Grandpierre Attila: A legátfogóbb természetes közösség: a nemzet
Napi Magyarország, 1999 május 15, szombat
VILÁGEGYETEM - ÉLŐVILÁG - EMBERISÉG - NEMZET - SZEMÉLY
Ezzel az öt fő létkörrel áll elénk a természetes világ modellje. Igaz, hogy létezik még létkör a személyen belül is, a belső tudatvilágban, és a belső biológiai világban, mint például a sejtek, az atomok, az erőterek, de számunkra, mint egységes élőlények számára most a bennünket átfogóbb rendszerbe ölelő összefüggések érdekelnek.
A természetes világmodell kulcs-szerepet játszik egyéni és közösségi életünkben, akár felismerjük, akár nem. Ezek a létkörök alkotják azt a természeti folyamatot, amely megteremtette az emberi személyiség alapját. A természeti létkörök ebben az egymásba ágyazottságban mindannyian elvi és lényegi fontosságúak. Világos, hogy nem vizsgálhatjuk meg az EmberVilágegyetem nélkül, ha nem akarjuk szem elől téveszteni az Ember végső mozgatórugóját, a Kozmoszban megnyilvánuló szervezőerőt. A Világegyetem vizsgálata nélkül az ember elveszti végső talaját, és életét egysíkúvá, kozmikus tudati vonatkozása vesztetté, alkalmazottá teszi egy világa vesztett, világtalan életben. Hasonlóan, a Természet, a környező világ tanulmányozása, titkainak vizsgálata nélkül az emberi elme nem képes kifejlődni, kiteljesedni. Mindez nyilvánvalónak tűnhet - de mindebből következik, hogy a nemzeti lét is elengedhetetlenül fontos az ember szellemi látóköre számára. Ugyanis a nemzet annak a nyelvnek hordozója, melynek segítségével legszemélyesebb gondolatainkat megfogalmazzuk. A nyelv fogalmai, ezek jelentésudvarai olyan tudatos és tudattalanba merült gondolatokat hordoznak, amelyek szellemiségünk, szellemi alkatunk lényeges meghatározói. A nemzet annak a kultúrának megteremtője, hordozója és továbbvivője, amelyben életünk és szellemiségünk kibontakozhat.
A természetes világmodell egyfajta világképlet, amelyen lemérhetjük személyes életünk, szellemiségünk alakulását. Ahogy a nemzet képes szellemiségünk irányultságának természetes irányát kijelölni, úgy a Természet megnyilvánulásai képesek szellemiségünk irányultságát egy még átfogóbb összefüggés-rendszerre megnyitni. Szellemiségünk kibontakozásának végső színtere a Világegyetem végső titkainak feltárása. És mivel ezek a létkörök mind természetesek, ezért szellemiségük iránya mind egybeesik az egész, átfogó Természet egységes szellemiségének irányával. A természetes nemzetfogalom a nemzetet szerves élőlényként fogja fel, amely az élővilág egy fontos, életfontosságú szerveként jött létre, és ennek a természetes szellemiségnek kiteljesítésére hivatott. Ahogy személyes életünk csak a nemzet életébe épülve, annak kiteljesítésében kaphat értelmet, úgy a nemzet élete csak az élővilág, a Világegyetem szellemiségének kiteljesítésében érheti el rendeltetésének valóra váltását.
