Embedded Files
Korszakos jelentőségű olasz költő; toszkán-olasz és latin nyelven írott filozófiai, politikai és nyelvészeti tárgyú művek szerzője.
Firenzei nemesek és módos céhpolgárok nagy múltú családjából származik, 1265-ben született. Politikai érdeklődése, korai elkötelezettsége a mérsékelt pápapárt, a „fehér guelfek” mellett (a ghibellin császárpárttal szemben), vagyis részvétele a 13. sz. végi, 14. sz. eleji invesztitúraharcokban: családi tradíciókból is következik.
Henry Holiday: Dante első találkozása Beatricével a Ponte Santa Trinita hídnál (1883)
Szülővárosának, Firenzének szerzetesiskoláiban kezdi tanulmányait; retorikában és filozófiában az enciklopédikus tudású Brunetto Latini volt a mestere. Talán Bolognában, a kor leghíresebb egyetemén is végzett stúdiumokat. Fogékony szellemű ifjú volt.
Alig tizenkét évesen* ismerte meg az előkelő F. Portinari* gyermeklányát, a vele egy évben született Beatricét*, aki iránt életre szóló plátói szerelem ébredt benne, életformálóan nagy szenvedély, mely a lány, majd a korán férjhez adott asszony 1290-ben bekövetkezett halála után már-már vallásos-misztikus tartalmú áhítattá légiesült.
Korán jelentkezik Dante költői fogékonysága is. Kibontakozásában szerepet játszhatott baráti köre is: művészek, költők, muzsikusok inspiráló társasága. „Égivé” lényegített szerelmi élménye nem akadályozta meg „földi” kapcsolatok létesítésében és abban, hogy 1293-ban – talán családi ösztönzésre – feleségül vegye a gazdag Donati famíliából származó Gemmát, aki több gyermeket szült neki.
Guelfpárti politikusként veti magát Firenze közéleti küzdelmeibe; ám vezető eszméje kezdettől fogva az az álom, hogy a Római Birodalom méltó örököseként létrejön majd az egységes Itália. Ezért nézi megvetéssel a pápai trón méltatlan birtokosait, az egyes pápák morális züllöttségét, kufárlelkületét, politikai intrikáit.
1300-ban Firenze guelfpárti priorja; ám közéleti szereplését már 1301 végén kerékbe töri a „fekete” guelfek uralomra kerülése. Őt magát VIII. Bonifác pápa intrikáinak következtében fosztják meg méltóságától, kényszerítik száműzetésbe, ítélik – távollétében – halálra. Számára nincs többé visszaút Firenzébe; emigrációban kénytelen leélni hátralévő éveit.
tizenkét évesen: elterjedtebb nézet szerint kilencévesen, 1274. május 1-jén
F. Portinari: Folco Portineri (? - 1289) firenzei bankár, hat leánygyermek édesapja
Beatrice: Beatrice Portineri (1265-1290), Folco Portineri Bice becenevű lánya. 1287-től Simone dei Bardi bankár felesége. Boccaccio nyomán azt szokás feltételezni, hogy ő a Dante-művekben emlegetett Beatrice. Mások abban sem biztosak, hogy létezett; Folco Portineri 1287-es végrendelete az egyetlen komoly bizonyítéka annak, hogy volt Beatrice nevű gyermeke, de ez is Bice néven említi a Bardihoz feleségül adott lányt.
Ismeretlen festő: Dante száműzetésben
Elméleti munkásságát új eszme szolgálatába állítja: a világi császárpárti ghibellinek teoretikusa, a polgári érdekekkel összhangzó abszolutizmus hirdetője, VII. Henrik német-római császár párthíve lesz – egészen a császár korai haláláig (1313). A firenzei köztársaság ekkor már amnesztiát adott volna nagy hírű fiának, ám az nem élt vele, megalázónak tartotta a feltételeket.
1318-ban Ravennába költözik, az ottani irodalomtámogató fejedelmi udvarba. 1319 után Veronában keres és talál új pártfogót, Can Grande Della Scala személyében, aki az itáliai ghibellinek pártvezére; 1320 táján befejezett grandiózus fő művét, a Színjátékot neki ajánlotta; az „Agár”-nak, a Nagy Vadászebnek (Can Grande), aki reményei szerint elűzi majd az Itáliát fenyegető fenevadakat.
1321-ben diplomáciai küldetésből vállalt velencei útjáról betegen tér haza Ravennába. Ott halt meg, ott nyert végső nyugalmat. A firenzei Santa Croce templombeli síremléke jelképes; a szeretett város ezzel akarta kiengesztelni legnagyobb – lázadó – fia nyughatatlan szellemét.
Domenico di Michelino: Az Isteni színjátékot kezében tartó Dante (freskó, 1465). Baloldalt a Pokol lejárata, jobbra Firenze városa a dómmal; a háttérben a Purgatórium hegye és a Paradicsom egei.
Dante igazi hírnevét írói életműve teremtette meg.
Első, valóban jelentékeny, világirodalmi rangú műve, Az új élet (La vita nuova, 1294) egyfajta lírai regény, verses-prózai önvallomás, középpontjában a Beatrice-élményt harmincegy válogatott szonettben, balladában és canzonéban költőileg olasz-toszkán nyelven megörökítő verskoszorúval, valamint a verseket kiegészítő, allegorizáló prózai magyarázatokkal. A dolce stil nuovo, az „édes új stílus” itt törte át a trubadúrköltészet konvencióit, és vált a lírai én tág spektrumú megjelenítésévé.
A befejezetlenül maradt Convivio (Vendégség, 1305 és 1308 között) a platóni dialógusformát tölti meg a reneszánsz ember új élettartalmaival, az új emberi „virtus” meghatározása érdekében.
Latin nyelven íródott a De vulgari eloquentia (A nép nyelvén való ékesszólásról, 1305-1306); a tanulmány a nemzeti nyelv kultúráját az egységes nemzet modelljeként jellemzi.
A De monarchia (Az egyeduralom, 1314 és 1320 között) filozófiai-politikai traktátus emez egységesülés lényegéről és módozatairól.
Dante igazán korszakalkotó nagy műve mégis a Színjáték, a La Commedia, amelyet az első Dante-életrajz írója, Boccaccio illetett először a Divina, Isteni jelzővel. Három részre tagolódó száz éneke mintegy negyedszázad alatt jött létre, végleges alakjában bizonyíthatóan 1307 és 1320 között.
Források:
Zoltai Dénes műismertetője. Székely Éva (szerk.): 44 híres eposz, verses regény, elbeszélő költemény. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2002 (ötödik kiadás). 213-215. oldal
Elektronikus változat: Irodalom és művészetek birodalma blog: >>>
A jegyzetek anyagának forrásai Wikipédia-szócikkek
Page updated
Google Sites
Report abuse