A kávéillat - egy picinyke mákony -,

mily' csipke-könnyen leng a függönypánton,

de ráégett a keserű szemekre

az ültetvények vért izzasztó rendje.

Kávézamat sem juttatja észbe,

hány gerinc tört eddig ketté érte,

ahhoz, hogy egy csészényi mosolyban

fejfájással legyen ellenpontban.

Urak dolgát a szegény könnyíti,

ma is, ahogy sok száz éve dívik,

kényszer hajtja, mintha megélhetne,

ha testét zúzza apró cserepekre.

Kiáltana, egyenest az égig,

emberséget itt mind pénzben mérik,

mégis mindent ő sír vissza csendben,

ha hiány nő a kávészemekben.

2012.11.23.-2016.04.04.

Zsefy Zsanett