a tisztaszobában az asztalon

volt kiterítve a dédmamám

sápadt arcán nyugalom

bennem félelmet keltett a halál

még most is látom a kis padon

feketében a ház előtt

ahogy a botján megpihent

majd elillant a múltidő

ahogy semmibe révedve várta a

reménytelen holnapot

kongó kolomp hangjára riadt

minden reggel

míg lejöttek az angyalok

észrevétlen élt szegény

és a mennybe is úgy szállt

szót sem ejtve aludt el éjjel

tán hallotta a "jó éjszakát!"

de hajnalban már a tisztaszobában

az asztalon volt kiterítve a dédmamám

a tisztaszobában ahol játszottunk

és azt hittem hogy nincs halál

2009.12.20.-2013.04.02.-2017.10.04.

Zsefy Zsanett

Yo-Yo Ma, Kathryn Stott - The Swan (Saint-Saëns) - https://youtu.be/3qrKjywjo7Q

Nekem megadatott, hogy ismerjem dédmamát. Sőt az az utolsó pillanat, amit megörökítettem ebben a versben, éveken át csak az én titkom volt. Senki nem sejtette a családban, hogy láttam Dédit aznap reggel a tisztaszobában. Nagyon sokáig be sem mertem vallani...

Az emlékeim nagy része viszont biztos azért is maradt meg bennem, mert beszéltek, beszéltünk róla. Emlékeket, történeteket idéztek fel igen gyakran a szüleim, nagyszüleim, nagynénéim. Így rögzülhetett az is, amit nem élhettem meg...és ezt érzem nagyon fontosnak. Legyen aki emlékszik, felidéz, megidéz... és persze legyen kinek. A feledés nem ott kezdődik és ér véget, hogy nem látogatjuk a sírját valakinek - ismerek olyanokat, akik naponta járnak ki szerettük sírjához, de amíg élt emberszámba sem vették - , hanem ha már nem gondolunk rá, ha már nem beszélünk róla. Bár az utóbbihoz az is kell, ahogy már említettem, hogy legyen kivel megosztani az emlékeinket.

ELŐZŐ VERZIÓ: De hajnalban már

...a tisztaszobában az asztalon

volt kiterítve a Dédmamám.

Sápadt arcán nyugalom,

bennem félelmet keltett a halál.

Ésszel nem fogtam még fel.

*

Most is látom a kis padon

feketében a ház előtt:

kezében botján pihent meg

a fáradt múltidő.

Semmibe révedve várta

a reménytelen holnapot;

kongó kolomp hangjára

riadt minden reggel,

míg lejöttek az angyalok.

De addig hányszor mondtam,

ne halj meg, Dédike!

Ő fejemet simítva súgta,

a kaszást elűzzük messzire.

Mégis

a tisztaszobában az asztalon

volt kiterítve a Dédmamám.

Élt észrevétlen, mint elnyelt sóhaj.

A mennybe is csendben szállt.

Szót sem ejtve aludt el éjjel.

Nem hallotta, hogy mondom:

jó utat...

A tisztaszobában az asztalon

játszottam addig oly' sokat.

2009.12.20.-2013.04.02.

ZsefyZs