Élni vágyni annyi, mint különbre, jobbra vágyni, nemesebbre, nagyszerűbbre, eszményire. Eszmények nélkül az ész nem eszmélhet. Természeti, emberi sorsunk elérhetőségéhez, az Éden visszahódításához, életünk kiteljesítéséhez mindenekelőtt eszmélnünk, éreznünk és gondolkoznunk kell. Az élet tudni, érezni akar bennünk mindent, ami lényeges, tudni, érezni akarja, miért jött létre a Világegyetemben. Mit akar az élettől a Világegyetem? Miért hozott létre bennünket a Természet? A Világegyetem fejlődése során a (látszólag) élettelen és tudattalan létezésből nem vak-véletleneken át, hanem magas szervezőerővel hívta létre az Életet. Ez a Világegyetem első számú "csodája", olyan megnyilvánulása, amely a Természet logikájára kíváncsi emberek előtt feltárulhat. A Természet logikája a felszíni, egyszintű gondolkodásra, az egy síkon mozgó tudományágak egy-utas gondolkozására merőleges. A Természet ugyanis összeköti a fizikát, a biológiát, a társadalomelméletet, a tudatfilozófiát. A Természet a tudományok egységes egészét igényli, tehát a Természet interdiszciplináris. A Természet egységes logikája szerint a fizikai létezésből előugró élet és tudat lényege szerint megtáltosodást jelent. A Világegyetem második számú "csodája" a Természet csodája: a tudat kibontakoztatása az élővilágban, az ember megjelenése. A Világegyetem harmadik számú csodája az Ember csodája - lenne, s ez az Ember természeti létfeladata: az élet és a tudat megtáltosítása, kibontakoztatása, kiteljesítése. Az emberiség létfeladata az értelem és emberi érzés kiteljesítése a bennünk élő természeti, elemi erővel. Ha az emberiség visszatalál természeti gyökereihez, ha feladatát nem a Természet erőivel való szembefordulásra, a Természet leigázására fordítja, hanem a Természet legmélyebb lényegi fejlődési irányának továbbvitelére, az emberiség képes lehet a Világegyetem létakaratát kiteljesíteni. Az ember akkor teljesítheti kozmikus, természeti rendeltetését, ha továbbviszi a kozmikus szellemi irányt a maga létkörében: az egyéni, közösségi, nemzeti szinteken, és az emberiség egészében. És mivel az ember belső világában tovább él a kozmikus szervezőerő, ezért az ember kiteljesedésével a Kozmosz éled fel. Saját belső Kozmosz-feltámasztásainknak akkor szerezhetünk azonban csakis egyéni életünkön túlmutató érvényt, ha a bennünk feléledt Természet fényét átadjuk környezetünknek, társainknak, és ha gondoskodunk arról, hogy az élet és a tudat fénye a nagyobb közösségekben is kigyulladjon, a nemzetben, az emberiségben - ekkor gyulladhat ki a Természetben és a Kozmoszban. Mindannyian a világgal állunk párban. A világ előbbrejutása mindannyiunk feladata és személyes ügye.
Megfelel-e az emberiség természeti létfeladatának?
A történelem tanúbizonysága: az emberiség egyre nagyobb fokú manipulálása, megtévesztése, az értelem elsorvasztása, az érzések és az értelem szembeállítása, belső világunk hamis és bűnös színben feltüntetése (a nyugati civilizáció domináns dogmája szerint az emberi belső világ alantas ösztönök színhelye), az emberi kultúra emberi dimenzióinak (az értelem hatókörének fejlesztése, természeti feladatoknak, ünnepeknek, életnek élő közösségek, a közösségi tisztánlátás, erkölcsi világlátás) elsorvasztása az emberiséget egyre fokozódó mértékben vezeti embertelen, természetellenes pályára. Az emberiség tehát letért természeti létfeladata teljesítése útjáról, és embertelen, gazdasági-pénzhatalmi-politikai erők uralma alatt senyvedve elvesztette szellemi látókörét, értelme egykori hordereje a mindennapi apró-cseprő ügyekre sorvadt és nem terjed túl a közvetlen, személyes gyakorlat körén. A materializmusra épülő civilizáció: a társadalmi kontraszelekció, a munkalehetőségek alárendelése a pénzhatalmi érdekeknek, az egyre növekvő tényleges munkaidő, a társadalmi hírközlés üzleti érdekeknek alárendelése, a tudomány, a művészet, a kultúra lényegi lefokozása a mai embert önállótlan, arctalan tömeg-emberré igyekszik alakítani, minden oldalról beszorítja, hogy rákényszerítse önálló, emberi lény-mivoltának, eszméinek, életelvének feladására. Érzésvilága a célzatosan manipuláló társadalomban legyengül, indulatvilága szalonképtelennek minősül. Szellemének maradékait pedig az értelemellenes, az értelem számára eleve felfoghatatlan tényezőre építő misztika veri béklyóba. Az értelem hatóköre a mai társadalomban hihetetlen mértékben, mesterségesen leszűkített. A fogyasztói társadalomban a hatalmi társadalom kitermelte tömegember szisztematikus manipulálása a nemzeteket aláveti az üzleti életet alakító tényezőknek. Az eredmény: az emberi értelem, érzés, érzékelés, világérzékelés letompult, elsorvadt, megcsonkult, alávettetett.
Hogyan térhetünk vissza természeti létfeladatunkhoz?
