A Roland-ének tartalmi összefoglalója

Marsile tanácskozik

Károly, a mi nagy császárunk már hetedik éve időzi Hispániában, nagy területet hódított meg, egyetlen vár sem dacolhat vele, csupán Zaragoza, az istentelen Marsile király városa. De a Mohamed-hívő király gondban van, tanácsot kér húszezer főnyi seregének kapitányaitól, hogyan kerülheti el a vereséget. egyedül Blancadrin, a vitéz és okos várúr kész tanácsot adni:

"Ajánld fel hűséges szolgálataidat ennek a marcona Károlynak, küldj neki medvéket, oroszlánt, kutyát, tevét és sólymokat, arannyal-ezüsttel megrakott öszvéreket meg ötven rakott szekeret. Ebből bőven fizetheti katonáit. S oly régen háborúzik a mi földünkön, szívesen fordul hazafelé. Üzend azt, hogy Szent Mihály napján felveszed a keresztséget, és hűséges csatlósai leszünk. Ha akarja, akár húsz túszt is adunk a kezére. S ha Szent Mihálykor minket nem talál ott, legfeljebb megöleti a túszokat, de mi megmaradunk gazdagnak és erősnek." A király tíz hűtlenkedő lovagot küld Károlyhoz, olajággal a kezükben.

Blancadrin követsége

A császár, dicső harcok után, főembereitől körülvéve, jókedvűen pihen egy szép kertben aranytrónusán, ősz hajjal és szakállal, de frissen és fiatalosan, mikor megérkeznek Marsile király követei, és kincseket ígérnek, ha a császár visszafordul.

Székvárosában járul majd elébe a király, és megtér a keresztény hitre. A császár lehajtott fejjel szokása szerint hosszan gondolkodik. És hívatja a főurakat tanácskozásra, a nagy fenyő tövébe. Ogier herceg, Turpin püspök, az agg Richard és Henri öccse, Acelin, Gascogne grófja, Thibault de Reims, Roland gróf és a nemes, bátor Olivier, majd Ganelon is megjelenik a végzetes tanácskozáson. Lehet-e adni Marsile szavára? Csak óvatosan! - zúgják a tanácsurak. Roland elmondja, hogy a hét év alatt már követett el Marsile hitszegést. A császár simogatja fehér szakállát. Ganelon heves bolondnak nevezi, aki harcolni akar, holott kész megadni magát a pogány. Erre mások is Ganelont támogatják, még a bölcs Naimes herceg is, ezért a frank nép rábólint: el kell fogadni Marsile ajánlatát.

De kit küldjenek tárgyalni a királyhoz? Jelentkezik Naimes herceg, majd Roland, de Olivier leinti; mert túl heves, inkább magát ajánlja követnek. Turpin püspök is jelentkezik. A császár dühös, mindegyiket félti, s erre Roland Ganelont javasolja, aki mellesleg az ő mostohaapja. Ganelon átkot szór sziszegve Roland fejére a császár füle hallatára, mert biztos benne, hogy nevelt fia a vesztét kívánja. Károly békességre inti Ganelont, és kesztyűjét adja neki, de az nem nyúl érte. Ó, itt valami nagy baj készül!

Az áruló paktum

Ganelon az úton beéri Blancadrint, aki arról beszél, hogy a császár már eleget hódított, miért nógatják újabb hódításokra. Csak ez a Roland tüzeli - mondja Ganelon -, mindennap egy újonnan meghódított koronát ígér neki. S mindketten Roland halálán töprengenek.

Zaragozában Ganelon fél Spanyolországot ígéri Marsile-nak, ha megkeresztelkedik, ellenkező esetben pusztulást. A feldühödött királlyal hajszál híján ölre mennek. Aztán drága ajándékot kap a királytól, aki a "kétszáz éves" öreg császárról faggatja. De Ganelon tisztelettel és lelkesen beszél Nagy Károlyról. Hozzáteszi, hogy Roland, Olivier és az ő harcosaik gondoskodnak a biztonságáról. Ha Roland és Olivier meghal, a császár nem jön többé spanyol földre. S hogyan lehetne Rolandot megölni? Nagyon könnyen. A császári csapatok utóvédjeként menetel majd. Roncevaux kanyarjaiban százezer muzulmánt kell rájuk küldeni. Hogy végleg megnyerje a király bizalmát, Ganelon a kardjára esküszik, hogy Roland vesztét akarja. Így lett árulóvá. Kardot, csákót kap a pogányoktól. A császárnak ígért váltságdíjat is átadják neki, és visszatér a császári táborba.

