a fogyó Hold ma is csillagokra éhen

sziporkákat terel a végtelen égen

sarlójával néha belevág a rendbe

tudja nagyot vétett s attól elmegy kedve

az árnyakat itt lent nem hajtotta széjjel

megleshetne pedig ahogy szokta kéjjel

tisztás közepén két földre hullott csillag

velünk álmodozik mielőtt elillan

Föld vállán az égbolt Isten adta ékszer

odafent sem leszünk egymásnak mi kényszer

szívdobbanásokat még együtt hangolunk

s Holdba kapaszkodva majd mennyben landolunk

2015.01.31.

Zsefy Zsanett