Az fordolt* farkasról, ki bódog Ferencnek miatta fordola nagy szölédségre*.
Történék némi csudálatosság és tisztes emlékezésvel méltó Eugubia városában, mikoron méglen él vala szent atya. Mert vala Eugubia várasának tartományában egy szernyű farkas testének nagyságával és gyülhözésnek éhségével* keménséges, ki nemcsak baromi lelkeseket* veszt vala el, de embereket és asszonyokot es megmar vala, úgyhogy mend az polgárok tartatnak vala azannyá* dögben és félelemben, hogy mend fegyverkedvén mednek* vala, mikoron járnak vala az váras földén, hogyhana* kellett volna menniek erős hadra. De maga fegyveresek sem árthatnak vala az mondott farkasnak fogai ellen; ki gonosz szerencsének* miatta elől löli vala, nem menekedhetik vala fene gyülhötségtől. Azért ezennyé félelm mend meghatá őköt, hogy valaki nagy elig* mer vala kimenni az várasnak kapuja kűl*. Azért Úr Isten akará megjelenteni ez felőlmondott polgároknak Szent Ferencnek szentségét, mikoron lakoznák ugyanottan, megmutatá csudálatos mivelkedetnek miatta. Mert Szent Ferenc könyörölvén rajtok, szerzé magát az mondott farkasnak eleibe menni. Azt az polgárok megétvén, mondnak vala néki: „Atyám fia Ferenc, az kapu kűl ne menje, mert az farkas, ki immáran sok embereket megmart, mendenestől fogván tégedet megöl.” De Szent Ferenc hívén Úr Jézus Krisztusba, ki menden testi lelkeseknek uralkodója, nem pajzsval fegyverkedett avagy pikonhokval*, de szent keresztnek jegyével jegyzvén magát, kimén az kapon társával, menden bizodalmát veté Úr Istenbe. Kik őbenne hiendnek, teszi őköt menden sereg nélkül nyomtatni és jártatni bazaliskoson* és jáspiskijón*, nemcsak farkason, de es oroszlányon és sárkányon. És ezképpen Krisztusnak hívséges szolgája, Ferenc, nem páncélval öltöztetvén avagy tőrvel, nem ívet* viselvén avagy hadi fegyvereket, de szentséges hitnek vértével, kerestnek jegyivel jegyzettettetvén, ragadá utát eleibe és ő félelm nélkül állhatatost kezde elmenni. És ímé sokaknak látására, az helyekről, kikre nézni felhágtak vala, az szörnyő farkas mendenestől fogván szája felnyitván Szent Ferenc ellen fut vala, ki ellen Szent Ferenc veté keresztnek jegyét, őtőle es, társától es farkast megehnyétvén*, és futamását megtartá isteni erőnek miatta, és keményen megnyitott száját belrekeszté. És annak utána hozzá kíván őtet, mondá néki: „Jőjj ide, atyámfia farkas, és Krisztusnak felőle parancsolok néked, hogy sem nékem sem egyébnek valakinek árts.” Csuda: legottan* kereszt lévén, belrekeszté ő szörnyő száját, és az parancsolat lévén, legottan magát feje-hajtván leterjelszté Szent Ferencnek lábaihoz. Farkasbalól lőn bárány. De ezképpen fekőnek mondá: „Atyámfia farkas, te töttél sok kárt ez tartományban, iszanyú gonosz tételmeket tökéllettél*, teremtetteket irgalmasságnál kűl* elvesztvén. De nemcsak oktalan természeteket elvesztettél és megölél és megmarál, de es embereket, Istennek személyére teremtetteket. Azért te méltó vagy szörnyő halóival, miképpen gonosz tolvaj gyolkos*. Kiért mend teellened üvöltnek és zúgnak, és tenéked mend ez váras ellenséged. De atyámfiam farkas, én akarok teközted és ez emberek közt békességet tenni, úgyhogy tetőled továbbá meg ne sértessenek, és tenéked menden elmúlt vétkedet megbocsátják, úgyhogy sem ebek sem emberek továbbá nem őznek*.” És az farkas testének és farkának és fileinek és fejinek hajtásával mutatja vala mendenképpen fogadni azokot, kiket Szent Ferenc mond vala. És mondá Szent Ferenc: „Atyámfiam farkas, de hogy kell tenéked ez békességet tenned. Ért fogadom tenéked, hogy addéglan adatok néked elég eleséget ez várasnak emberi miatt, míglen élsz, úgyhogy továbbá éhséget nem vallasz; mert én hiszem, hogy te valamit gonoszól töttél, te éhségednek gyülhözségéért tötted. De én atyámfia farkas, miért én tenéked keresek ily