Hélinald de Froidmont: A Halál versei

I

Halál, e Rend szűk klastroma^[1]

segít most kiizzadnom a

sok bűnt ifjúságom során.

Botod zuhintod té s tova.

Mégsem másít az ostoba

rögzött szokásain s magán.

A bölcs fél tőled általán.

De csődbe juthat mindahány,

lassan vagy gyorsan ér oda.

Viszont én megváltoztam ám,^[2]

hóbortjaim mind elhagyám.

Rossz gyógymód az, ha nincs nyoma.^[3]

II^[4]

Halál, ki vágyakról dalol,

s hivalg hiú hívságokon,

inkább tanulja meg dalod.

Így téged bűvkörébe von,

szeme a rossztól elhajol,

s már többé meg nem ronthatod.

Halál, meddő varázsod ott,

hol szólni dal rólad szokott,

s hol istenfélelem honol.

A szív ha szűl ily magzatot,

nem árthat annak ártanod,

- bizonnyal bizonyíthatom.

III

Halál, ki gazdag gazda vagy,

s kötsz sorra jó vásárokat,

te dúsakat kopaszra nyírsz,

a fellegjáró port harap,

megzúzol óriásokat,

szokásos rangsort fölborítsz,

nagy hőst verejtékkel borítsz,

fő-fő ügyest megbokrosítsz,

jól ismersz ösvényt és utat,

mely gyakran a mocsárba visz:^[5]

ijessz barátaimra is,

menj, és köszöntsd mindnyájukat.

IV

Halál, barátaim keresd,

nem fűt harag, jól megjegyezd,

sem semmiféle gyűlölet.

Sőt kérem Istent (nékem ezt

megadta: nincs rajtam kereszt),

kapják ők is kegyelmedet,^[6]

s halálukig jól éljenek.

De mert te épp őket lesed,

s istentagadókat követsz,

jó őket megfenyítened;

lelkük ha fél, hát meglehet,

hogy tisztább, mintegy szűrve lesz.

V

Halál, hurkod körénk szorult,

s jeges ködöd utunkra hullt,

hogy csússzanak meg lábaink.

Gyűlöllek olthatatlanul,

téged, s nem kikhez küld ez ujj

segítni sorsuk gondjain.

Űzzék ki a Hívságot, ím,^[7]

mely rongál lelkük mélyein,

míg csődbe nem visz fondorul.

Hisz kit te hurkolsz két felin,

s nyög már markod bilincsein,

bolond, ha még így sem javul.

VI

Halál, fogd kürtöd, s fújj belé

Pronleroy s Peronne felé,

legelsőbb Bernard hallja meg;

ő már-már lassan Istené,^[8]

csak Isten el ne ejtené

rossz pénzként ezt a gyermeket.

Halál, mondd el, te ismered

kergéje hogy s mint éldeleg,

amíg az egészség övé.

De rí, sápog, mikor beteg:

Isten körén kívül reked,

akit csak nagy baj hajt elé.

VII

Halál, Halál, Bernard-omat

köszöntsd, Ég óvja társamat:

miatta sír, szorong szivem.

Úgy látom: fél, hogy új utat

válasszon, a legjobb utat,

és változzék meg teljesen.

Mért vár? Mért késik? - kérdezem.

Ha várja: Isten gyors legyen,

szolgálni őt mért nem szalad?

Ki lustán mozdul - esztelen.

Hisz az idő ha elmegyen,

fölzeng: "Nincs morzsa, nincs falat!"^[9]

VIII

Halál, Halál, köszöntsd Renaud-m,^[10]

az hívja - intsd! -, kié a trón,

s kit félni és szeretni kell.

Mondd, mondd: a nagy találkozón

az íjra - jól lő az bizony,^[11]

bár nem sebez - készüljön el.

Halála szörnyű napja kel,

át kell, hogy keljen tengeren,

tűzzel hintett égő habon.^[12]

Bolond ács az, s butát mivel,

ki tatarozni kezdi el

házát, Halál ül bár azon.

IX

Halál, kölyöknek, bácsinak

mondd el: szűk út jó járni csak,^[13]

s kis pénz elég jó cél iránt.

