Charles d'Orleans

A 14-15. század fordulóján, 1394-től 1465-ig élt a középkori francia líra késői betetőzője, Charles d'Orléans, uralkodói nevén I. Károly orléans-i herceg. Gyötrelmekkel, kudarcokkal teli életéből fájdalmas hangú, mélabús költészet fakadt.

A királyi család tagja volt. Nagybátyja VI. Károly francia király volt, fia XII. Lajos néven lépett trónra. Anyja Valentine milánói hercegnő volt. Ifjúságát kifinomult, rendkívül művelt környezetben, a blois-i kastélyban töltötte. Tízévesen már magas fokon művelte a latin nyelvet.

Félelemnélküli János (Jean-sans-Peur) burgundi herceg 1407-ben megölette apját, Louis d'Orléans-t. A következő években újabb családi tragédiák érték. Előbb anyját (Visconti Valentinát, 1408-ban) veszítette el, majd első hitvesét is (Valois Izabellát, 1409-ben - a tizenkilenc éves asszony, akit unokatestvére, Károly három évvel korábban, tizenegy évesen vett feleségül, belehalt második gyermekük megszülésébe). Hogy bosszút álljon apja haláláért, Károly az Armagnac-házzal szövetkezett (második felesége VII. Bernát Armagnac-i gróf lánya, Bonne grófkisasszony volt). Az Armagnacok és a burgundiak között kirobbant főúri viszály csak még nehezebbé tette a százéves háború miatt amúgy is súlyos belpolitikai helyzetet.

1415-ben huszonegy éves volt, amikor a franciák vereségével végződött agincourti csatában angol fogságba került. Más nemes származású foglyokhoz hasonlóan ő is élhette tovább Angliában nagyjából azt az életformát, amelyhez otthon hozzászokott, szabadon azonban még váltságdíj ellenében sem engedték - tekintve hogy a francia trón egyik lehetséges várományosa volt. Teljesen elszigetelve a politikai élettől a költészetnek szentelte magát. Huszonöt évnyi raboskodás után, negyvenhat évesen térhetett haza 1440-ben.

Még ebben az évben (minthogy Armagnac-i Bonne nem élte meg hazatértét az angliai fogságból) feleségül vette I. Adolf klevei herceg lányát, Klevei Máriát (aki Félelemnélküli János unokája volt).

A hazai politikai életbe is igyekezett bekapcsolódni. Közvetítő szerepet szeretett volna vállalni a királypárti Armagnacok és az angolbarát burgundiak között, de próbálkozása nem járt sikerrel. 1447-ben hadba vonult az itáliai Asti városa ellen, hogy anyai örökségét megszerezze, de itt is kudarcot vallott.