A császár fogadja, mert már túl van a hajnali misén. Ganelon átadja a túszokat, kincseket és Zaragoza kulcsait. Azt állítja, hogy a kalifa négyszázezer fegyverese elhagyta Zaragozát, és a viharban vízbe fúlt. A császár megdicséri, indulást fúvat, és mennek az édes francia haza felé.

A csel sikerül

Míg hazafelé készülődnek, a környező völgyeket megszállják a pogányok. Károlyt álomképek gyötrik; Ganelon elveszi tőle dárdáját, medvével, leopárddal kell viaskodnia. Mikor felkel, azt kérdezi, ki fogja utóvédként biztosítani, Ganelon rögtön Roland és barátai csapatát ajánlja, holott ők a császár előtt szokták az utat biztosítani. Roland dühös, de azt kiáltja, ő nem hagyja a földre hullani a császár kesztyűjét vagy pálcáját, ha megbízatásként neki nyújtja át. A császár erre könnyekre fakad, szakállát simogatja és bajuszát pödörgeti. Íját Rolandnak ajándékozza. Felajánlja, hogy serege felét hátrahagyja neki, de a keményfejű Roland ezt nem fogadja el.

Roland és hívei - Olivier, valamint a tizenkét úr - összeszedik csapataikat. A Hun Gautier-t ezer emberrel kiküldik felderítésre.

A csata

Károly csapatai nehezen, de megbirkóznak a magas hegyekkel, a sötétlő völgyekkel, s megérkeznek francia földre. Boldogok, hogy hamarosan viszontlátják családjukat, csak Károly szíve szorul össze, hogy kedves unokaöcsét otthagyta a spanyol völgyszorosokban. Fél, hogy gyötrő álmai beteljesülnek.

Közben Marsile király ünnepel, Mohamed szobrát imádják, Marsile unokaöccse készül Roland megölésére. Más szaracénok is fogadkoznak, összesen tizenketten, hogy végeznek Roland csapatával. Mohamed többet ér Szent Péternél! Roland és a tizenkét hűbérúr nem menekülhet! Egész Franciaországot elfoglalják! Roland kardja, a Durendal nem ér fel az ő acéljaikkal!

S felveszik sisakjukat, lóra szállnak. Olivier a dombtetőről meglátja a közeledő tengernyi pogányt. Szól Rolandnak, s az áruló Ganelont emlegeti. Buzdítja a katonákat, mert nehéz csata elé néznek. De senki sem hátrál meg. Mikor a pogányok megszólaltatják harci kürtjeiket, a környéket vad, mégis csodaszép csataszó harsogja be.

Olivier a hússzoros túlerő láttán (négyszázezren jönnek a húszezer ellen) arra kéri Rolandot, fújja meg Oliphant, az elefántcsontból készült segélyhívó kürtöt. De Roland hallani sem akar erről; hová lenne a hősi hírneve? "Majd legyőzzük őket az én jó kardommal. Becsületemre mondom, az áruló pogányok halálra vannak ítélve."

Háromszor kérleli Olivier, s ő háromszor utasítja vissza. (Itt az egyik híres sor: Roland vakmerő, de Olivier józan is.) Turpin püspök prédikál: gyónják meg bűneiket, hogy ha meghalnak, egyenesen a Paradicsomba kerüljenek. A franciák és szaracénok nekirontanak egymásnak.

Marsile unokaöccse jön elöl, káromolja a franciákat és Károlyt. Roland megdühödik és kettéhasítja, hogy ne gúnyolhassa többé a nagy császárt. Mások is kiáltoznak, Olivier is lekezdi a kaszabolást a császár csatakiáltásával: "Montjoie!" A nagynevű vitézek első ellenfelei is rangos szaracénok, kapitányok, királyok. Sorra győznek a franciák, a tizenkét pogány hadvezérből tízet már a csata elején megölnek; széthasítják a sisakjaikat, s a dárdát beleikben megforgatják. Roland számolatlanul végez a pogányokkal, de egyszer csak eltörik a lándzsája. Kihúzza Durendalt a tokjából, s lovastul vágja ketté a következőt. S versenyre kel Olivier-val, ki tud többször lesújtani.