A bölcs nem is kíván sokat,

a kapzsi egyre szomjasabb:

kevésnek érzi vagyonát.

Halál, minket tanít a szád:

nem egy a tudni- s bírni-vágy.

"Farkasszőr mindenhez ragad!"

De a szegény nevet, ha lát,^[14]

hisz ínségének megbocsát,

s hívod? - mezítlen is szalad.

X

Halál, szűz földeket bejársz,

s lágy torkokból követ csinálsz

beretvádat megfenni rajt;

fösvény szomjára írt találsz,^[15]

bőtermésű fát visszavágsz,

gazdag se szedhet róla majd.

Van merszed, hogy jól megzavard,

hosszú kórral csapdádba csald,

s ha Hídra lép, útjába állsz.

Az Angivillers-béli rajt

ébreszd föl: tűd kész, s hogy bevarrd

mellényük ujját, arra vársz.^[16]

XI

Halál, tükrödben tükrözik

a lélek, míg testből szökik,

s könyvedben tisztán megleli,^[17]

Istennek más se tetszhetik,

csak rossz sorssal ki küszködik,

és ez merő öröm neki.

Barátaimnak mondd, aki

a mártírságot szenvedi,

ágyát az Édenben vetik.

Mint ígérte, tegyen ki-ki!^[18]

Hazugját Isten bünteti;

s szótól a tett odább esik!

XII

Halál, fizetni kényteted,

még meg se hallja léptedet,

ki gyűjt és gyűjt halomra csak;

menj, nézd a sok-sok herceget,

kik gyötrik a szegényeket,

bár gyötri úgyis hő s a fagy.

Halál, kicsit ha bánt a nagy,

bosszút állsz: lám, fűzágakat

markoltak Szent Márton helyett.^[19]

Kaszáddal kétfelé szeled,

mely most az ég felé eped,

a sólyom-, ölyv- és sas-hadat.^[20]

XIII^[21]

Halál, lettél, mert vétkezett

nő s férfi, míg almát evett.

Világverő, erős Halál,

a nagy Rómába küldelek

- e név nyilván "ront"-ból eredt,

mert csontot megzúz, szőrt csupál,

simóniázik mind, akár

bíbornok, pápa: érti már.

Ront Róma: mindent szétveret,

belőlünk rossz faggyút csinál,

de legátusa fénysugár,^[22]

fakó szurok csak jóllehet.

XIV

Halál, nyergeld meg sok lovad,

bíbornokokkal fussanak,

ragacs virágbibék azok,^[23]

s merő fényben sugárzanak.

Hallják: sok benned a harag,

mert mind ragadnak e papok,

ha szóban élv s nagy pénz forog,

s e "bibék"-től bíbornokok.^[24]

Róma rossz pénzt gyakorta ad,

akár krajcár, akár nagyobb;

ólmot ezüst-mázzal befog:

hamist valódinak mutat.

XV^[25]

Halál, zúgd, hallja Róma, Reims:

kis úr - nagy úr, bármily lehetsz,

markomban vagy mindenhogyan.

Jó, hogyha bűnt bánsz, fölfigyelsz,

mígnem szádban zablámra lelsz,

hogy jajdulsz: 'Én, boldogtalan!'

Lábam, ha kell, frissen rohan,

kockázom? - győzök biztosan,^[26]

fajtátok meg mindegyre veszt.

Kedvednek jobb, ha vége van!

Hisz keblén hord és boldogan,

ki jót érez még, kellemest.

XVI^[27]

Halál, Beauvais-be küldelek,

a püspökhöz, kit kedvelek,

s ő is barátként bánt velem;

mondd néki: megjelöltetett

a napja, ám nem tudja meg.

Kezdjen tisztulni szüntelen,

bárkája hogy könnyebb legyen,

s éljen mindétig bűntelen.

S figyeljen mindenekfelett,

ha fölzeng hangod hirtelen,

hogy jössz s rácsapsz erélyesen,

s szószékéről lekergeted.

XVII^[28]

Halál, egyként a foglyaid

a nagy nagyok s mi, kis kicsik:

a föld lenézett tábora.

