Közzététel dátuma: Dec 10, 2013 6:8:31 AM
Nyájasan pihent
egy ifjú szép vitéz
kegyes úrnője karján,
s már kelt a virradat,
a párás messzeségen
fényét borítva szét.
Az asszony így beszélt:
„Nap, miért sietsz odafent?
elűzöd tőlem a párom –
velem mért nem marad?
Amit szerelemnek hívnak,
De hamar bánatba vész!”
„Jó úrasszonyom,
szűnjék bánatod:
fáj tőled elszakadnom,
de titkunk kivánja így.
Ládd, a hajnalcsillag
bevilágol élesen.”
„Ne menj még, édesem,
beszéded fájlalom,
ha szeretsz, kímélj, hallgass
és gyötrelembe ne vigy!
Mondd, miért sietnél?
Bántasz, láthatod.”
„Úrnőm, ha parancsolod,
még itt maradok veled,
mondd el sietős szavakkal,
mi nyomja szívedet,
hogy majd a leselkedőkön
túl-járhassunk ma is.”
„Barátom, ne szomoríts:
míg újra ölel karod,
sok súlyos óra vár rám,
mint győzzem nélküled?
Ne hagyj soká magamra,
így töltöd kedvemet.”
„Ha talán hiába vársz:
nem tőlem függ, tudod.
Ha egyetlen napig kell
tűrnöm távolod:
nem távozik a lelkem
tetőled percre sem.”
„Gyere vissza, kedvesem,
és mindig rám találsz,
ha soha meg nem ingva
hűségedet hozod.
Jaj, szemem világa!
Már reggeli fény ragyog.”
„Minek piros virág,
ha tőled válni kell,
én édes egy barátném?
mind csak annyit ér,
akár a vadmadárnak
a téli jeges napok.”
„Én is így sirok –
ó, örök nyomorúság!
és nem látom a végét,
hogy meddig várlak én?
Maradj, pihenj egy percet,
szívemhez közel!”
„Reggel van, asszonyom,
parancsold: menjek el.
Hogy jóhired megóvjam,
mutass utat nekem.
Már az őr elzengte
ébresztő dalát.”
„Hát nincsen jobb tanács?
Szód igaz, tudom.
Jaj, fájdalmas parancsom,
hogy téged küldlek el!
Kitől lelkem kaptam,
őrködjék lépteden.”
A lovag már lóra szállt,
de szíve ott maradt.
Szép hölgyét messze hagyta,
s az sírt-rítt nagyon:
mindig hűség fogadta
sok nyájas kegyét.
Az asszony így beszélt:
„Ha ébresztő kiált,
naponta, hajnalonta
felkelti bánatom.
Megint magam maradtam,
viselve vágyamat.”
Weöres Sándor fordítása