Ölelkező fák fölött szöszmötölt az este.
Dorombolós szürkületből sejdült át a csendbe.
Az itt-ott nesz nyomában félelem matat.
Idegennek ez a táj haza nem mutat utat.
Az erdőszéli kis tanyán egy gémeskút vigyázza
korhadt vállán a világot, csillagokkal hálva.
Ha napfényben még csábítna is hűsítő korty vize,
a súlyos éji fellegek nem lesznek égisze.
Hideg leli a lelket is, ahogy bagoly huhog odább.
Egy idegen megszaporázza itt léptei nyomát.
Az árnyak már nem őriznek alkonyi képeket.
Kontúrjukkal a fák ráfagynak, míg félve lépeget.
A város még oly messze van, s ő régen bánja már,
hogy nem hajnaltájt indult útnak, hisz ismeretlen a táj.
Riadtan fordul vissza egy reccsenő hang után.
Tán akad szállás a kunyhónak egy eldugott zugán.
De rosszul bánt a sors vele, s a legtöbb, mit adhatott:
pénzéért a hátába egy lőporos nyomot.