Ma két püspök számára vígy

köszöntést, rendes mindenik:

Noyon s Orléans ura.

Rövid lesz életük sora,

bár arcukon még nincs nyoma.

Ne higyjék cselvetéseid.

Alvót ágyából rántsz tova,

a dúsnak elszáll mámora,

a szépség füstté változik.

XVIII

Halál, ki grófot és királyt

megmértél: év, hó mennyi járt

számukra, több nem juthatott,

köszöntsd Chartres-t, Chalons-t, Blois-t

s a három Thibaud-unokát:

Renaud-t, Louis-t s Rotrou főpapot!^[29]

Megtéríted, ki mit lopott,

s mit más megrág, te fölfalod.

Nos, hallja e három barát:

ki nem fizet, bár tartozott

szemed még rá se nyílhatott,

Ég, Föld annak meg nem bocsát.^[30]

XIX^[31]

Halál, kegyetlen elkapod

a bűnben megátalkodót,

ki hosszú életet remél.

Hirdesd, rosszallom én, ahogy

a lombard s angol főpapok

s a franciák többsége él.

Miért, hogy mind ítélni fél,

bár Istent sértik a kevély,

pöffeszkedő hatalmasok?

Van nékik botjuk, s mit sem ér,

szarvuk, s azokhoz el nem ér,^[32]

hogy döfjön egy-egy jó nagyot.

XX

Halál, Halál, nem unsz bele,

hogy rántsd a fentit földre le,

közölném - csak merném - a két

királlyal, mint húzod ki te^[33]

beretvád, megvágnod vele,^[34]

kiknek van kincse már elég.

Ledöntöd, ki túl föntre lép,

s por lesz, király ki volt elébb:

hálód s csapdád kész ellene.

Érezze a nagyúri nép,

mely hatalmát növelni még

árnyát is kész átlépnie.

XXI

Halál, csak egyet csapj, s kihull

tornyából a királyi úr

s kunyhójából a nincstelen.^[35]

Járkálsz fáradhatatlanul,

s hívod, Isten adósaul

fizessen mind bőségesen.

Halál, te gyötröd szüntelen

a lelket, mígnem tisztesen

térít - nem későn és alul.^[36]

De lelket pénzért! Azt sosem!

Lesz végső harcán meztelen,

s nem tud mit adni zálogul.

XXII

Halál, lábadnál mind a Föld,

körös-körül elődbe dőlt,

fönt meg zászlód mindenfele.

Dacolni szó, erő letört,

eltűri mind, bárhogy gyötörd,

ki rém-arcodba néz bele.

Így bánsz velünk, Halál dühe.

Eminnét kővel szórsz tele,

onnét parittyád lődözöd.

Hátrább szorul az eleje,

de első lesz a sírhelye,

kit vártak csak mások mögött.

XXIII^[37]

Halál jót pártol, rossznak árt,

ehhez fukar, annak csak ád,

ezt űzi, attól elszalad.

Gyakran zsengét szólít kivált,

fiat fog el, s nem bánt apát,

virág van -, termés elmarad.

Nem is tipegsz még -, s foglya vagy.

Lelket visz, bár számlája nagy,

s ki nem készült föl, arra vág.

Tolvajként látatlan halad,

s míg álmodol szép álmokat,

csak úgy borostásan kap át.

XXIV

Halál, a vénhedt arcokon

ott van már könnyen láthatón,

az ifjakban még rejtezik.

De fő vigalma ott vagyon,

hol űzik: "Hess!" hivalkodón.

Szagos ficsúr ez mindenik,

sólyom s eb, más se kell nekik,

hasuk finomsággal tömik:^[38]

vágy izzik bennük lángolón.

Halál ollót fog s játszodik:^[39]

köpenyt szab rájuk s oly fokig,

hogy éj lesz fényes napjukon.

XXV

Halál, mindünk a percre les,

mikor ránk szólsz: "Adós, fizess!"

s bilincsben már a két kezünk:

Húsz-harminc év csak olykor ez,

s úgy véljük, a legjobb kor ez,

s lám, máris zsákmányod leszünk.

Míg puccozunk, szépitkezünk,

tüskéd belénk szúr, vérezünk,

a mérges pók így nem sebez.

