Nem vagyok és nem leszek teremtő,

bölcsek köve sem fényezi bensőm,

most valami szépet adnék mégis,

hadd táguljon a ránk szabott ég is.

Költők sora dalolt Mindenséget,

mesebelit, idillikus szépet,

tőlem ne várj egy újabb világot,

a régit hordom, azt kell tovább álmodd.

Hol csillagoknak sziporkázó karca

felettünk az estet kitakarja,

ki ablakából ennyit csen magának,

kincseiből szeletnyit imádhat.

Míg köd sejteti, hol a határ vége,

nem láttatja, milyen az ég kékje,

fényes nappal utcák színes arcát,

mikor idő nem vívja a harcát.

Ám 'hogy oszlik, derűt hoz a bércre,

a Nap sugarat hurkol laza fércbe,

ruhát szab-varr báli belépőnek,

bíborfényt az alkonyterítőnek.

Reggel párját kibontja pirulva,

földre hull a selyem holdfényszoknya,

pőreségét oly büszkén viseli,

bármely' díva megirigyelheti.

Nincs szebb mint az alkony tünde fénye,

holdsugárnak játszi könnyedsége,

Napnak földet csókoló sugára,

a világ, ami így marad utána.

2011.11.19.

Zsefy Zsanett

*

Zeneajánlóm: http://youtu.be/46clpEgLA5E

*

Versemet elmondja Széles Kinga: https://youtu.be/hrzBxo5UkdE