Vér és hamu lassan száll le, s a szív nem csitul,

mélykék fátylán, éjféltájt a Hold elővonul.

Könnyes ágyán, felhőpárnán villám járja át,

sajgó vállát meg-megrántván kúszik, megy tovább.

Milliárdnyi csillag között arany fényözön:

csillámporos égboltra fest csóvát üstökös.

Megtört fényű holdsugárra gyermekszem tapad,

nem fogja fel, nem érti, a vér mért rá ragad?

Bomba tépte két kezét az égre nyújtaná,

szinte látja, szinte érzi, ott fenn várnak rá.

Menne már, mert fájdalmát csak anyja értheti,

menne már, de apja él és dehogy engedi.

Imádkozik egyre, egy kis csendért könyörög,

imádkozik, ne hallja már, hogy az ég dörög.

Ne hallja a haláltusát, bombarobbanást,

testvérei nyöszörgését, apja sóhaját.

Imádkozik, útja végén anyja várjon rá,

két karjába kapva, fent enyhítse bánatát.

Két karjával - ami már nincs - átölelné őt,

s letörölné anyja arcán ömlő könnyözönt.

Átirat: 2013.04.20.

(2010.12.21-2011.12.16.-2012.04.05.)

Zsefy Zsanett

*

Zeneajánlóm: Zorán: Kell ott fenn egy ország: http://www.youtube.com/watch?v=t3rluBFlkhM