Az egyházi zene mellett a középkorban tovább élt a népi zene, az urak is kedvelték a muzsikát. Nemegyszer az úrhölgyek és az urak is tudtak valamilyen hangszeren játszani. Az egyetemes latin nyelvű egyházi irodalom mellett a 12. századtól (a gótika időszakában) megjelent a nemzeti és lovagi kultúra. A józan polgári szemlélet kezd előtérbe kerülni, a vallásosság mellett újra megjelenik az életszeretet.
A világi zene fő műfaja a 12. századtól a trubadúrköltészet. Dél-Franciaországban, Provance-ban született a 12. században, majd a 13. században az eretnekháború miatt áttevődik Észak-Franciaországba. Délen trubadúroknak, északon trouvereknek nevezték e művészet képviselőit, akik költők és zeneszerzők is voltak egy személyben. Származásukat tekintve: alsó- és középnemesek, de voltak főúri képviselői is (hercegek, királyok; a trouverek neves képviselője volt Oroszlánszívű Richárd angol király). Alacsony sorból származó trubadúrokról is tudunk (vándordiákok, kolduló szerzetesek).
Dalaik: balladák, drámai elbeszélő szerelmi dalok. Ezek is egyszólamú dalok, de már világi tartalommal és hangszerkísérettel és többnyire nemzeti nyelven szólalnak meg. A trubadúrok és a trouverek művészete több irányba sugárzott ki: Spanyolországban - cantiga; Olaszországban - lauda; Németalföldön e műfaj képviselőit minnesangereknek nevezik (minnesanger = szerelmi dalok szerzője). A legjelentősebb képviselői: Walter von der Vogelweide, Neidhart von Reuenthal, Tännhauser.
A 14. századtól mindinkább előtérbe kerül az élénkebb ritmusú világi zene. A középkor énekes zenéjében a hangszerek használata igen elenyésző, hangszeres zene a tánczenéből bontakozott ki.
A középkor világi zenéjét a 13-14. századi Magyarországon az énekmondók, regösök, igricek, történelmi mondákat előadók szereplése képviselte.
Források:
Raoul de Ferriéres: Quant li rossignoles (Mint a csalogányok) - Oct 29, 2017 12:44:53 PM