Még visszanéz és int egy láthatatlant

a füstlepelbe burkolt pillanat.

Így száll el múlt, jelen, s a holnap

csak másnak hozhat újabb harcokat.

Zsebkendőben fájdalmat gyűrkészünk,

ha a porcelán Időtlen széttörik,

és a csendbe metsző bús orgonahang a

mellkasunkba hiányként hasít.

A könnyekből lassan emlék sarjad,

és minden perc majd újjászületik,

mert meg sohasem halhat,

kit újrarajzol elménkben a hit.

2014.11.01.-2017.09.26.

Zsefy Zsanett