191. Gyónás

1

Háborogva, legbelül

düh és csupa szégyen,

a szívemhez így beszél,

nagy keserűségem:

könnyű anyag, szaporán

kell lebegnem, égnem,

vagyok, mint a falevél,

hányódva a szélben.

2

Mert, bár régi, jó tanács

és tisztes sajátság,

hogy a bölcs sziklán-hegyen

építi a házát,

én, bolond, olyan vagyok,

mint a víz, mely átvág

partjain, és százfelé

hömpölygeti árját.

3

Sodródom is, ahogy a

csónak, evezőtlen,

mint madár, mely úttalan

száll a levegőben,

pattan rólam zár, bilincs,

pattan énelőttem;

egyre jobban sűlyedek

a betyárfertőben.

4

Nehéz dolog énnekem

a komoly agy és szív,

de ízlik mind, amit a

tréfa méze készít;

Venus szava szent parancs,

csábít, emel, épít,

Venusé, ki nem szeret

soha gyáva férfit.

5

Az ifjúság útja a

széles út a földön;

csakúgy ragad rám a bűn,

erényem nem őrzöm;

üdvöm helyett én bíz a

gyönyörrel törődöm:

lelki halott, féltem és

ápolom a bőröm.

6

Érsek atyám, kegyes úr,

szíved megbocsásson:

jó halállal halok így,

kínját vígan állom:

a szép nőt, bár megsebez

mindenütt kívánom,

s ha test nem, hát gondolat

segít vele hálnom.

7

Győzni a természeten

majdnem lehetetlen;

lányt ha látok, tiszta hogy

maradjon a lelkem?

Ifjú vagyok, a kemény

törvényt fáj követnem,

mikor forr a könnyű vér

gyönyörvágya bennem.

8

Tűzre téve ki hiszi,

hogy épp ő nem ég meg?

Páviában szűzi hogy

maradjon a lélek?

Mint vadász, jár Venus ott,

s ő int a legénynek,

édes arca rabul ejt,

szemei igéznek.

9

Vinnék ma Hippolytust

a víg Páviába,

nem lenne Hippolytus

holnapra az árva:

Venus ágya felé tér

minden út iránya:

sok a bástya ott, de nincs

egy se Szűzi Bástya.

10

Másodszor a kártya is

nagy pont bűneimben.

De mikor az asztalon

ott hagyom az ingem,

fázó testem vad dühök

tüze fűti ingyen:

versem akkor remekel

legjobban a rímben.

11

Harmadiknak említem

a korcsmát; ezerszám

dallal rá a glóriát

akkor is csak zengd szám,

ha angyali kórus ül

a mestergerendán

és fölöttem sírja, hogy:

"Requiem aeternam."

12

Én korcsmába akarok

meghalni, s komiszság

lenne, hogy búcsúkupám

számról leszakítsák;

vígabb lesz az angyali

dal is ott és tisztább,

hogy: "Fogadd be, kegyes ég,

ezt a jó borisszát!"

13

Gyúl a lélek mécse, csak

bor töltse, hevítse,

nektár kell, hogy a szivet

egekig röpítse,

édesebb énnekem a

korcsma-kripta kincse,

mint amit vízzel kever

az érseki pince.

14

Menekül a nép elől

némelyik poéta,

sutba ül, nem kell neki

hejehuja, séta:

könyv s gond nyűvi s a magány

egyéb tartozéka,

de amit az agya szül,

mégiscsak pocsék a!

15

Nőre nem néz, éhezik

közülük sok: únja

s félve nézi, hogy zsibong

a piac s az utca;

halhatatlan művekért

vájkálnak magukba:

öli őket szorgalom,

megöli a munka.

16

Ki-ki tudja, hogy neki

mi jó, szívszerinti:

én például nem birok,

ha bőjtölök, írni;

lefőz minden siheder,

mikor nincs mit inni;

éhkopp és szomj gyász nekem,

mégpediglen síri.

17

Ki-ki tudja, hogy neki

mi lesz és mi volt jó:

ösztökélni ihletem

nekem csak a bor jó,

ámde adja aranyát

a csaplár s a hordó:

a legjobbtól lesz csak a

költő szíve forró.

18

Amilyen bort ihatok,

olyan lesz a versem,

s nem telik ki semmi jó

tőlem, míg nem ettem.

Bőjti nap nem száll a szó,

csak kényszeredetten:

ha iszom, Ovidius

elmarad mögöttem.

19

Bizony horkol ihletem

vagy nagyokat ásít,

míg hasam föl nem dagad

szinte torkig, állig;

de ha emeletemen

Bacchus úr tanyázik,

Phoebus is jön s kezdi méz-

ajkának csodáit.

20

Gyónásom a bűneim,

ime, sorra vette,

szolgáid is ezeket

vetik a szememre;

maga ellen vádat így

nem emelne egy se,

bár mulatni, úgy hiszem,

mindnek volna kedve.

21

Jelenlétében kegyes

érsek nagyuramnak,

ki az Úr szava szerint

ítél és igazgat,

vesse rám kövét, szegény

költőre, de az csak,

ki tisztának érzi a

lelkét és igaznak.

22

Magam ellen, ami csak

volt, elmondtam, íme,

és kihánytam a gonosz

mérget, mely telíte.

Borzaszt régi életem

s új út vonz, új ige:

ember arcba lát csupán,

Jupiter a szívbe.

