Jacopone da Todi (1230 k. - 1306)

Jacopone da Todi (1230 k. - 1306) olasz misztikus költő, az utolsó nagy középkori himnuszszerző. Az egyik első szerző Itáliában, aki már nem latinul ír - ő a dolce stil nuovo, azaz az édes új stílus (az olasz beszélt köznyelven alapuló költészet) egyik előfutára. (Ez teszi lehetővé, hogy a személyesség előtérbe kerüljön még a közösségi himnuszokban is, és így lazábbá váljon a himnuszköltészet kapcsolata az egyházias kultúrához, és lehetővé teszi, hogy a következő korszakban, a reneszánszban sok helyütt el is váljon tőle.)

Legendája szerint Jacopone da Todi ügyvéd volt a közép-itáliai, Perugia közelében virágzó nagyvárosban, Todiban. 1268-ban, felesége váratlan halála után megtért, lemondott vagyonáról, bűnbánó életet kezdett, zarándokként járta Itáliát tíz éven keresztül. A ferences rendbe 1279-ben lépett be. Amikor VIII. Bonifác pápa (uralkodott: 1294 - 1303) föllépett a spirituálisok ellen, Todi élesen megbírálta. Ezért a pápa kiközösítette, és 1298-ban be is börtönözte. Csak a következő pápától, XI. Benedektől kapott kegyelmet uralkodásának elején, 1303-ban. A todi San Fortunato-templomban temették el. Boldoggá avatási eljárását 1869-ban megindították.

A kevés név szerint ismert laudaköltő egyike, a ferences líra egyik nagy alakja. Versei ostorozzák a középkorvégi társadalmat, a vallást mint egyéni élményt közvetítik. Sírfelirata „Isten bolondjá”-nak nevezi jokulátor (utcai énekmondó és bohóc) voltára utalva. A középkori Itália utcáin vonuló, magukat vezeklésképpen ostorozó ún. flagellánsok jellegzetes, Istent dicsőítő vallásos népénekeinek, a laudáknak mintájára szerzett költeményeit tartják számon Todi legértékesebb műveiként. Ezek többnyire a liturgikus drámák párbeszédes, drámai formáját követik. A hagyomány neki tulajdonítja a latin himnuszköltészet egyik legszebb alkotását, a Stabat mater című szekvenciát, de hogy valóban ő írta volna, azt ma már egyre inkább vitatják.