.

Nem mozdul. Lassan pirkad, ám az ereje egyre fogy.

Egy halk sóhaj sem hangzik fel, ha a Nap elébe rogy.

A fénnyel éled, s holta is tőle függ. Ne feledd,

egymás nélkül a Föld sem az, aminek képzeled.

2012.02.09.-2016.06.01.

Zsefy Zsanett

*

Korábbi változata: Árnyék címmel...