23

Bűneimet gyűlölöm;

vágyom az erényre,

töltse be új lelkem új

szellem égi fénye.

Tiszta tejre vágyik az

újszülöttek ínye:

szívem többé ne legyen

hiúság edénye.

24

Könyörgök, Köln nagyura,

ne add ki az útam!

Irgalmazz famulusod

szívének az Úrban;

ne vesszen a vezeklő

bűnben, nyomorultan:

parancsaid követem

híven - ámen, úgy van.

25

Hódolok neked, kimélj

és ne haragudj rám;

kímél nyájat a vadak

ura is, oroszlán.

S itt, föld fejedelmei,

felém mosolyogván,

védjetek, mert súlyos az

én mostani órám!

Fordította: Szabó Lőrinc

1.

Estuans intrinsecus ira vehementi

in amaritudine loquor mee menti.

factus de materia levis elementi

folio sum similis, de quo ludunt venti.

2.

Cum sit enim proprium viro sapienti,

supra petram ponere sedem fundamenti,

stultus ego comparor fluvio labenti,

sub eodem aere numquam permanenti.

3.

Feror ego veluti sine nauta navis,

ut per vias aeris vaga fertur avis;

non me tenent vincula, non me tenet clavis,

quero mei similes et adiungor pravis.

4.

Michi cordis gravitas res videtur gravis,

iocus est amabilis dulciorque favis.

quicquid Venus imperat, labor est suavis,

que numquam in cordibus habitat ignavis.

5.

Via lata gradior more iuventutis,

implico me vitiis immemor virtutis,

voluptatis avidus magis quam salutis,

mortuus in anima curam gero cutis.

6.

Presul discretissime, veniam te precor,

morte bona morior, dulci nece necor,

meum pectus sauciat puellarum decor,

et quas tactu nequeo, saltem corde mechor.

7.

Res est arduissima vincere naturam,

in aspectu virginis mentem esse puram;

iuvenes non possumus legem sequi duram

leviumque corporum non habere curam.

8.

Quis in igne positus igne non uratur?

quis Papie demorans castus habeatur,

ubi Venus digito iuvenes venatur,

oculis illaqueat, facie predatur?

9.

Si ponas Hippolytum hodie Papie,

non erit Hippolytus in sequenti die.

Veneris in thalamos ducunt omnes vie,

non est in tot turribus turris Alethie.

10.

Secundo redarguor etiam de ludo,

sed cum ludus corpore me dimittit nudo,

frigidus exterius, mentis estu sudo;

tunc versus et carmina meliora cudo.

11.

Tercio capitulo memoro tabernam:

illam nullo tempore sprevi neque spernam,

donec sanctos angelos venientes cernam,

cantantes pro mortuis: «Requiem eternam.»

12.

Meum est propositum in taberna mori,

ut sint vina proxima morientis ori;

tunc cantabunt letius angelorum chori:

«Sit Deus propitius huic potatori.»

13.

Poculis accenditur animi lucerna,

cor imbutum nectare volat ad superna.

michi sapit dulcius vinum de taberna,

quam quod aqua miscuit presulis pincerna.

14.

Loca vitant publica quidam poetarum

et secretas eligunt sedes latebrarum,

student, instant, vigilant nec laborant parum,

et vix tandem reddere possunt opus clarum.

15.

Ieiunant et abstinent poetarum chori,

vitant rixas publicas et tumultus fori,

et ut opus faciant, quod non possit mori,

moriuntur studio subditi labori.

16.

Unicuique proprium dat Natura munus:

ego numquam potui scribere ieiunus,

me ieiunum vincere posset puer unus.

sitim et ieiunium odi tamquam funus.

17.

Unicuique proprium dat Natura donum:

ego versus faciens bibo vinum bonum,

et quod habent purius dolia cauponum;

vinum tale generat copiam sermonum.

18.

Tales versus facio, quale vinum bibo,

nichil possum facere nisi sumpto cibo;

nichil valent penitus, que ieiunus scribo,

Nasonem post calices carmine preibo.

19.

Michi numquam spiritus poetrie datur,

nisi prius fuerit venter bene satur;

dum in arce cerebri Bacchus dominatur,

in me Phebus irruit et miranda fatur.

20.

Ecce mee proditor pravitatis fui,

de qua me redarguunt servientes tui.

sed corum nullus est accusator sui,

quamvis velint ludere seculoque frui.

21.

Iam nunc in presentia presulis beati

secundum dominici regulam mandati

mittat in me lapidem neque parcat vari,

cuius non est animus conscius peccati.

22.

Sum locutus contra me, quicquid de me novi,

et virus evomui, quod tam diu fovi.

vita vetus displicet, mores placent novi;

homo videt faciem, sed cor patet Iovi.

23.

Iam virtutes diligo, vitiis irascor,

renovatus animo spiritu renascor;

quasi modo genitus novo lacte pascor,

ne sit meum amplius vanitatis vas cor.

24.

Electe Colonie, parce penitenti,

fac misericordiam veniam petenti,

et da penitentiam culpam confitenti;

feram, quicquid iusseris, animo libenti.

25.

Parcit enim subditis leo, rex ferarum,

et est erga subditos immemor irarum;

et vos idem facite, principes terrarum:

quod caret dulcedine, nimis est amarum.

Archipoeta (1161-1167)