Látok pacsirtát

Látok pacsirtát, csapdosó

örömmel szárnyal nap fele,

majd önfeledten zuhanó,

mert édes érzést rejt szive;

jaj! míly sóvárgás tör reám

attól, mit látok odafenn,

csoda, hogy vágyam nyomdokán

tüstént nem olvad el szivem.

Azt hittem, oly sokat tudok

szerelemről, s oly keveset!

Mert nem-szeretni nem birok,

bár ő enyém sosem lehet.

Övé szivem, övé vagyok,

övé önmaga, s a világ;

elment, reám mást sem hagyott,

csak lelkem vágyát s bánatát.

Nincs hatalmam magam fölött,

többé nem vagyok magamé,

mert szeme engem tükrözött,

szinte átváltoztam belé.

Tükör, mióta néztelek,

mély sóhajomba haltam én,

elvesztem, ahogy elveszett

Narcissus a forrás ölén.

Hiába látok hölgyeket,

kegyükben már nem bízhatok,

vívtam értük küzdelmeket,

védelmüktől elfordulok,

hisz látom, egy se pártfogóm

annál, ki megront, tönkretesz,

mindben kételkedem, s tudom,

hinni egynek sem érdemes.

Ő abban is valódi nő,

e dal szemére is veti,

nem a kellőt kivánja ő,

teszi, mit tiltanak neki.

Rabság e visszás kegyelem,

tévedtem, mint hidon bolond,

nem értem, mért történt velem,

így jár, ki bércet ostromolt.

Valóság, hogy nincs irgalom

(ezt nem sejtettem sohasem),

hiszen akitől várhatom,

annál sincs: hol kereshetem?

Ki gondolná, ha rátekint,

hogy szerencsétlen epedőt,

kinek nélküle jó nem int,

hagyja halni a szenvedőt?

Mivel hölgyemnél kegyelem,

kérés, igaz szó nem segél,

sőt azt se látja szívesen,

ha vágyam vallomásban él,

indulok, hallják eskümet,

halálom ragadjon tova,

mert nem marasztal, elmegyek

száműzve, nem tudom, hova.

Tristan*, mit sem küldök neked,

indulok, nem tudom, hova,

már elhagyom az éneket,

gyönyöröm nincs többé soha.

Weöres Sándor fordítása

Repíti a víg pacsirtát

öröme fel a nap felé,

majd zuhan, mert édes titkát

az ég átöntötte belé.

S jaj, én csak állok sóváran,

s nézem, mily boldogságra lel;

csoda, ily vágy parazsában,

szívem hogy nem olvad el.

Hittem, titkaid, szerelem,

mind ismerem. S íme, dehogy!

Nem lehet Őt nem-szeretnem,

kit nem szeretni volna jobb.

Övé lett lelkem, életem,

övé a világ, s önmaga,

semmi sem maradt énnekem,

csak vágyam, s szívem bánata.

Oda vagyok ím, egészen,

Ő ül törvényt már felettem,

mióta szemébe néztem,

és e tükör foglya lettem.

Tükör, téged nézlek egyre,

sírba tesz a sok sóhajtás,

mélyed elnyel, mint elnyelte

egykor Narcissust a forrás.

A hölgyek hitszegő kegyét,

s hamis szavát már elhagyom,

szolgáltam őket, de elég,

vak, bolond hitem feladom,

mert nem pártolnak, ha gyötör,

mit bánják, bár megöljön is;

tudom, csalfák, mind egy tőről

sarjadt csalán, mérges tövis.

Hölgyem is ily vérbeli nő,

ezt hányja szemére dalom,

az egyenest elveti Ő,

ha van más útra alkalom.

Gúnyol, ad fonák kegyelmet;

mint bolond, állok, nem értem,

mi történt; úgy jártam, lehet,

mint merész, túl magas bércen.

Nincs irgalom, ez színvaló,

hogy így van, nem is sejtettem;

ki adhatna, nem hajlandó,

s ha nála sem, hol keressem?

Őt nézve, ki hinné róla,

hívét, kit tép a szerelem,

s ki nélküle nem lel jóra,

hagyja veszni könyörtelen?

Mivel megvet, s egy fityinget

sem ér nála könnyem, versem,

neki immár búcsút intek,

s nem mondom többé: - szeretem!

Elhagyom hát szolgálatát,

és halálom lesz válaszom;

mert nem maraszt, bujdosás vár,

indulok, hová, nem tudom.

Tristan*, e vers semmit sem ád,

indulok, hová, nem tudom,

lantom bevégzi már dalát,

s nőktől, Ámortól búcsúzom.

Vaskó Péter fordítása

Can vei la lauzeta mover

De joi sas alas contral rai,

Que s'oblid' e.s laissa chazer

Per la doussor c'al cor li vai,

Ai tan grans enveya m'en ve

De cui qu'eu veya jauzion,

Meravilhas ai, car desse

Lo cor de dezirer no.m fon.

Ai, las tan cuidava saber

D'amor, e tan petit en sai,

Car eu d'amar no.m posc tener

Celeis don ja pro non aurai.

Tout m'a mo cor, e tout m'a me,

E se mezeis e tot lo mon!

E can se.m tolc, no.m laisset re

Mas dezirer e cor volon.

Anc non agui de me poder

Ni no fui meus de l'or' en sai

Que.m laisset en sos olhs vezer

En un miralh que mout me plai.

Miralhs, pus me mirei en te,

M'an mort li sospir de preon,

C'aissi.m perdei com perdet se

Lo bels Narcisus en la fon.

De las domnas me dezesper!

Ja mais en lor no.m fiarai!

C'aissi com las solh chaptener,

Enaissi las deschaptenrai.

Pois vei c'una pro no m'en te

Vas leis que.m destrui e.m cofon,

Totas las dopt' e las mescre,

Car be sai c'atretals se son.

D'aisso's fa be femna parer

Ma domna, per qu'e.lh o retrai ,

Car no vol so c'om deu voler,

E so c'om li deveda, fai.

Chazutz sui en mala merce,

Et ai be faih co.l fols en pon!

E no sai per que m'esdeve,

Mas car trop puyei contra mon.

Merces es perduda, per ver,

Et eu non o saubi anc mai,

Car cilh qui plus en degr'aver,

No.n a ges, et on la querrai

A can mal sembla, qui la ve,

Qued aquest chaitiu deziron

Que ja ses leis non aura be,

Laisse morrir, que no l.aon

Pus ab midons no.m pot valer

Precs ni merces ni.l dreihz qu'eu ai,

Ni a leis no ven a plazer

Qu'eu l'am, ja mais no.lh o dirai.

Aissi.m part de leis e.m recre!

Mort m'a, e per mort li respon ,

E vau m'en, pus ilh no.m rete,

Chaitius, en issilh, no sai on.

Tristans*, ges no.n auretz de me,

Qu'eu m'en vau, chaitius, no sai on.

De chantar me gic e.m recre,

E de joi e d'amor m'escon.

a provanszál nyelvű eredeti szöveg