Az utca éled, mintha nem is félne,

vajon az elmúlás hozzá mikor tér be,

pedig a nap szűkül, rongyolódik fénye,

halkul a dal is már, messzebb ring zenéje.

Minden arcnak nyílik valahol egy ablak

jóreggeltre, végül Istennyugosztaljra.

Világot nyit ma is nyújtózva a reggel,

sötétséget oszlat mire a Nap felkel.

Körbeszegi, dúsan csipkézi a szélén,

közepébe hímzi százszínű szépségét.

Amíg tart a fonál, kedvét sem veszejti,

- dolga végeztével másnapig felejti.-

De 'hogy belefájul a mozdulatlan tájba

őszbe fordult sejtek, színek kavalkádja,

ráteríti a hó szememre a fátylat:

észrevétlen vakul öröm és a bánat.

Ritkul a vágy bennem a teljes egészre,

örülök, ha maradt egy kevéske része.

Rebbenésnyit érint, már attól is félek,

szikrát olthat szele a leskődő sötétnek.

Ha dobbanásnyit még lélegzik a dallam,

könyörtelen idő nyeli el, ne halljam.

Ma ablakon át tőlem szökik meg az ének,

holnap másnak halkul végleg el az élet.

2011.09.01.-2015.9.01.-2016.03.04.-2020.01.04.

Zsefy Zsanett (Bara Anna)

*

Puccini

http://youtu.be/UWCnv3vE5N8