Közzététel dátuma: Apr 13, 2018 1:13:40 PM
A hölgy énekmondók közül nyilván sokan tevékenykedtek a kontinens egyéb tájain is, azonban a dél-franciaországi Occitánia tartományhoz köthető legnépesebb céhük, olyannyira, hogy még külön nevet is kaptak. Ami Észak-Franciaországban trouvère, Németföldön minnesänger, az Dél-Franciaországban volt a troubadoure (azaz a trubadúr), és női párjuk, a trobairitz, a nemesi születésű énekeshölgyek. Szegényebb sorból származó megfelelőik a joglaresse-ek.
A trobairitzek a 12-13. század környékén élték virágkorukat, és elsősorban a felső tízezer mulattatói voltak, a vándorénekesnőkkel (a joglaresse-ekkel) ellentétben. A trobairitzekhez tartozó nők közül kerültek ki az első olyan nők, akik világi zenét írtak (érdekes módon ekkorra már több egyházi zeneművet is alkotott nő). Jellemzően nemesi születésűek voltak, nem úgy, mint férfi megfelelőik, a trubadúrok, akik hagyományosan szegény családból származtak.
Rendkívül kevés információ maradt fenn róluk és műveikről, jelentéktelenebb történetírók írásaiból és az úgynevezett vidákból (rövid életrajzi írás a trubadúrokról és a trobairitzekről, occitán nyelven) lehet azonosítani körülbelül húsz trobairitzet. Míg a 2600 bizonyítottan létezett trubadúrtól körülbelül 460 mű maradt fenn, addig a trobairitzektől körülbelül negyven. Mindössze két trobairitz van (Comtessa de Dia és Castelloza), akitől egynél több alkotás élte túl az évszázadokat, és egyetlen dal, aminek a kottája is megmaradt.
Noha az előkelő nőktől általában elvárták a magas zenei képzettséget, Occitániában megvolt a lehetőségük az efféle tevékenységekre, mivel a tartomány a kor más országaihoz képest rendkívül megengedő volt a nők öröklése és tanulása tekintetében. Professzionális és amatőr státuszuk között nehéz különbséget tenni, mert míg a szegény joglaresse-ek a megélhetésért képezték magukat, addig a trobairitzeknek nemesasszonyként rengeteg szabadidejük volt erre. Ugyanakkor hiába volt köztük szinte észrevehetetlen a képzettségi szint különbsége, a joglaresse-ek közel sem örvendtek akkora elismertségnek, mint a trobairitzek.
Mivel a trubadúrhagyományok a nők dicsőítéséről zengtek énekeket, a trobairitzek se tettek másként – érdekes módon egyiküktől, Beatritz de Romantól egy szerelemre utaló részlet is fennmaradt: a Na Maria című versében annyira meghitten és olyan beleérzéssel ír, hogy a történészek sokáig férfi alkotásának hitték a verset. Hozzá kell tenni azonban, hogy gyengéd szövegezése miatt könnyen lehet, hogy nem élő nőhöz, hanem Szűz Máriához szól a vers:
Szép asszony, kinek szájából nemes és örömteli beszéd árad,
Hozzád szól költeményem,
Mert benned van minden vidámság és boldogság,
Ami csak egy nőben lakozhat.