Egyre elkeseredettebb a harc. A franciák is rendre hullanak. Ganelon megérdemli, ha felkötik! S a csata dúlásakor otthon, francia földön ítéletidő tombol, viharok és földrengés. Azt hiszik, hogy itt van a világ vége; nem tudhatják meg, hogy így gyászolja a világ Rolandot.

Marsile, látva, mint hullanak a szaracénok, megfúvatja a kürtöket és trombitákat, és előreküldi a legvitézebb feketéket, Abisme-et is. Őt megpillantva Turpin püspök befelé mormolja: ez a szaracén erősen eretneknek tűnik. Legjobb volna lekaszabolni. Pompás ló ficánkol a püspök alatt, rövid combú, keskeny lábú, széles farú, magas hátú, fehér a farka, kese a sörénye. Hogy ágaskodik a sarkantyúra! S máris vége a híres szaracén vitéznek.

Amint a francia lovagok látják, mint özönlik a tengernyi pogány körülöttük, Isten nevében a halálra is felkészülnek, mikor a püspök újra megígéri, hogy mindannyian a Paradicsomba kerülnek. "Montjoie" - kiáltják Nagy Károly szavával. Olivier sorra végez a legbátrabb szaracénokkal is, de sorra hullanak a franciák is: Engelier lovag, Sanson herceg, Anseis, Gérin, Guy de Saint Antoine. Roland végez a legvitézebb szaracénnal, Grandoine-nal, a kappadóciai trónörökössel, aki a Márvány nevű csodaparipáján vágtatott, öldökölve a franciákat. A zöld füvön patakzik a vég, a szaracénok körben meghátrálnak. De már csak hatvan francia harcos képes tovább harcolni. És jön a pogányok ötödik rohama. Roland: "Hány kitűnő lovag ontja itt végét!" Olivier: "Nincs mit tenni; meghalok, de szégyenbe nem kerülhetek." Roland: "A kegyetlen csata után most belefújok a kürtbe!" Olivier: "Az elején erre kértem, de most már semmi értelme, csak gyáva menekvés. Szavamra, ha még viszontlátom Aude húgomat, az ön menyasszonyát, megakadályozom, hogy ön valaha is karja között tarthassa!" "De miért haragszik rám?" "Barátom, ön a hibás - mondja Olivier. - A bátorságnak a józansággal kell párosulnia; a mértéktartás többet ér, mint a vakmerőség. ezrével halnak lovagjaink az ön felelőtlensége miatt. Ha rám hallgatott volna, urunk már rég itt volna, s mi győzünk volna a csatában, Marsile király a foglyunk lenne. A túlzott hősködés hozta ránk a végzetet! S többé nem óvhatjuk meg Nagy Károlyt!"

A püspök, meghallván vitájukat, így szólt: "A kürt szavára mi már valóban nem menekülhetünk. Mégis ide kell hívni a császárt, hogy méltón temessenek el bennünket, és bosszút álljanak értünk!"

Roland ajkához illeszti és teli tüdővel megfújja a kürtöt. A hangja végigszáll a hegyeket, Károly és serege rögtön meghallja. Csapataink harcban állnak! Ganelon ellene mond, szó se lehet harcokról.

Roland gróf oly erősen fújja a kürtöt, hogy torkán vér buggyan ki, és homlokán megpattannak az erek. A kürt hangja tisztán elér Károlyhoz, aki így szól: "Ha nem állna harcban, nem szólaltatta volna meg Oliphant." Ganelon újra ellentmond: "Roland csak játszadozik a kürttel."

Roland végső erejével fújja a kürtöt. Károlyéknak figyelniük kell rá. Naimes hercege mondja: "Biztos harcban állnak. Aki eddig is elárulta, az akarja most eltéríteni a kötelességtől. Roland az életünkért küzd!" Ekkor már mindenki számára nyilvánvaló, hogy nagy a baj, és hogy Ganelon árulóvá lett - később majd meg is kell őt büntetni ezért.

A császár visszafordítja csapatait. A sisakok megcsillannak a késői nap sugaraiban. A császár lefogatja Ganelont, és megkötözteti. A konyhaszemélyzet nekiesik, kitépik szakállát, megbotozzák, meggyomrozzák, nyakába láncos bilincset vetnek, mint a medvének.