Résen, ha állunk, jól teszünk,

mert kéjben itt ki részesült,

bizony, keserves útja lesz.

XXVI^[40]

Halál, ki választott, ki szent,

kövér, sovány bár - mit jelent?

Hatalmad rajta semmiség.

Adósságtól efféle ment,

mert bölcsen törleszt már, mihelyt

van módja rá akármiképp.

De mint pogány ki élt elébb,

s hit nélkül tölté életét,

Halál beléje lakni ment.

Hát szánja meg magát eképp;

jó útra hogyha késve lép,

halált szenvedhet, hirtelent.

XXVII

Biz, "hirtelent" - talál e szó,

ha úgy élt, hogy vitatható,

s úgy hagyta testét lelke itt.

Ilyennek - bátran mondható:

nem lenni, az lett volna jó.

Hisz túl-keményen bűnhödik.

Annál nagyobb kincs nincs pedig,

mint ha ifjúba költözik

Isten, s lesz tőle lelke jó.

Kamasz-test, vén test -, mindenik

azt az ízt őrzi meg, melyik

lelkében volt első lakó.

XXVIII

Mit ér a földi sok dolog?

Halál jön, és nyomán romok.

Hogy építsen, nincs kedvire.

Mit ér habzsolni, torkosok?

Halál jön és éhesre lop,

nem rest célját elérnie:

zárt zár a cserfes nyelvire,

nyög, sír a tréfák mestere,

s hol nap sütött, most szél forog.

Daróc, zsák -, a Halál szeme^[41]

selymet meg bíbort lát bele,

Halál mindenkit perbe fog.

XXIX^[42]

Szépség és gazdagság mit ér?

Dicsőség és nagyság mit ér?

Halál derűt, Halál borút,

mint kedve tartja, úgy cserél.

Hisz karjával mindent elér,

ha szép az ember, vagy ha rút.

Ki nem fél, hogy Halálra jut.

Halál elsőbb feléje fut,

Halálnak főként ő a cél.

Szép test, selymes bőr, megtanuld:

féreg s tűz lesz inged, no, tudd!

Mert több a kín, hol több a kéj.

XXX

Halál így vallja, s én vele:

kevés, sok - annak semmi se,

ki meghal s végképp vége lesz.

Halál a Nincs biztos jele.

Mint Nincs az ínyenc étele,

Nincs az, mit a fösvény szerez.

Halál segít, hogy jó lehess,

nem enged, hogy addig mehess,

hol rád fúj már a bűn szele.

Ház, csűr, tokhal, lazac, nemes

bor, víz - mindegy előtte ez.

Halál: "Pfuj!", "Pfuj!" - legyinti le.

XXXI

Halál: mindent fogó hurok,

Halál: ki nem nyíló marok,

mely koncát el nem engedi.

Nekünk sötét köntöst szabott,

asztalként földet juttatott.

Mindünk egyformának veszi.

Halál, titkunk leleplezi,

a szolgát szabaddá teszi,

rabbá királyt s legfőbb papot.

Éltünk érdemben rendezi,

Halál a csórót pénzeli,

Halál lerongyol gazdagot.

XXXII

Halál megadja, ami jár,

Halál úgy oszt, ahogy dukál,

Halál mindig jól mérlegel.

Halál gazságért bosszut áll,

Halál gőgből mocskot csinál,

királyi harcokat lever.

Nyomán jog, rend életre kel,

nyerészkedést el nem visel,

Halál szép sorsot csúfra vált.

Halál borsót, levest kever,^[43]

s jó bálnazsírt hozzá, amely

rendházakból kitiltva már.

XXXIII

Halál izzó dühöt lehűt,

Halál víg kópét szájon üt,

Halál minden viszályt lezár,

jelt ál-keresztesekre süt,^[44]

kiket seb ér, szelíd velük,

minden pörben mércét talál.

Halál rózsát s tövist, Halál

szalmát, búzát, korpát, silány

s jó bort felismer mindenütt.^[45]

Halál átlát fátylon, ruhán,

csupán Halálnak nem talány,

hogy kiknek mit hoz érdemük.