kegyelmet, akarom, hogy fogadjad énnékem, hogy sonha valamely lelkest meg nem sértsz avagy embert, sem valami kárt mendennemő állatban tenni ne merj. Fogadod énnékem úgy?” És az farkas tettes* jegyet, kit fejehajtván fogad vala tenni mend azt, kik néki parancsoltatnak vala. És Szent Ferenc mondá: „Atyámfia, én akarom, hogy te adjad énnékem hitedet, hogy bízván hihetnék annak, kit fogadsz.” És mikoron kiterjesztette vala Szent Ferenc kezét hitvételért, az farkas felemelé első jobb lábát és szépen veté Szent Ferencnek kezébe, az hogy jegyét adhatja vala. Tehát* Szent Ferenc mondá: „Atyámfia farkas, én parancsolok tenéked Úr Jézus Krisztusnak nevébe, hogy jüvel vélem és ma semmit ne kételkedjél, hagy menjünk el ez békességet tenni Úrnak nevébe.” És az farkas legottan elmégyen vala Szent Ferencnek utána miképpen szeléd bárán. Kit látván az várasbéliek, kezdének igen csudálkodnia. És az hír legottan mend az váras szerte meghírhövék*, úgyhogy mend aggok és hősek, férfiak és asszonyemberek, nemesek és nemtelenek az várasnak utcájára gyülekezének, holott* Szent Ferenc lakozik vala az farkasval. De ez népnek sokasága gyilekezvén, feltámada Bódog Ferenc s tőn csudálatos prédikációt, mondván, hogy lelkesek küzibe Istentől bűnért bocsáttatnak ilyen halálok, és hogy veszedelmesb légyen pokol tüzének telhetetlen lánga, ki vall örökköl örökké kárhoztakot marni, hodnem mint farkasnak gyülhöttsége, ki lelket meg nem ölhet, hanem csak testet; és mint kell félni embernek pokol kínjába meröléstől, ha egy küsded lelkes* ezenné* sokaságot ily félelemben és veszedel[m]ben tart vala. Azért én drágolátosim, fordoljatok Istenhez és tegyetek penetencét*, és a farkastól megszabadojt titeket Úr Isten ez világon és jövendőn megmaró pokolnak tüzétől. És ez mondván mondá: „Hallgassatok, én drágalátosim: Ez farkas, ki itt előttetek áll, fogadá én nékem és fogadásábalól hitet ada, ti véletek békességet tenni, és sonha meg nem sért titeket valamiben, ha minden napon fogadtok néki adnia elég eledelt. És én az farkasért kezes lészek, hogy békességnek kötetét erősen megtartja.” Tehát mend az gyülekeztek nagy üveltésvel fogadák, egyetlenben* éltetni az farkast. „És te atyámfia farkas, fogadod tartani ez szegődést ez polgároknak, hogy sem lelkest, sem valaminemő állatot meg ne sérts?" És az farkas jelentvén fejének hajtásával, testének, farkának és fileinek szép mutatásival, magát jelennen* mutatja vala az fogadást tartani. Es Szent Ferenc mondá: „Atyámfia farkas, én akarom, hogy miképpen adád nékem hitödöt, mikoron méglen valánk az várasnak kapuja kűl, azonképpen itt mind ez népnek előtte adjad nékem hitedet, hogy ezeket tartsad és engem, te érted kezes lévén, el ne hagyj”. Tehát az farkas jó* lába felemelvén adá hitet Szent Ferencnek kezébe, ő kezesének, mend ott állóknak előtte. És lőn oly csudálatosság és öröm Szent Ferencnek mind ily ájtatosságáért és csudának újságáért, és farkasnak és népnek békesség[é]ért, hogy mend övöltének húgyokra*, gyicsérvén és áldván Úr Jézus Krisztust, ki bocsátá nékik Bódog Ferencet és őköt ő érdelme miatt az kemén gonosz vadnak szájábalól megszabadojtá, és ily szernyő halálból békességbe és nyugodalomba vette. Azért az naptól fogván az farkas és az nép Szent Ferencnek miatta szerzett békességet tarták. És az farkas két esztendeig élvén, az váras szerte ajtóról ajtóra mégyen vala koldolni; senkit meg nem sért vala, sem meg nem sértettetik vala valakitől, tisztesen éltetvén. És hogy csuda: sonha sem egy eb őellene nem ugat vala. Azután az farkas megaggván, meghala. Mert ez mondott farkasnak békességes és engedelmes békességén az polgárok igen bánkódnának, mert valamikoron Szent Ferencnek utcáján jár vala, Szent Ferencnek jóságát és csudálatos szentségét elméjekbe hívják vala Jézus Krisztusnak gyicséretire. Ámen.
