Embedded Files
Az 1510 körül készült bőrkötéses kódex (restaurálás után)
A kódex története
A Szent Margit-legendát tartalmazó kódexet a Nyulak-szigeti (mai nevén margitszigeti) domonkos kolostorban az ott élő apácák számára másolta 1510-ben Ráskay (vagy Ráskai) Lea nővér, legnevesebb kódexmásolónk, szintén a kolostor lakója. A domonkos apácák ájtatos olvasmányai között a Nyulak-szigeti szent királylány legendája lehetett a legnépszerűbbek egyike, magyarra fordítására már korán, a 14. század elején sor került. A magyar szöveg pontatlanságai nem vallanak tudós fordítóra, talán valamelyik – némi latin tudással is rendelkező – apáca munkája. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött kódex ennek a fordításnak egy kései másolatát tartalmazza, Ráskay Lea keze írását.
Kódexeink között ez az egyetlen hazai témájú, s forrásai szintén Magyarországon készültek. Ezért nemcsak nyelvi és irodalmi emlék, hanem a magyar művelődéstörténet napjainkkal is érintkező jelentős forrása. Amikor a domonkos nővérek elmenekültek a Nyulak szigetéről, könyveiket és a Margit-ereklyéket is magukkal vitték Pozsonyba.
A 17. században itt került elő a kódex; a klarissza apácák kolostorában bukkant rá Némethy Jakab jezsuita szerzetes. A kötet később Pray Györgyhöz került, aki a legenda szövegét 1770-ben nyomtatásban megjelentette. Tőle Viczay Mihály grófon keresztül került a kódex Jankovich Miklós gyűjteményébe, onnan pedig 1836-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára, illetve ennek jogutódja, az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.
A Margit-legenda története
A Margit-legenda Árpád-házi Szent Margit (1242–1270), IV. Béla király szentség hírében élő (noha hivatalosan szentté csak 1943-ban avatott) apáca leányának az életét és csodatételeit beszéli el. A mondottaknak mintegy hiteléül a legenda végén felsorolja és röviden jellemzi a Margittal együtt élő apácák közül azokat, akik 1276-ban tanúvallomást tettek a pápa által kirendelt szentségvizsgáló biztosok előtt Margit életéről, a közbenjárására történt csodákról, s akiknek a vallomásaiból a legendaíró bőségesen idéz. Az ismeretlen szerző tervezte még a legendában megjelenő további tanúk (urak, egyházi és világi személyek) felsorolását is, e rész azonban a kezdet után (230–231 lapok) abbamarad, a legenda vége nem készült el.
A Margit-legenda két fő forrásból készült. Leginkább Margit legrégibb, nem sokkal halála után keletkezett latin nyelvű legendáját (az ún. Legenda vetust, azaz Régi legendát) követi, amelyet valószínűleg a legendában is többször említett Marcellus, a magyar domonkosok rendfőnöke, Margit gyóntatója és lelki vezetője írt kanonizációs céllal, felhasználva egy előzetes szentségvizsgálat anyagát is. Ez finom stílusdíszítéssel – elsősorban a középkori latinban divatos rímes prózával – ábrázolja időrend szerint Margit aszketikus életét, erényeit és csodatételeit. A Legenda vetus szövegének egyetlen példányát, amely nem egészen azonos a Ráskay-féle kódex másolója által használt változattal (mert például sok helyütt rövidebb annál), Bolognában találták meg 1931-ben, egy kódexbe bemásolva.
A másik fő forrás a Margit életéről 1276-ban tartott második szentségvizsgálat latinul lejegyzett tanúvallomásainak jegyzőkönyve, mégpedig annak nem az eredeti, nyers, hanem a szerkesztett változata. A legendaszerző számos olyan részletet válogatott ki ebből, amik Margit életének konkrét eseményéről szólnak. Különösen a Margittal együtt élő apácák vallomásait építette bele művébe, mert ezek segítségével Margit alakját emberi közelségbe tudta hozni a kolostor mindenkori lakóihoz. A szerkesztett jegyzőkönyv egy példányát, mint a magyar legendaszövegből is tudjuk, a Nyulak-szigeti kolostorban őrizték. A jegyzőkönyvet a menekülő apácák Margit koporsójába zárták, ahol kb. száz évig rejtőzött, mielőtt 1641-ben Pozsonyban a koporsó felnyitásakor előkerült - később azonban nyoma veszett. A szerkesztett jegyzőkönyv szövegét így ma szintén hiányosan, többszörös és késői (18. századi) másolatokban ismerjük.
A legenda magyar fordítója a ma ismertnél valamivel teljesebb szövegből dolgozott. Az elveszett szövegrészek tartalmára következtetni lehet a jegyzőkönyv eredeti (szerkesztetlen) változata alapján 1340-ben készült két latin nyelvű legendából, de ezeket szerzőjük, Garinus „lángoló” stílusa miatt óvatosan hasznosíthatjuk. Az eredeti jegyzőkönyv egyszerű latinságú írásmű, nagyban a tanúk beszélt (magyar) nyelvét tükrözi vissza, bár némi stilizáltság nyomai felfedezhetők benne.
