1
Haj, keservek!
Most felejtlek,
s énekem zeng,
haldokló hattyú dala.
Csüggedten gyászolok,
megvetve száradok,
kiverten bágyadok.
Vágy tüzel benn
gyúlt szivemben
s tőle engem
meg nem ment többé soha
Rajna s Euphrates.
Üdvösség vagy kereszt
csak ő, egy lányka lesz.
2
Csúf irígység, sápatag,
Styxből napra szállt alak,
mondd, miért kuszálja vad
nyelved boldogságomat,
s ajtait, a tártakat
mért rekeszti már lakat,
elszakasztva
tőlem azt a
barna lányt,
őt, kiben nem
lelhet ember-
szem hiányt:
szűz virágot,
égnek áldott
harmatát,
drága kelyhet,
füszereknek
korsaját?
3
Szép Heléna mása, már
végre Párisodhoz állj!
Tarka-réti rózsaszál,
harcba Venusszal ne szállj!
Véle, kit ha bú zilál,
gyilkosan húsodba váj,
perzsel, éget,
kínnal étet,
elveszi
régi híved,
mert az ílyet
kedveli.
Lám, rabodnak
meghajolnak
térdei.
4
Védj meg, halld jajom,
gyógyítsd nagy bajom,
ki összeégtem,
ne nézd a vétkem,
oldd kötelékem,
kettős lánc súlya nyom!
Tréfás-friss dalon
- bizton mondhatom -
örvend a Múzsa;
de Orpheuszt ha
könyörgi vissza
párjához: - bús nagyon!
5
Dolgok éke!
kéjben égve,
míg a fénye
vakít, s rámsüt napod,
gyúlt arcom felragyog,
lobogva lángolok:
már-már halott vagyok.
Hagyj, ne verjen
tőröd engem,
s az egekben
Jupiterrel trónolok.
Ily bölcs Plato se volt,
erős Sámson se volt,
dús Augustus se volt.
(Az eredetiben itt megismétlődik a fordításban 3-as sorszámmal jelzett versszak)
6
Orvosold sebem,
add, hogy életem
újulva éljem,
s a láng ne érjen,
mely űz, ha érzem,
Venus míly féktelen!
Köss kötést velem,
játszi értelem,
ó, szűz, te édes,
sebemre tétess
írt s meg ne méress
a halálmérlegen.
7
Tépi lelkem,
tépi testem
a kegyetlen
szerelemnek ostora.
Roppant félelmetes
vagy, ó, aranymezes
Venus, fáklyád heves
lángja perzsel.
Mért verekszel,
mért sebez fel,
vad dárdád, te mostoha?
Tüzed pusztítva jár,
bizony, jobb volna már
élet helyett halál.
8
Lankadatlan lángolok,
rabság izzó lánca fog,
fáradatlan fáradok:
hörpölhessek már nagyot
szerelméből s - várhatok:
mégse, mégse lábadok.
Köt Corinna,
ő, e ritka
földi lény.
Pányva, zabla
fog s akadva
vág belém;
ó, ha láncra
vert, s a lánca
rángva mar
csöndesítse
lángom is le
nagyhamar!
9
Zúg, szédül fejem,
szívem üszkösen,
sérülve sajdul,
reszketve jajdul
ily szenvedély alatt.
Ó, miért csigáz
kín, szorongatás?
Kíméld a könyörgőt,
már ne gyötörd őt,
ki rács mögött nyög,
s a könnye rég szakad.
Csorba Győző fordítása
Eia dolor!
I.
1a.
Eia dolor!
nunc me solor
velut olor
albus neci proximus.
abiectus lugeo,
despectus pereo,
exclusus langueo.
1b.
Urit Venus
corde tenus,
quam nec Rhenus
nec Euphrates maximus
valet estinguere.
me sola solvere
potest vel perdere.
2a.
Cur, livens Invidia,
nocte nata Stygia,
lingua balbens impia,
mea turbas gaudia,
vecte claudens pervia
michi quondam ostia,
uni unam
negans, brunam
florulam,
nec pallentem
nec habentem
maculam,
casti floris,
celi roris
emulam,
vas auratum,
aromatum
virgulam?
2b.
Virgo, par Tyndaridi,
tuo fave Paridi!
rosa prati floridi,
nil repugnes Cypridi!
luctus plena turbidi
morsu dentis invidi
Venus urit,
Amor furit,
. . . . . . .
. . . . . . . . .
. . . . . . . . .
solitum,
rapit sibi
servum tibi
deditum.
tibi cedo,
flexus dedo
poplitum.
3a.
Parce supplici!
more medici
sana crematum,
laxa reatum,
solve ligatum
catena duplici!
3b.
Cantus rhythmici
iocis refici
Musa letatur;
rauca precatur,
sue reddatur
vates Eurydici!
II.
1a.
Rerum decus!
corde mechus
in te, cecus
tui solis radio,
vultu lucifluo
succensus estuo,
nil dispar mortuo.
1b.
Finem velis
dare telis!
tunc in celis
Iovis, fungar solio,
Platone doctior,
Samsone fortior,
Augusto ditior!
2.
Virgo, par Tyndaridi,
tuo fave Paridi!
rosa prati floridi,
nil repugnes Cypridi!
luctus plena turbidi
morsu dentis invidi
Venus urit,
Amor furit,
. . . . . . . .
. . . . . . . . . .
. . . . . . . . . .
solitum,
rapit sibi
servum tibi
deditum.
tibi cedo,
flexus dedo
poplitum.
3a.
Terso vulnere
tuo munere
vita recrescat,
flamma quiescat,
que nos inescat
effreni Venere!
3b.
Docta ludere
iuncto federe
vulnus emunda,
virgo iocunda,
non me venunda
sub mortis pondere!
III.
1a.
Vis amoris
intus, foris
me furoris
sui vexat stimulis.
o Venus aurea!
immitis es dea;
nam face flammea
1b.
Me peruris.
quidnam furis?
cur me duris
sauciasti iaculis?
igne demolior;
mors michi melior
quam vita longior!
2.
Incessanter ardeo
nexu vinctus igneo.
toto nisu studeo,
ut haustu Venereo
eius bibam puteo,
nec tamen prevaleo.
me Corinna
Iove digna
nexuit,
suis frenis
et habenis
domuit.
que me vinxit
et constrinxit
artius,
laxet parum
vim flammarum
citius!
3a.
Lesa timpora,
tusa pectora
usta dehiscunt,
quassa tremiscunt
. . . . . . . . .
sub tua Venere.
3b.
Ut quid urgeor?
ut quid torqueor?
subveni oranti,
parce precanti,
diu ploranti
sub tuo carcere!