Megfürdött a szél a tarka rétben,

napsugárból font gyékényre pihent,

fák lombjából kócolt piciny kontyot,

feje búbján szivárvány libbent.

Aranyeső lett a koszorúja,

de víztükrében csak azt látta meg,

milyen pőre, színtelen a teste,

nem adott rá ruhát senki sem.

Nád fésülte parttól lopott réklit,

- ott feledte tegnap egy kislány -

kalászokból szőtte a szoknyáját,

liliomból fodrot hintett rá.

Bogárfényből pille-fátylat horgolt,

földig érőt, smaragd zöldeset,

táncra perdült vele a szép este,

s forgott végig a völgyek felett.

Az éjszakában elnyúló kacagás

állta útját, s valami bagoly

azt huhogta: ilyen olcsó rongyban

nem lehet a szél felette úr.

Bánatos lett, s levetette nyomban

mindenét, mi éppen rajta volt,

szégyenkezve a futóhomokkal

meztelenül messze bujdokolt.

Azóta sincs ruhája szegénynek,

néha itt-ott felkap valamit,

körbenézi, rázza, majd ledobja,

s fájdalmában egyre csak süvít.

2010.05.26. -2011.02.10.

Zsefy Zsanett