Mikor az este lámpásokat gyújt,

a pirkadattal az éjjel elcsitul,

mikor a hajnal arcodra simul

mosolyodtól a nap is elpirul:

Én ott leszek veled, és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor fáradtan este mellém lerogysz,

de némán még rám mosolyogsz,

mikor nem mondod soha azt nekem,

hogy eltékozoltam az életed:

Én ott leszek veled, és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor a boldog órák már üveggyönggyé zsugorodnak,

majd ezek újra, meg újra halványan kigyúlnak,

mikor a gyermekünk lesz több, mint az egész életünk:

Én ott leszek veled, és úgy, mint most

fogom a kezed.

Mikor hajunkat már csak a holdfény festi át,

s a zúgó őszi szél sem hoz romantikát,

mikor egy néma perc lesz örökkévaló,

utolsó sóhajod számomra útravaló,

mikor a szép emlékek is csak a szívemet marják,

mikor az illatok, virágok tested betakarják:

Én ott leszek veled, és úgy, mint most

fogom a kezed.

2010.- 2016.

Zsefy Zsanett

Videómon:

https://youtu.be/EA0r8TsFKhA

*

Ahogy több versem is fellelhető mások blogjában, hoplapjában úgy ez is. Sőt egy regény 67. fejezetének e vers pár sora a mottója:

lassukeringo.blogspot.com/2012/11/a-menedek-67.html

A blog címe: Valami új, valami más. A regény címe: A menedék.