A romanika festészetének stílusjegyei
A román korban a festmények kompozíciója egyszerű, geometrikus sémák szerint (kör, ovális, háromszög) tagolódik. A stílus jellemzője a szimmetria és a kiegyensúlyozottság, amit apró eltérések tesznek élénkebbé. Gyakori fogás a ritmikus sorolás és a páronkénti megfeleltetés. Bonyolultabb együttesek átvágások és megfeleltetések révén jönnek létre.
A színnek, akárcsak a vonalnak elsődleges szerepe a hangsúlyozás. A színek nem naturalisztikusak; gyakran igen élénk színkombinációkat használnak - vörös-kék, fekete-fehér, zöld-barna. A bíbor, a skarlátvörös és az arany a legfőbb méltóságot szimbolizálja. A freskók tompított színvilága általában a földfestékek használatának eredménye.
A román kor festészete (és szobrászata is) lemond a klasszikus antikvitás kiegyensúlyozott arányairól. A környezetet és a hátteret ennek szellemében elhanyagolják vagy leegyszerűsítik. Egy jelenet színtere mindössze néhány elemből áll: házból, toronyból, az épületet jelző román félkörívből. Az ábrázolt bútordaraboknak, mint például a trónnak vagy az olvasópultnak mindig szimbolikus jelentősége van. Expresszív formulákkal, sematikusan jelenítik meg a tájat, például kis fákat festenek kerek lombkoronával. A talajt, a tengert és az eget egyszerű hullámvonalakkal vagy sávokkal érzékeltetik. A jelenetet a legkülönbözőbb stilizált geometrikus és virágmotívumokból álló frízek, sávok keretezik. A hátteret egyenletesen elosztott bélyegzőszerű motívumokkal vagy szőnyeghez hasonlatos mustrával teszik ritmikussá. Gyakran alkalmaznak ornamentális motívumokat, hogy a pompa és a szépség képzetét keltsék.
A festmények főalakjainak kifejezését a román kori művész az egyértelműség kedvéért a tipikusra korlátozza: az ábrázolás néhány lényeges vonásra összpontosul. Ennek érdekében elfogadják az elrajzolást és a túlzást. A figurákat kevés, világos, ám annál beszédesebb mozdulat, komoly kifejezés és érthető attribútumok jellemzik (például könyv, a keresztény tanítás foglalata). A szentek dicsfényt és attribútumot kapnak, az evangelistákat szimbólumaik helyettesítik (angyal, oroszlán, ökör, sas). A vallásos tartalmat zordon komolysággal ábrázolják. A stilizált ruhák általában bizánci minták követéséről tanúskodnak. A festők nagy jelentőséget tulajdonítanak a stilizált arcoknak és a hatásosan leegyszerűsített kezeknek.
Festészet a templomokban
A román kori templomokat ma általában eredeti festett díszük nélkül ismerjük, mert tűzvészekben és későbbi változtatások során (a vakolatréteg eltávolítása, átfestés stb.) sok minden elpusztult. A stílus azonban - eltekintve néhány megreformált rend által népszerűsített egyedi formától - sok helyütt kifejezetten díszes volt.
A keresztény templomoknak a mennyország paradicsomi fényét kellett visszatükrözniük. A templom meghatározott fő részei különösen gazdagon díszítettek. A festészet elsősorban a szentély apszisára összpontosít, ahol általában evangélistaszimbólumok között a trónoló Krisztus, a Maiestas Domini látható. A világbíró Krisztust az Apokalipszis látomása szerint úgy jelenítik meg, amint szivárványon, mandorla közepén mennyei dicsőségben trónol. Angyalok, szentek, próféták és az apokaliptikus aggastyánok mennyei serege veszi körül. A kísérő alakok gyakran vízszintes frízt alkotva, fejük felett egy-egy félköríves árkáddal jelennek meg.
A főhajó falának felső részét az ókeresztény idők óta freskókkal vagy mozaikokkal látták el. A freskótechnika azon alapul, hogy a festéket a friss vakolatra hordják fel, s így száradáskor az ábrázolás a fal szilárd része lesz. Itáliában (bizánci mintát követve) általában aranyosan csillogó hátterű mozaik helyettesíti a freskót.
Egyes területen szokás volt a mennyezet, falak és pillérek ornamentális kifestése is. Ez a gyakran faliszőnyegeket helyettesítő freskódísz világi épületekben is megtalálható.
A templomok díszítésére már a román korban is alkalmaztak üvegablakokat, de sokkal szerényebbeket, mint gótikus épületekben.
Könyvfestészet
A kor festészeti műfajai közé tartozott a könyvfestés is, azaz a liturgikus könyvek színes miniatúrákkal történő díszítése. A festés technikájában természetesen itt is voltak helyi különbségek, de bizonyos vezérmotívumok mindenütt újra meg újra felbukkantak. Ezek a motívumok rokonságban állnak a szobrászat témáival. Nagyon fontos szerepet játszott a miniatúrafestészet. Már a karoling- és Ottó-korból híres festőiskolákat ismerünk. Szenteket és különböző bibliai jeleneteket ábrázoló egész oldalas miniatúrák mellett fejezet- és szövegkezdő iniciálék díszítették a szertartáskönyveket. A könyvfestés különösen alkalmas volt a figurális és ornamentális ábrázolásra, s ezt a művészeti ágat is a román kori vallásosság expresszivitásra törekvése határozta meg.
Forrás: