Egy szál cigaretta szád sarkában,

kínokba vegyült morfium vágy.

Tétova lépted - télutón végzed -

fájdalom szülte mostoha ágy.

Szemed tört fénye pislákolt s kérte,

ne kínozzon a halál tovább.

Csöndesen éltél, - kőbe sem vésték -

mégis megőrzöm minden szavát.

Sírköved felett füst száll és lebeg,

szívom titokban a békepipát.

Futottam, tudod nem hagyott nyugtot,

lekéshetem és nincs már tovább.

Rohantam volna, nem értem oda,

reszketett szívem, hogy eltávoztál.

Azóta mondom, nincs soha nyugtom.

Örökre elmaradt a kézfogás. 

2009. okt.29.

Zsefy Zsanett