E verset alva költöm én

E verset alva költöm én;

lebegve áll a nap s közém,

akár a rossz asszonyszemély;

mert van olyan,

kinél a szerelmes lovagnak baj fogan.

Mert Isten néki megbocsát,

ha hű lovagot ölel át,

de hogyha pap, netán apát

a szerető,

hát akkor nyárson és máglyán égjen meg ő!

Auvergne mellett, Limoges körül

rangrejtve jártam egyedül,

s hogy, hogy nem, elém penderül

két hölgy: Guari

s Bernart uraknak hites feleségei.

Egyik a nép nyelvén köszönt:

„Zarándok úr, ég óvja önt!

Magas hely lehet, ’mit betölt;

jól öltözött;

bár sok hülye is van az ilyenek között.”

S mi volt erre a válaszom?

Hát nem ragoztam épp agyon;

csak makogtam, mint egy majom

valahogyan:

„Babariol, babariol, babarian.”

S szólt Ágnes úrnő: „Ermesen,

hugom, megadta kegyesen

az Úr, mit kértünk, azt hiszem.

Nincs több veszély,

mert néma ez, s rólunk majd semmit nem beszél.”

És köpenye alá nyomott,

és szobájukba vitt legott,

és jó volt melegedni ott,

mert nem vitás,

a tűzhelyükben rengeteg volt a parázs.

Kappant hoztak és sülteket,

és ettem is kettő helyett,

és nem volt ott szolgasereg,

csak hárman, és

fehér kenyér, jó bor, s a bors sem volt kevés.

„Nővérkém, mégis félek én;

hátha becsap ez a legény:

csak tetteti, hogy nem beszél.

Ezért előbb

hozd rőt kandúrunk, hátha szóra bírja őt.”

Ágnes kiment, majd visszajött,

s egy pofaszakállas dögöt

hozott, mely nagy volt szerfölött.

Ettől nekem

a merszem és a vágyam elszállt hirtelen.

Tehát, evés-ivás után

levettették minden ruhám,

s a bakmacskát tették reám.

Hitvány, sunyi

volt, s már a nyervogását kín volt hallani.

Farkát rángatta egyikük,

mire az száz véres betűt

kapart mancsonként öt helyütt

a bőrömön,

de tartottam magam keményen, esküszöm.

S szólt Ágnes: „Ermesen, hugom,

ez néma, én úgy gondolom,

hát kezdődjék a vígalom!

Így fogtak ott,

és több mint egy hétig erősen állt a bot.

De akkor harc következett;

száznyolcvannyolc dühös menet;

és nem volt közbe’ tűzszünet.

A fegyverem,

amin keresztül ment, el nem mesélhetem.

Monet, vidd leggyorsabb lovad,

s versem Bernart s Guari urak

kiváló asszonyainak!

Ha engemet

akármelyik szeret, a macskát ölje meg!

Farai un vers, pos mi sonelh,

E-m vauc e m'estauc al solelh.

Donnas i a de mal conselh,

Et sai dir cals:

Cellas c'amor de cavalier tornon a mals.

Donna no fai pechat mortal

Que ama cavalier leal;

Mas s'ama monge o clergal

Non es raizo:

Per dreg la deuri'hom cremar ab un tezo.

En Alvernhe, part Lemozi,

M'en anei totz sols a tapi:

Trobei la moller d'En Guari

E d'En Bernart;

Saluderon mi sinplamentz per san Launart.

La una-m diz en son latin:

"O, Deus vos salv, don pelerin;

Mout mi semblatz de belh aizin,

Mon escient;

Mas trop vezem anar pel mond de folla gent."

Ar auzires qu'ai respondutz;

Anc no li diz ni ba ni butz,

Ni fer ni fust no ai mentagutz,

Mas sol aitan:

"Babariol, babariol, babarian."

So diz n'Agnes a n'Ermessen:

"Trobat avem que anam queren:

Sor, per amor Deu l'alberguem,

Que ben es mutz,

E ja per lui nostre conselh non er saubutz."

La una-m pres sotz son mantel

Et mes m'en la cambra, el fornel:

Sapchatz qu'a mi fo bon e bel,

E-l foc fo bos,

Et eu calfei me volentiers als gros carbos.

A manjar mi deron capos,

E sapchatz agui mais de dos,

Et no-i ac cog ni cogastros,

Mas sol nos tres;

E-l pans fo blancs e-l vins fo bos e-l pebr'espes.

"Sor, si aquest hom es ginhos

Ni laicha a parlar per nos,

Nos aportem nostre gat ros

De mantement,

Qe-l fara parlar az estros, si de re-nz ment."

N'Agnes anet per l'enoios:

Et fo granz, et ag loncz guinhos:

Et eu, can lo vi entre nos,

Aig n'espavent,

Qu'a pauc no-n perdei la valor e l'ardiment.

Quant aguem begut e manjat,

Eu mi despoillei per lor grat;

Detras m'aporteron lo gat

Mal e felon:

La una-l tira del costat tro al tallon.

Per la coa de mantenen

Tira-l gat, et el escoisen:

Plajas mi feron mais de cen

Aquella vetz

Mas eu no-m mogra ges enquers qi m'ausizetz.

Pos diz N'Agnes a N'Ermessen:

"Mutz es, que ben es conoissen.

Sor, del banh nos apareillem

E del sojorn."

.xli. jorn estei az aquel torn.

Tant las fotei com auziretz:

Cen e quatre vint et ueit vetz,

Q'a pauc no-i rompei mos corretz

E mos arnes;

E no-us pues dir los malaveg tan gran m'en pres.

Monet, tu m'iras al mati,

Mo vers porteras el borsi

Dreg a la molher d'en Guari

E d'en Bernat,

E diguas lor que per m'amor aucizo-l cat