Sestina

Szívembe erős vágy hatol,

el nem űzi azt fullánkja, körme

hízelgőknek, kik átkozzák lelkem,

s mert vágyam nem hűti lomb, se vessző,

nékem majd titkon, hol nincs nagybátya,

gyönyört ad a hölgy kertje, szobája.

Ha eszembe jut szobája,

hová, sajna, férfi be nem hatol,

mert szigorúbb ő, mint báty s nagybátya,

mindenem reszket, sőt: ujjam körme,

mint fészek, ha remeg ág és vessző,

úgy félek, hogy nem méltó rá lelkem.

Testem lenne, nem csak lelkem

nála, s titkon bár tűrne szobája!

Mert jobban bánt, mint bírói vessző,

hogy testem lakába sosem hatol,

olyan nékem ő, mint húsnak körme,

bárhogy szid barátom s a nagybátya.

Sosem szerettem nagybátya

nénjét úgy, mint őt – rajta a lelkem!

– Ha akarná, mint ujjhoz a körme,

oly közel lenne hozzám szobája,

szívembe a szerelem úgy hatol,

hogy hajlik, mint kezében a vessző.

Zöldellt a szűz – száraz vessző –,

sok sarjat nemzett Ádám nagybátya,

ám vágy s szerelem, amilyet lelkem

érez, nem volt még, s szívbe nem hatol;

bárhol van ő, utca vagy szobája

kövén lép, szívem övé, mint körme.

Gyökérzik már szívem körme

szerelmében, mint fában a vessző,

gyönyör tornya ő, vára, szobája,

szívemből nem kap ennyit nagybátya,

így kétszer üdvözül majd a lelkem,

ha mennybe a jó szerelmes hatol.

Ím versem, benne nagybátya s körme,

annak szól, kinek vesszője lelkem

hordja, s vágy szobája, beléd hatol.

Ladányi-Turóczy Csilla fordítása

A hő vágyat, mely szűmbe jut

nem törheti hazug csőre, sem karma

kiből kárhozván pokolra száll a lélek;

nem üthetem, nincs pálcám sem vessző,

ezért titokban, hol nem leshet bátya,

örömöm őrzi lugas s hálókamra.

Ha eszembe jut e kamra,

hová - mi kín - senki fia be nem jut

- pedig többek mind nekem mint öcs, bátya -

remeg minden tagom, még ujjam körme

is, mint gyermek, kire büntetés vár, vessző;

úgy kívánja őt énbennem a lélek.

Azt kívánom, ne csak a lélek,

teste várjon, ha fogad ama kamra

mélye, mert fájóbb, mint mikor sújt vessző,

hogy hol Ő van, szolgája oda nem jut.

Úgy leszek vele, mint hússal körme,

akármit mondjon is barát vagy bátya.

Még húgodat sem, nagybátya,

szerettem én így, tanúm rá a Lélek.

Oly közel, mint ujjhoz közel a körme

legyen hozzám, hol Ő hál, ama kamra.

Olyan lettem e vágytól, mely szűmbe jut

mint erős ember kezén a gyenge vessző.

Mióta a száraz vessző

virágzott, és lett Ádámtól öcs, bátya,

ily tiszta vágyat, mint ez, mely szűmbe jut

nem érzett, tudom, sem test még sem lélek.

Bárhol legyen is, rejtse akár kamra,

én Vele leszek, mint hússal a körme.

Fogná Őt - ha volna körme -

szívem, összenőnénk, mint kéreg s vessző;

örömöm tornya, palotám, kincses kamra,

több nékem Ő mint szülő, testvér, bátya,

mennyben kétszer ily boldog leszel lélek

ha, ki hű szerető, valaha odajut.

Vigye Arnaut dalát, min körme s bátya,

Néki, kinek vesszeje alatt a lélek

Desirat, ki minden kamrába bejut.

Forrás: a Palimpszeszt folyóirat 18. száma (2002. június), illetve ennek elektronikus változata, a fordító megjelölése nélkül

Lo ferm voler qu'el cor m'intra

no'm pot ges becs escoissendre ni ongla

de lauzengier qui pert per mal dir s'arma;

e pus no l'aus batr'ab ram ni verja,

sivals a frau, lai on non aurai oncle,

jauzirai joi, en vergier o dins cambra.

Quan mi sove de la cambra

on a mon dan sai que nulhs om non intra

-ans me son tug plus que fraire ni oncle-

non ai membre no'm fremisca, neis l'ongla,

aissi cum fai l'enfas devant la verja:

tal paor ai no'l sia prop de l'arma.

Del cor li fos, non de l'arma,

e cossentis m'a celat dins sa cambra,

que plus mi nafra'l cor que colp de verja

qu'ar lo sieus sers lai ont ilh es non intra:

de lieis serai aisi cum carn e ongla

e non creirai castic d'amic ni d'oncle.

Anc la seror de mon oncle

non amei plus ni tan, per aquest'arma,

qu'aitan vezis cum es lo detz de l'ongla,

s'a lieis plagues, volgr'esser de sa cambra:

de me pot far l'amors qu'ins el cor m'intra

miels a son vol c'om fortz de frevol verja.

Pus floric la seca verja

ni de n'Adam foron nebot e oncle

tan fin'amors cum selha qu'el cor m'intra

non cug fos anc en cors no neis en arma:

on qu'eu estei, fors en plan o dins cambra,

mos cors no's part de lieis tan cum ten l'ongla.

Aissi s'empren e s'enongla

mos cors en lieis cum l'escors'en la verja,

qu'ilh m'es de joi tors e palais e cambra;

e non am tan paren, fraire ni oncle,

qu'en Paradis n'aura doble joi m'arma,

si ja nulhs hom per ben amar lai intra.

Arnaut tramet son chantar d'ongl'e d'oncle

a Grant Desiei, qui de sa verj'a l'arma,

son cledisat qu'apres dins cambra intra.