Szépen zenél ez a vers. Olyannyira, h mikor először olvastam, csak ez a jó érzés maradt meg, de nem tudtam a tartalmat felidézni. Meg vmiféle csodálat, ahhoz hasonló, mikor csipkeverők, vagy horgoló nők ujjait nézi az ember.
Azért másodszorra már a tartalom is meglett, s vele a cím is: itt-ott disszonáns képek szépen zengve.
Egyes igék - számomra legalábbis - lekottázódnak, pl 'villódzik', 'átbucskázó', vagy másképp fogalmazva, a versben kirajzolódó mozdulatsor egy karmester karlendítéseit idézi.
A lámpasor a szünetjeleivel viszont kottafejeket, sőt egy ponton az a buta ötletem is támadt, h szétválasztottam a diszt meg a harmóniát, h ne megzavart összhang legyen, hanem a (zene)mű hangneme. (disz-moll, bár nincs ott a moll, az igaz).
Hogy ne csak csupa jót írjak, "az ívén átbucskázó kín" zeneileg, 'mozdulatként' tetszik, tartalmilag viszont nem vagyok vele kibékülve. Nem értem, de lehet, h bennem a hiba.
Címe ellenére (vagy talán épp azért) a szövegben az oldalon közzétett versekhez képest lényegesen több harmónia-elemet érzékelek. Ide sorolom a tudatos tagolást, a mondatoknak és mondatrészeknek a közmegegyezést követő elkülönítését (központozás és nagybetűs mondatkezdés), a rímeltetésre szánt sorvégeknek a többségi szövegekhez képest jóval szerencsésebb összecsengetését.
A ritmusról érdemesnek tartom külön szólni. Már említettem a tagolást; annyit tennék hozzá, hogy a nem szabványos hármasokban (triolákban) rendre az emberi érzékelés egyes területei (látás, szaglás, hallás, ismét látás, tapintás) tükrözik a hangulatot. Ami a ritmus kisebb egységeit illeti, felfedezni vélek még egy technikát: ahogy a verstörténet halad előre, a hármasok két első, összecsengő sora a valamivel szabadabb ütemhangsúlyos jellegről fokozatosan vált át a szinte tiszta jambusra. A harmadik, végig ütemhangsúlyos sorokban szintén fokozatosan nyer teret a 3/3/2 ütemezés.