Roland szomorúan pillant körbe a tájon. Legjobb harcosai halottak, nem tudta őket megvédeni! "Olivier, folytassuk mi a reménytelen harcot, végezzünk még, ahánnyal bírunk!" És kaszabolja az ellenséget. Marsile király vitézül harcol. Roland nekiront, és első csapásra átvágja jobb csuklóját, az őt védő szőke ifjút átdöfi. Marsile megfut, s vele százezer pogány. De a többiek nyomulnak előre, élükön Karthágó urával. Roland látja, hogy nincs menekvés, de édes hazájukra nem hozhatnak szégyent! A karthágói hátulról megdöfi Olivier-t; ő halálra sebzetten feléje sújt kardjával. "Légy átkozott, te pogány!" - mondja, és kardjával a sisakján keresztül a fejére vágva megöli. Sebesülten is szélvészként harcol az ellenség gyűrűjében, hullát hullára halmozva.

"Montjoie!" - kiáltja, és Rolandot hívja. Az leszédül lováról, amint a haldokló Olivier-t megpillantja. Az már nem lát, csak kardjával Rolandra csap, mintha ellenség volna, és kettéhasítja gyöngyös sisakját. De Roland megbocsátja, lehajol és megcsókolja. Olivier csak akkor ismeri fel, amikor megszólal. A két harcostárs megbocsát egymásnak, aztán Olivier vakon letérdel, és bűnbánatot tart. Imádkozik Károlyért, az édes Franciaországért s barátjáért, Rolandért, s kileheli lelkét.

Roland látja, hogy már csak a püspök és Gautier van talpon vele együtt. Nekirontanak a pogányoknak, tízesével kaszabolják őket. Ezer szaracén harcol gyalog, negyvenezer még a lován. Gautier-t ledöfik, megsértik a püspök vértjét és sisakját. Roland szeretné tudni, közel van-e már Károly, s újra fújja a kürtöt, gyenge tüdővel. Károly meghallja, s érzi, közel jár a halál. Vágtassanak, akiknek jó a lovuk, s fújják a hatvanezer kürtöt, hogy visszhangozzanak a hegyek! A pogányok megijednek, Károly mindjárt a nyakukon lesz.

De Rolandnak halnia kell. A négyszáz legjobb harcos menjen ellene! Roland mellett már csak Turpin harcol. A püspököt négy dárda döfi át egyszerre, halálos sebektől vérezve vonszolja magát Rolandhoz. Az ellenség még így is csak messziről mer próbálkozni azzal, hogy dárdával eltalálja őket. Rolandot megsebesíteni sem tudják, ám Veillantif nevű lova ezer sebből vérezve összerogy alatta. A szaracénok ezzel együtt megfutamodnak Roland elől. Ekkor ő Turpint próbálja ápolni, bekötözni, karjába veszi. Aztán összeszedi a harcmezőn a tizenkét úr holttestét, végignézi bajtársait holtukban, szép sorban egymás mellé fekteti őket. Olivier testét egy pajzsra fekteti, s a püspök mellé teszi, aki utolsó leheletével megáldja és bűneitől feloldozza mindegyiküket. Roland keserű könnyekkel siratja Olivier-t, a bölcs és bátor vitézt.

Turpin és Roland halála

A püspök vizet akar meríteni, de pár lépés után összerogy és meghal. Roland imát mond a nagyszerű ember és vitéz holttesténél. De érzi, hogy felé is közelít a halál. Kéri Istent, küldje el érte nemes barátait meg Gábriel arkangyalt. Fogja a kürtöt és kardját, Durendalt, hogy biztos helyre tegye. Felkapaszkodik a dombtetőre, két árnyas fa alatt négy márványszikla oltalmában elterül a dús, zöld fűben. Egy ravasz szaracén, aki holtnak tettette magát, azt hiszi, meghalt már Roland; odamegy, és kardjával meg kincseivel együtt le akarja húzkodni a dombról. Roland úgy megcsapja a kürttel, hogy feje betörik, szeme kifordul, azonnal meghal, a kürt is végigreped.

Roland egyre sápadtabb. Kardjával dühödten csapkodja a sziklát, hogy senki ne forgathassa majd, ha ő meghalt; de a nemesacél nem törik és nem csorbul. Így végül leheveredik egy fenyőfa alatt, testével borítva kardját és kürtjét, és fektében hazája felé néz. Kesztyűjét az ég felé nyújtja, így ajánlva magát az égnek; Gábriel angyal pedig elfogadja el tőle a kesztyűt. Ekkor Roland meghal; lelkét Isten akarata szerint Gábriel és Mihály arkangyalok viszik fel azonnal a mennybe.