Az, hogy a forrásokból hogyan és mikor keletkezett a magyar legenda, nem eléggé tisztázott. A kutatók többsége úgy véli, hogy szerzője előbb latinul írta meg, s azt fordították később magyarra. Ilyen latin legenda létét azonban eddig nem sikerült kimutatni; adatok inkább arra vannak, hogy a magyar domonkosok rendelkezésére a 15. század elején és végén is csak a Legenda vetus és a jegyzőkönyv állt. A két forrás összeszerkesztésével kapcsolatban többen úgy vélik, hogy az még a 13. század végén megtörtént. A fordítást pedig, amiben eredetileg sok hiba volt, feltételezhetően többszöri átdolgozták (a 14. század második felében pedig stilisztikailag is korszerűsítették).
A legenda írója vagy magyarra átültetője az irodalommal szemben támasztott középkori tudós kívánalmak szempontjából nem alkotott jeles munkát. A felépítés nem elég átgondolt, a stílus sokszor nehézkes, a nyelvtani szerkezetek sokszor magukon viselik a latin mondattan magyartól idegen jegyeit. De éppen ez a darabosabb, iskolázatlanabb jellege, az élet közvetlen apró tényeitől való elszakadni nem tudása teszi ma is frissé, egy eltűnt világ hiteles tanújává. A magyar szöveg alkotója maga is minduntalan rácsodálkozik az általa elmondottakra, minduntalan meglepődik Margit tettein. Ezek a személyes megnyilatkozásai, meghatott felkiáltásai, az olvasókhoz intézett gyakori megszólításai naiv bájjal szövik át nehézkes mondatait.
Az, hogy a legendának nincs egységes kompozíciója, biztosan összefügg azzal, hogy mind a latin eredetit, mind a magyar fordítást többször átdolgozták, átalakították. A szöveg négy különálló részre oszlik. Az első Margit kolostori életmódját tárgyalja, a második csodatételeit sorolja fel, a harmadik a sororok (nővérek, apácák) vallomásait, az éppen csak megkezdett negyedik rész pedig különböző papok és világiak tanúságtételét adja elő. Ez utóbbi három rész inkább csak egy majdan megírandó legendához nyersanyagul szolgáló acta, a szentté avatási per dokumentációja. Igazi legendának az első rész tekinthető. Az életrajzi legendatípustól (az úgynevezett vitától) ez már eléggé eltávolodott, a kronológiai tárgyalásmód helyett ugyanis Margit erényeit, kolostori életmódját jellemzi témák szerinti csoportosításban.
A legenda a misztikus szent eszményképeként mutatja be hősnőjét, de hamis idealizálás helyett hiteles, tárgyias leírására törekedett. A misztikus elragadtatottságban élő királylány legfőbb célja, hogy minél előbb egyesüljön "mennyei jegyes"-ével, s ezért nem ismert határt az önmegtartóztatásban, virrasztásban, örökös imádkozásban, testének sanyargatásában, fárasztó, nehéz munkák vállalásában. Ez a szinte légiessé váló aszkéta mégsem elvont, sablonos figura a legenda ábrázolásában. Alakja azonnal valószerűvé válik, mikor ilyeneket olvasunk: "az sok térdeplésekért és az gyakorta való térdének meghajtásiért az ő térdének kalácsi megdagadtanak és megkeményedtenek vala." Alázatosságának szemléltetésére pedig elmondja, hogy mindig magára vállalta a mosogatást, a moslékkal való bajlódást, sőt a legundorítóbb feladatokat is. De eközben "az ő ruháját meg nem változtatja vala, akármely igen megnehezült is férgeknek, tetűnek miatta, sem fejét meg nem mosta." Mindez szinte már durva naturalizmusnak tűnne, ha a legenda összefüggésében nem az ilyen elemek alkotnák a szükséges ellensúlyt ahhoz, hogy a misztikus-rajongó Margit alakja, fantázia szülte tünemény helyett, a földön mozgó és cselekvő – bár különleges – ember maradjon.
Reálisnak, emberinek, sőt olykor elég gyarlónak mutatja be a legenda Margit környezetét, társnőit, a kolostor egész belső életét is. A pontos leírások, megfigyelések mozaikjából kibontakozik ennek a különös közösségnek sajátos, zárt élete, melyben mégis jelen van, visszatükröződik a kolostorfalakon kívüli ellentétekkel telített világ lüktető valósága is. A legenda megismertet a kolostorlakók nem éppen harmonikus emberi kapcsolataival, elsősorban a Margit és különböző főnemeslányok közötti feszültséggel. Királylánynak, főúri kisasszonynak a kolostorban is külön jogai voltak, nekik díszes edény, jobb ágy, jobb ruha járt, sőt férjhez is mehettek, ha előkelő vőlegény jelentkezett. Margit azonban nem tűrte a szavak és a tettek közti ellentmondást, s királyi származását szégyellve, a szegényekkel, nyomorultakkal tudatosan közösséget vállalva már puszta létével is szálka volt társnői szemében. A világtól való elvonulás számára nem a cellák csendjében való megpihenés volt; a kolostorban való önmagát elepesztés nála a bűnös világgal való szembefordulást jelentette.
Források:
A Magyar Irodalom Története a Magyar Elektronikus Könyvtárból,
Magyarok Cselekedetei - filmetűd a legenda részleteivel a kódexről és történetéről: >>>
Részletek Szent Margit legendájából - Nov 04, 2013 5:37:38 PM
Page updated
Google Sites
Report abuse