1370 körüli fordítás, fennmaradt az 1440 körül keletkezett Jókai-kódex, a legrégebbről ismert magyar nyelvű teljes könyv 146-153. oldalán.
fordolt: értsd: megtért, megszelídült
szölédség: értsd: szelídség
gyülhözésnek éhsége: az éhség dühödtsége
baromi lelkesek: (lelkes) állatok
azannyá: annyi, akkora
fegyverkedvén mednek: felfegyverkezve mennek
hogyhana: minthogyha
gonosz szerencse: balszerencse
elől löli: felleli, rátalál, találkozik vele
nagy elig: alig, nagy ritkán
kapuja kűl: kapuján kívül(re)
pikonhok: sisak
bazaliskos: baziliszkusz; kakastestű, kígyófarkú lény, lásd a 90. zsoltár 13. versét
jáspiskijó: jáspiskígyó, áspiskígyó (két különböző mérgeskígyófajt is neveznek így)
ív: íj
megenyhét: megenyhít; megfékez, megszelídít
legottan: azonnal
tökélletik: cselekszik
irgalmasságnál kűl: irgalmasságon kívül: irgalmasság nélkül, irgalmatlanul
gyolkos: gyilkos
őz: űz
tettes: értsd: látható
tehát: értsd: akkor
meghírhövik: meghírhedik; híres lesz, híre megy
holott: értsd: ahol
küsded lelkes: kicsiny állat
ezenné: ekkora, ilyen nagy
penetence: penitencia, bűnbánó cselekedet a bűntől való megtisztulás érdekében
egyetlenben: egyetemben, együtt, együttesen, közösen
jelennen: láthatóan, világosan, egyértelműen
jó: értsd: jobb
húgy: csillag
A fenti szöveg latin eredetije a Speculum vitae beati Francisci et sociorum eiusból:
De lupo reducto per beatum Franciscum in magnam mansuetudinem.
Accidit quoddam mirabile et celebri memoria dignum in civitate Eugubii. Dum adhuc sanctus pater Franciscus viveret, erat namque in territorio civitatis Eugubianae quidam lupus terribilis magnitudine corporis et ferocissimus rabie famis. Qui non solum animalia destruebat sed et homines et feminas devorabat, ita quod omnes cives in tanta peste ac terrore tenebat, quod omnes ibant muniti cum egrediebantur terram, ac si deberent ad bella funesta procedere. Nec tamen sic armati valebant dicti lupi mortales dentes ac truculentam rabiem evadere, qui eidem per infortunium obviabant. Unde tantus terror omnes invasit, quod vix aliquis extra portam civitatis audebat exire. Valens autem Deus notificare sanctitatem beati Francisci civibus supradictis, cum sanctus moraretur ibidem, ostendit per effectum mirabile. Nam sanctus Franciscus compatiens illis disposuit exire ob iam dicto lupo. Cui cives sentientes hoc dicebant: „Frater Francisce ne portam exeas, quia lupus qui iam multos homines devoravit, penitus te occidet. Sanctus vero Franciscus sperans in Domino Jesu Christo, qui universae carnis spiritibus dominatur, non clipeo protectus aut galea, sed signo sanctae crucis se muniens exivit portam cum socio totam fiduciam suam iactans in Domino; qui credentes in se facit sine laesione aliqua super basiliscum et aspidem ambulare et conculcare non solum lupum sed et leonem et draconem. Et sic fidelissimus Christi miles Franciscus non lorica succinctus vel gladio, non archum baiulans vel arma bellica; sed scuto fidei sanctissimae crucis signo munitus iter aliis dubium ipse carpere constanter incepit. Et ecce, multis cernentibus de locis in quibus aspectandum ascenderant, lupus ille terribilis contra sanctum Franciscum aperto totaliter ore cucurrit. Contra quem sanctus Franciscus opposuit signum crucis et tam a se quam a socio virtute divina lupum compescit, et cursum retinuit ac os crudeliter apertum conclusit. Et demum advocans illum ait: „Veni huc, frater lupe, et ex parte Jesu Christi tibi praecipio, quod nec mihi nec alteri noceas.” Mirabile dictu: statim facta cruce clausit os terribile. Et facto mandato statim se ad pedes sancti Francisci iam factus quasi agnus ex lupo capite inclinato prostravit. Sic autem iacenti dixit sanctus Franciscus: „Frater lupe, tu facis magna damna in partibus istis et horrenda maleficia perpetrasti creaturas Dei sine misericordia destruendo. Non solum autem irrationabilia animalia destruis: sed quod detestatioris audaciae est, occidis et devoras homines ad imaginem Dei factos. Unde tu es dignus horrenda morte mutilari tanquam praedo et pessimus homicida; propter quod clamant omnes contra te et murmurant et est tibi tota civitas inimica. Sed frater lupe, ego volo inter te et homines istos facere pacem ita quod ipsi a te amplius non laedantur, et tibi omnem offensam