A császár megérkezik

Mindenütt megcsonkított, legyilkolt francia vitézek tetemei, köztük a császár kedves rokonaié és öccseié. Károly őrjöngve tépi nagy szakállát. A katonák is elszédülnek a pusztulás láttán. Mielőtt a pogány üldözésére indulnának, az uralkodó őröket állít mindenhová, hogy se állat, se ember ne zaklathassa a holttesteket. Istent kéri, állítsa meg a napot, hogy végezhessen az ellenséggel. Az angyal leszáll, és hozza az Úr ígéretét. Az ellenség hiába menekül, sorra kaszabolják le őket. Aki az Ebróba veti magát, ottvész. A csata végén egy pogány katona sem marad, a nap is leszáll. Károly oldalán Joyeuse ('örvendező') nevű kardja, melynek díszgombjába be van építve annak a lándzsának a hegye, mellyel az Úr Jézust megdöfték a keresztfán. Megint nyugtalanító álmok gyötrik, újabb keserves csaták várnak rá.

Színre lép Baligant

Marsile, mióta Károly Spanyolhonba jött, szüntelenül könyörög követei útján a főemírnek Babilonban (!), hogy küldjön segítséget. Hét év után megérkeznek Baligant hajói Alexandriából. Az Ebrón felhajóznak Zaragozába, fényes lámpákkal világítva a folyót. Baligantnak egy babérfa alatt szőnyeget terítenek, és elefántcsont karszéket állítanak. "Könyörtelenül kiűzöm innét ezt a Károlyt, s hazájáig üldözöm." Marsile csonka karjával nem tarthat vele, de azt üzeni, hogy Károly nincs messzebb hét mérföldnél. Baligant megörül, máris indítja seregét.

Eközben Károly visszatér Roncevaux-ba, hogy elsirassa vitézeit. Roland holttesténél elájul. Majd haját tépi és zokog. "Ki fogja seregeimet vezetni? Felkelnek ellenem a meghódított szászok, magyarok, bolgárok, szicíliaiak. Most eltemetünk titeket egy szép nagy sírban." Roland, Olivier, Turpin és a tizenkét úr szívét kiveszik, és selyemtokba zárják. Bebalzsamozott holttestük hazaszállításával azonban még várni kell: még előttük áll a nagy ütközet.

Baligant harcosai felbukkannak, Károly riadóztat, ő maga is páncélt ölt. A vezérek sorakoztatják csapataikat, franciákat, bajorokat, trákokat, bretonokat, flamandokat. A két sereg hamarosan találkozik. Baligant is fegyverkezik. "Bolond ez a Károly, hogy el nem futott!" Baligant fia elsőnek akar harcolni, apja országot ígér neki - amit soha nem lesz alkalma birtokba venni. Az emír is felállít tíz dandárt, birodalma más-más népeiből. A síkon nekitámadnak a francia seregnek.

Károlyt a fájdalom okozta dühe megállíthatatlanná teszi. Buzdítja övéit: a pogányok gyávák és árulók. Vallásuk nem ér semmit. Aki nem akar harcolni, fusson! - De mindenki kész a harcra. Az első összecsapásoknál a franciák maradnak felül. De nehéz és gyilkos a csata, sok az áldozat mindkét oldalon. Az emír földdel, pénzzel, gyönyörű nőkkel kecsegteti harcosait, csak győzzenek. Fia és testvére közben ottvész. Fő tanácsadója vereséget jósol. Már besötétedik, mikor visszavonulót fúvat csapatainak. De némelyik csapat olyan vad, hogy rá sem hederítenek a kürtösökre, irtják a franciákat. Károly ellenük küldi vitézeit, a pogányok elfutnak. A tömkelegben egyszer csak a két vezér áll szemtől szembe. Vitézül rontanak egymásra, s lezuhannak a lóról, kardot rántanak, és vadul sorozzák az ellenfél pajzsát és sisakját. Készek vívni, míg a másik meg nem adja magát. Légy az alattvalóm, térj a hitemre! - szólítják fel egymást. S folytatódik a párbaj. Az emír kardja Károly fejét megsebzi. Ha Gábriel arkangyal nem bátorítaná, feladná a harcot. Így viszont, hogy az arkangyaltól megtudta, nem ő lesz a párviadal vesztese, újult erővel támad: kardja széthasítja az emír koponyáját. "Montjoie!" - kiált a homályban Károly, hívja az övéit. Károly ismét lovára ül. A pogányok megfutnak, a franciák a nyomukban, teljes a diadal. A sosem látott hévvel előretörő Károly közeledtének hírére Marsile király szörnyethal palotájában; lelke a gonosz démonoké. Károly beveszi Zaragozát. Bramimonde, az özveggyé lett királyné átadja tíz nagy és ötven kisebb bástyatornyát. Másnap sorra keresztelik a pogányokat, mintegy százezret. Aki nem akar megtérni, azt felakasztják, megégetik, vesszőfutásra ítélik. A királynőt egymagát fogolyként viszik magukkal, hogy alkalma legyen a szívbéli megtérésre.

