Tetszik nekem húsvét körül

Tetszik nekem húsvét körül

a virágkeltő friss idő,

minden tagom üdűl, örül

hallván az erdőt felverő

madár dalát a légben.

S tetszik nekem, midőn a táj

zöld síkján sátortábor áll,

s nagy az én örvendezésem,

ha szép sorokba gyűlve már

ló és lovag próbára vár.

S tetszik látnom, hogy menekül

cókmókjával a nép, ha jő

a gyors előhad s tömörül

nyomán a zöm, a főerő,

szívem repes, ha nézem,

hogy keríttetik be a vár,

hogy ing a bástya – földre máll –

míg fönn a partszegélyen

szép nagy hadat védövbe zár

cölöpsövény és mély vízár.

S tetszik, ha egy Főbb emberül

előre rugtat - vakmerő

példáján menten felhevül

mind a nyomában ügető,

s igyekszik mind merészen

be a viaskodásba, bár

fogadja szenvedés, halál,

mert tudja mind eszében,

hogy férfihírért egy az ár:

ütést ha ád, ütést ha áll.

És látni már mindkétfelül

törik a kard, a csendülő,

ékes sisak, paizs ledül,

szúr, vág a sok előkelő

hűbéres úr serényen,

s mivel sok vérzik s holtra vál,

sok ló is gazdátlan nyihál,

de aki úr egészen,

kart és fejet jól eltalál;

s míg ölhet, foglyot nem csinál.

Hús, bor, ágy - szót sem érdemel

ahhoz, mit vagyok ízlelő,

midőn egy „hajrá!” fölrepül,

s üres nyereggel szökdelő

ló nyerít a cserényben,

és „jaj, segítség!” bőg a száj,

és hull vezér, hull rá a nyáj,

s a holtakat szemlélem,-

ahogy bordájukból kiáll

kettétört zászlós kopjaszár.

Bárók, zálogban légyen

inkább vár, város és határ,

de nincs szebb a háborúnál.