XXXIV

Halál, ki nem fél: balgatag

ki meg csak retteg: még azabb,

hogy el ne vessze életét.

Elveszti az, nincs biztosabb.

Halál hosszút rövidre szab,

erőnk fölváltja gyöngeség.

A bárgyú szól: "Később, elébb^[46]

Halál úgyis lábunkra lép,

élvezzünk, míg lehet s szabad.

Aztán történjék bármiképp,

harcunk után Halál a vég,

s test, lélek semmivé apad"

XXXV

Régóta él e tévedés:

szülé profán bölcselkedés,

ókori filozófia.

S ez: arcpirító kérkedés,

szerinte nincs Gondviselés,

s a Másvilág is szófia.

Jobb volna a heje-huja

- tanítja ez a doktrína -,

mint az örök fegyelmezés.

Ha Másvilág nincs, akkor a

disznó s ember közt akkora

nem lenne a különbözés.

XXXVI

Ha Másvilág nincs, s megtehet

itt lent a test, amit szeret,

s kedvét kedvére töltheti:

az ember disznó is lehet,

mert szép s jó, bárhogy vétkezett!

Ha az erény nem érdemi,

éltét mért remetéskedi,

testét az Úrért mért töri,

s nyel sokszerű keserveket?

Ha holtan egyre megy neki,

rosszul választott mind, aki

cisztercinek jelentkezett.

XXXVII

Ha a Fehér Rendnek nem ad^[47]

az Úr üdvöt, - nem ad sokat,

s jól jár a sok hájas barát,

kiben nincs Érte áldozat,

s processziózik bő falat,

meg kényelmes, lágy ágy iránt.

Szent Pál tehát most is talált,

midőn éles szókat talált:

"Ki nem habzsol, mikor szabad,

s az Istenért száz kínt kiáll,

szerencsétlen bolond, kivált,

ha kárpótlásul mit se kap."^[48]

XXXVIII

Ha Isten nem hoz nyugtatást,

kinek nyelvét kenyér, kalács

nem érte, s Érte elfogyott

a Rendben, hol a test vigyáz,

a lelket hogy ne fösse máz;

a sok szép ifjú - tökkolop,

ha úgy porig alázkodott,

hogy a Fehér Rendig jutott,

s Isten felé kergette láz.

Szent Lőrinc is milyet bukott:

megsüttetett, -piríttatott,

tűrvén, hogy szúrja át a nyárs.

XXXIX

Ahány szent, megmutatta mind,

- istenfélő mártírjaink -

hogy Isten nem mesél, ha szól.

És hogy nem képzelt álmaink

festették az Írást, amint

Halál a tárgya s üdv, pokol.

Élő tanúk voltak, mikor

az örök kín borzalmiról

vallottak botlott véreink.

Most a nagy asztalnál honol^[49]

az Égi Herceg s úri sor:

kik vágynak rá, elérhetik.

XL

Halál, gondolna rád a dús,

nem vállalná a lelki gúzst,

hol mit sem ér ezüst, arany.

Nem pátyolgatná úgy a húst,

fenné éles körmét a bús

szegényre oly gátlástalan.

Tudná: te mily fájdalmasan

beléje marsz, ki jogtalan

csigázza a folyton borúst,

ki minden szélnek útba van,

s a koldusból határtalan

mohósággal mindent kinyúz.

XLI

Halál, te meggyötröd, -vered,

kik lopkodnak, szédítenek,

akik csalók, szélhámosok.

Kínzásaiddal bünteted,

kik más baján örvendenek,

mégis hány és hány rákapott,

(főként urak közt láthatod).

S ez mint zúgó vihar robog,

és rosszra hajtja lelküket.

Ó, hát bizony derék dolog

más kárából gyarapszanod,

s bőrt túlszabnod, ha nem tied!^[50]

XLII

Halál, amerre gőg tüzel,

sietsz, hogy oltsd sietve el,

és körmöd abba vájd vadul,

kit vágy a koldusért kiver,

hogy árva vérén hízna fel.

Haj, kincs! Mért csábítsz álnokul?

Sonkához zsírt is vár az úr,

kenyér kell torta társaul,

így van, bizony, mindenkivel!

