Walther von der Vogelweide

Walther von der Vogelweide (1170 k. – 1230 k.) középkori német költő (Minnesänger).

Születési helye nem ismert, származási helyként számos helység neve jött szóba. Ma úgy tartják, hogy valószínűleg Alsó-Ausztriában született. Osztrák származása mellett szól, hogy Walther saját szavai szerint Ausztriában tanulta a költőmesterséget. Sokáig nemesi származásúnak tartották, de ilyen nevű nemesi családról ebből az időből nem tudunk.

Költői pályafutását a Babenberg dinasztia bécsi udvarában kezdte, ám 1198-ban pártfogója, I. Frigyes herceg halála után, ismeretlen okok miatt kiutasították Bécsből, el kellett hagynia a várost. Ettől kezdve vándorköltőként járta az udvarokat. Számos világi és egyházi főúr környezetében megfordult, pártfogója volt például a staufi Fülöp király, IV. Welf Ottó, II. Frigyes császár, Hermann türingiai gróf, Wolfger passaui püspök. Élete vége felé kis hűbérbirtokot kapott II. Frigyestől. Személyében talán először jelenik meg Európában az a független költő, aki nevelő és intelmező szándékú alkotásaival aktívan beleszól a magas politika kérdéseibe, és ezt a szerepét a feudális politika irányítói igazolták is.

Több szempontból megújította, kitágította a Minnesang addigi hagyományait, így azt szokás mondani, hogy a középkori német világi líra vele érte el a tetőpontját. Jelentősen meghaladta ugyanis a korabeli szerelmi költészet konvencióit: a szerelemben a szolgálatot középpontba állító szemlélettel szemben nála (legalábbis versei egy részében) a beteljesülő szerelem kölcsönössége és természetessége jelenik meg. A Minnesang és a trubadúrköltészet hagyományaival szemben nála a szerelem környezetének ábrázolása és a szerelem elbeszélése nem allegorikus jelentésű képekben valósul meg: verseiben a táj, a természet önmagát jelenti, valóságosnak hat. Ez azért fontos, mert így a szerelmet sem olvashatjuk egy ideális kapcsolat allegóriájaként, hanem minden vallási képzettől elszakadva két ember valóságos kapcsolatában találja meg a helyét. Ez a szemléleti újdonság Walthernál a Minnesangtól látszólag távoli költészeti hagyományokat képes bevonni a szerelem elbeszélésébe: a népköltészet és a vágáns költészet hagyományait, valamint a görög pásztorköltészet motívumait. A szerelem szolgálat helyett olyan játék, amely két ember titka, már nincs kapcsolatban a társadalmi konvenciók építésével, és nincsenek metafizikus összefüggései (jól példázza mindezt A hársfaágak csendes árnyán című verse). Ez az a pillanat a költészet történetében, amikor a földi szerelem elszakad a Mária-himnuszok égi szerelmének motívumaitól.

Ezekkel a dalokkal párhuzamosan keletkeztek azok a versek, amelyeket Mädchenliednek (lányokhoz szóló dalok) nevez a szakirodalom. Ezek a dalok felépítésükben, formájukban a vágánsköltészetből ismert pásztordallal (pastourelle) mutatnak hasonlóságot.

Walther költészetének azonban nem a szerelem az egyetlen témája. Egyes verseiben a természet csodálójaként jelenik meg (Lássátok csak, mily csodás a május). Az öregedő költő melankóliája jelenik meg az Ó jaj, hogy eltűnt minden című elégiájában. Életművének fontos részét képezi az ún. Spruch-költészet. Walther a didaktikus irodalom körébe tartozó Spruch-ot politikai tartalommal töltötte meg.