Mert beledadogtál az estbe

keresztszemek foszlottak szét ujjaim alatt.

Visszabontottam mindent, amit éveken át

színes fonalakból vontam köréd,

hogy megtartsalak.

Ma letagadom azt is, hogy

Isten vezette kezem,

mikor ráhajtottam a napot az éjre,

hadd oldja fel a sötétet a fény,

s az egybeolvadt liláskékben

érintse meg velünk a földet az ég.

Mert beledadogtál az estbe

csillagokból háromszöget

formázott fölénk a képzeletem.

Egyik sarkában én, másikban te ragyogtál,

s hogy rájöttem a harmadik fénye

mi végből létezett,

szétszaggattam e csúf káprázatot.

Bár tudom hiába.

Én szakadtan is megőrzök

minden egymásba öltött pillanatot.

2012.02.04.

Zsefy Zsanett