praeteritam dimittentes, nec canes nec homines te amplius persequentur.” Et lupus gestibus corporis et caudae et aurium et capitis inclinatione monstrabat illa, quae sanctus dicebat omnimode acceptare. Et ait sanctus Franciscus: „Frater lupe, ex quo tibi pacem placet facere istam, ego promitto tibi, quod faciam tibi dari expensas continuas donec vixeris per homines civitatis istius, ita quod nunquam famem patieris amplius, quia ego scio quod quidquid mali facis, facis propter rabiem tuae famis. Sed frater mi lupe, ex quo acquiram tibi talem gratiam, volo quod promittas mihi, quod nunquam aliquod animal laedas vel hominem, nec etiam damnum in cunctis rebus inferre praesumas. Promittis mihi ita?” Et lupus signum evidens inclinato capite fecit quod promittebat facere illa, quae sibi imponebantur. Et sanctus franciscus ait „Frater lupe, ego volo quod to des mihi fidem, ut possim confidenter credere quod promittis.” Et cum extendisset sanctus Franciscus manum pro recipienda fide, lupus etiam levavit pedem anteriorem dextrum et blande posuit super manum sancti Francisci signo, quo poterat fidem dare. Tunc sanctus Franciscus ait: „Frater lupe, praecipio tibi in nomine Jesu Christi quod venias amodo mecum nihil dubitans, ut eamus ad faciendum pacem istam in nomine Domini.” Et lupus obediens statim ibat cum sancto Francisco tamquam mansuetus agnus. Quod videntes illi de civitate ceperunt vehementer mirari; haec novitas statim per totam insonuit civitatem; ita quod omnes tam senes quam iuvenes, tam mulieres quam mares, tam populares quam nobiles ad plateam civitatis simul eonvenerunt, ubi beatus Franciscus morabatur cum lupo. Congregata vero populi multitudine surgens beatus Franciscus fecit praedicationem mirabilem dicens inter alia, quomodo propter peccata tales pestilentiae a Deo permittuntur; et quomodo sit periculosior flamma vorax gehennae quae habet in aeternum devorare damnatos, quam rabies lupi, qui non potest occidere nisi corpus; et quam sit pavendum in hiatum infernale demergi, quando tantam multitudinem unum parvum animal in tanto pavore et periculo detinebat. „Revertimini, carissimi, ad Dominum et facite penitentiam dignam; et a lupo liberabit vos Dominus in praesenti et in futuro ab igne baratri devorantis.” Et his dictis ait: „Audite crissimi, frater lupus, qui hic coram vobis astat, promisit mihi et de promissione fidem exhibuit facere pacem vobiscum et nunquam vos in aliquo laedere. Si autem promittitis sibi omni die expensas necessarias exhibere, et ego pro ipso lupo fide iubebo, quod pactum pacto firmiter observabit.” Tunc omnes ibi congregati cum clamore valido promiserunt lupum nutrire continue. Et sanctus Franciscus coram omnibus dixit lupo: „Et tu frater lupe, promittis servare pactum istis, scilicet quod nec animal nec personam aliquam laedas?” Et lupus cum inclinatione capitis et gestibus corporis ct caudae et blandimentis se servaturum pacta promissa omnibus evidenter monstravit. Et sanctus Franciscus ait: „Frater lupe, ego volo, quod sicut tu dedisti de hoc mihi fidem cum extra portam essemus, ita hic coram toto populo des mihi fidem quod ista servabis, et me in fideiussione pro te facta minime derelinques. Tunc lupus levato pede dextro dedit fidem in manu sancti Francisci fideiussoris sui coram cunctis astantibus. Et facta est tanta admiratio et gaudium omnium tam pro devotione sancti Francisci quam pro novitate miraculi quam insuper pro pace lupi et populi, ut omnes clamarent ad sidera laudantes et benedicentes Dominum Jesum Christum, qui misit eis sanctum Franciscum; et eos meritis ipsius de ore ferae pessimae liberavit, et de tam horrenda peste in pace reposuit et quiete. Ex illo ergo die lupus populo populus lupo pacta per sanctum Franciscum ordinata servavit. Et lupus per duos annos vivens et per civitatem ostiatim victimas neminem laedens nec ipse laesus ab aliquo, fuit curialiter enutritus. Et quod mirum est nunquam latrabat canis aliquis contra eum. Tandem frater lupus seniens mortuus est. De cuius absentia cives plurimum doluerunt, quia dicti lupi pacifica et benigna patientia quandocumque per civitatem pergebat, sancti Francisci virtutem et sanctitatem mirificam in memoriam revocabant. Ad laudem Domini nostri Jesu Christi. Amen.