Ezerfőnyi helyőrséget hátrahagyva Károly megindul halottaival hazafelé. Útközben ostrommal beveszik Narbonne-t. Aztán Bordeaux-ban a Szent Seurin-templom oltárán helyezik el Roland nemes szívét. Blaye-ben a császár fehér koporsóban helyezteti el három kedves vitézének tetemét a Szent Romain-templomban. Amint Aix-be (Aachen) ér, összehívja palotájába az ítélőtanácsot - németek, franciák, bretonok, normandok, a birodalom legokosabb emberei ülnek együtt. S kezdődik az áruló Ganelon pere.

Az áruló büntetése

Károly, amint hazatérése után először megy fel a nagyterembe, szembetalálja magát Aude-dal, Olivier szép ifjú lányával, aki rögtön Roland után érdeklődik, hisz az ő eljegyzett menyasszonya. Károly könnyekre fakad. "Gyermekem, egy halott felől faggatsz engem! Majd lesz az ő helyében rangosabb férjed; Lajost, saját fiamat adom neked." "De furcsák e szavak - feleli Aude. - De remélem, Isten, a szentek és minden angyalok nem tűrik el, hogy túléljem Rolandot." És holtan rogy a király lába elé.

Ganelont egy cölöphöz kötözik, ott kell bilincsben várnia a perére. Károly mondja a vádbeszédet. "Ganelon árulása miatt húszezer lovag, köztük kedves öcsém, legbátrabb és legokosabb kapitányaim vesztek oda." Ganelon visszautasítja az árulás vádját. "Én csak Rolandot akartam megbüntetni. Hiszen ő javasolta, hogy küldjenek követségbe, ami könnyen az életembe kerülhetett volna."

A perre harminc rokon érkezett Ganelon támogatására, köztük Pinabel, aki ügyes szónok és kitűnő vívó. Ganelon rábízza ügyét, mert ha elítélik, istenítéletet kérhet párviadalra. A bírák nagy része úgy szavaz, hogy mentsék fel Ganelont; Rolandot úgysem lehet feltámasztani. De Thierry, Geoffroy fivére nem nyugszik bele, ahogy a császár sem, Thierry, bár vékonydongájú, kész vállalni a párviadalt is. Pinabel harminc kezest állít Ganelonért, s megkezdődik a viadal. A két vitéz meggyón, megáldozik sokat adományoznak a templom javára. Dárdájukat markolva egymásnak ugratnak. Mindenki sajnálja a nyápic Thierryt szemben a hatalmas Pinabellel.

Az első összecsapás után mindketten leesnek a lóról. Karddal vívnak tovább. Pinabel győzködi ellenfelét. "Add fel, és én hűbéresed leszek. Megosztom veled javaimat, csak engedd futni Ganelont." Thierry hallani sem akar róla. Pinabel egy csapással szinte lemetszi Thierry fél arcát. De a vérző lovag úgy tud visszavágni, hogy Pinabel agya kiloccsan. "Isten csodát tett!" - zúgják a franciák. Ganelon büntetése most már nem maradhat el.

Előbb felakasztják Pinabel harminc kezesét a hamis tanúság miatt, Ganelont pedig kínhalálra ítélik. Négy tüzes lóhoz erősítik egy-egy végtagját, a lovakat pedig nekieresztik a szabad mezőnek. Cafatokra szakad Ganelon teste.

Mindezek után a fogoly királynő megkeresztelkedik. Károly király és császár azt hiszi, hogy végre békén megpihenhet, mikor estefelé nyugodni tér boltíves szobájában. De álmában megjelenik Gábriel arkangyal, és Isten nevében újabb hadjáratra szólítja Károlyt, újabb várost kell megvédelmeznie a pogányoktól. "Uram Isten, de nehéz az én életem!" panaszolja a király. Szemét könny lepi el, s húzogatja ősz szakállát.

"Így végződik a történet, melyet Turoldus verselt meg önöknek." (4002., utolsó sor.)