Ki pénzt, hatalmat egybegyúr,

csak még nagyobb önzést tanul.

Didergőbb, kit több toll lep el.

XLIII

A hájasok s a puccosok

folyton szívják a rongyosok

vérét, kik fáznak s éhesek.

Ez vagy bizonyság arra, hogy

nincs Isten, vagy kicsik-nagyok

fölött ítél, ha vége lett,

s ifjú, vén lélek Túlra megy.

Mert a halálban mind a tett:

bűn és erény fölhánytorog.

Tanulj hát, jól jegyezve meg:

mit Isten kér, parancs neked.

Csak szórakozni nincs jogod.^[51]

XLIV

Ki megteremtett, Istenünk,

vagy hitszegő, hamis velünk,

vagy a szegényekért kiáll;

mert joggal szúr szemet nekünk,

ha rosszaktól ítéltetünk.

Lám, Néró, ez a bűn-király

Szent Péter úrra rótt halált,

bár fő-korhely volt, fő-zsivány,

és gazdagabb, mint bármelyünk.

A Szent meg mint halász s kivált

lélek-halász, bármit csinált,

javakban mégse részesült.

XLV

E két élet különbözött:

ez télbe, az meg nyárba jött.

Ezt nyúzták, az jó szót kapott.

Menny várta ezt, pokol meg őt,

ez gúzzsal, vassal küszködött,

az láncra egyszer sem jutott,

és jóban dúskálkodhatott,

az meg örök harcot vivott.

Ez farkas volt népek között,

s őt is - bárányt - fölfalta ott.

Bizony, ha meg nem bosszulod,

hamis bíró vagy szerfölött.

XLVI^[52]

De várható nyilvánosabb

bosszú, mint kint az ég alatt

vásár- s piactéren lehet?

A Szent Egyházban rég divat,

hogy az érdemre mindig ad:

a csodákból lemérheted

a kiharcolt győzelmeket.

És ez kelthet bennünk hitet,

hogy most nyomorba más szakadt,

más száj ízlel keserveket,

s börtönben sem találja meg,

ki elvesztett bármily sokat.

XLVII

Ki, hogy a világ pénze mind

övé legyen - tallér, forint -,

teljes erővel csak kapart,

s öszvérhús, vízi étkeink:

lazac, sügér, tokhal s megint

jobb hal- meg húsfélékbe falt,

akit büdös, rossz teste csalt,

ki puccot s jó ételt akart,

s ezer szekérnyit rendszerint,

de Isten-vágy sosem zavart:

most a poklot tanulja majd.

Rossz fűtő, kin megég az ing.

XLVIII

Ha ők, kik legdúsabbak itt,

s legtöbb gazságot mívelik,

nem bűnhődnének érte meg,

s éppúgy fogadnák lépteik

a Hídnál, mint kik kínjaik

árán nyertek Isten-kegyet,

hirdetném, hallják mindenek:

"Az Úr ítélni nem szeret!"

De éppen másképp lesz, nem így:

kik fölfalnak kisebbeket,

s itt nem felelnek senkinek,

a nagy halak megszenvedik.

XLIX

Különbség nincs: mindannyiunk

halálra s bíránkhoz jutunk.

És itt mentség csak egy lehet:

ha nem késik bűnbánatunk,

s ha végképpen megtisztulunk,

mert bánt a lelkiismeret.

Halandó, ha ilyet feled,

későn s bután ejt könnyeket:

Isten bosszúja rá lesújt.

Hajónk, ha tengerekre megy,

vizsgáljuk jól s előre meg,

vihar se állja úgy utunk.

L^[53]

Haj, Istenem! minek vagyon

a sok rossz tűz bennünk vajon?

Hisz elzülleszt, hisz tönkretesz,

s nem is soká tart, mondhatom.

S hozzá még drága is nagyon.

Mily átkos vérszopó is ez,

ha lelkünkben zsarolni kezd,

s örök gyötröttetést szerez

már túl az elszállt vágyakon.

Hess, torkosság! Hess, pompa! Hess!

Ínyenc falat, nem érdekelsz,

borsót s levest kér asztalom.