Életünk akkor kaphat emberi, természeti értelmet, ha a bennünk élő eszmények, ábrándok, legmélyebb, életreszóló, emberi vágyaink vezetik életünket. Az eszményi lélek, az eszményi élet érvényre kell jusson. A legfontosabb eszmények: az élet emberi, különbre, jobbra, igazságra vágyásának érvényre jutása a nyers erő és a társadalom anyagi kényszerei (pénz, állás, anyagi juttatások, hatalmi előnyök, manipuláció) felett. Elölről kell kezdeni a nemzet felépítését. Ehhez szükség van olyan spontán szerveződő közösségek létrehozására, amelyek az életünk egészét érintő problémák meglátásával és megoldásával foglalkoznak. Idetartoznak olyan kérdések, amelyeket szinte teljesen kirekesztettek a mai fogyasztói társadalom látókörén: az élet végső kérdései, a Világegyetem eredetének és természetének kérdése, az élet értelme, a társadalom, a nemzet emberivé tétele, a világ megváltoztatása. Mindezeket a kérdéseket a mai társadalom egyre inkább szűk szakmai berkeknek tartja fenn, amelyeket pedig az egyetemi-akadémiai élet anyagi-politikai befolyásolásával képes szellemi korlátok közé terelni. Olyan közösségeket kell létrehoznunk, amelyek egyik alapgondolata, hogy minden ember képes minden lényegi problémát meglátni éppen azért, mert ezek személyesen érintik sorsát.
És ha érintik sorsát, azt érzi, és így meg is értheti, és annyiban, amennyiben személyes sorstényezője, meg is képes ezeket oldani. A nemzet újjászületése olyan közösségek létrejöttével képzelhető el, amelyek célja az egyén, a nemzet és az emberiség sorskérdéseinek, az élet végső kérdéseinek megfogalmazása és a válaszok megvalósítása. Ha ilyen közösségek létrejönnek, ha a mai társadalom emberei rátalálnak az ilyen közösségek létrehozásának útjaira, akkor a természetes közösségek beindíthatják, fölerősíthetik a magyar társadalom szerves szerveződését. A mai angol társadalomban majdnem mindenki egyszerre több hivatalosan bejelentett egyesület tagja. Elképzelhető, hogy baráti körökből, spontán közösségekből, és tudatosan vállalt közösségi kezdeményezésekből az egész társadalomra kiterjedő természetes közösségek hálózata fejlődjön ki. Ha pedig a társadalom jelentős részére kiterjednek a természetes közösségek, a nemzet saját életének megvilágítására képessé válhat, újjászerveződhet, és saját kezébe veheti sorsának irányítását.
Kiút a fogyasztói társadalomból
Hogyan tudjuk kivonni életünket a tevékenységünket egyre inkább a maga uralma alá hajtó gazdasági erők egyre kíméletlenebb szorítása alól? Ez a lépés elkerülhetetlen - különben egész életünk azzal telik, hogy elemi létfeltételeinket igyekszünk létrehozni, és arra már nem jut idő, hogy gondolkodni és cselekedni kezdjünk. Mivel a mai társadalmak életünket egyre növekvő mértékben vetik alá akaratuknak, egyre rohanóbb és embertelenebb a világ, ezért csak magunkra, egymásra, élet-közösségeinkre, családunkra, a magyarságra, az emberiségre számíthatunk. Ezek a természetes közösségek azok, amelyek mellénk állhatnak életünk felszabadításában, és ezért ezek alaposabb megismerése elkerülhetetlen.
Életünknek csak akkor adhatunk értelmet, ha életünk egészének alakítását saját kezünkbe vesszük. Ez nem jelenti szó szerint életünk egészét abban az értelemben, hogy életünk minden pillanatára kiterjedjen. Az első lépések lehetnek csak aprók, önmagukban kisebb, csak perspektívájuknak kell átfogónak, életünk egészére irányulónak lenniük. Hogyan gondolhatjuk el életünk egészét? Életünk egésze születésünktől halálunkig tart. Ahhoz, hogy életünk egészének magán túlmutató értelme lehessen, kell valamiféle tényező, amely ezt az értelmet hordozza, kiteljesíti. De mi van életünkön kívül? Van-e olyan tényező, amely képes továbbvinni egyéni életünk értelmét halálunk után is? Nyilvánvaló, hogy léteznek ilyen tényezők. Az ilyen tényezőket úgy hívják: embertársaink, utódaink. Utódaink testileg-szellemileg hordozhatják tovább az életünket jelentő tényezőket. Utódaink kivételével a többi emberrel halálunk után csak szellemiségünk tarthat fenn kapcsolatot. Szellemiségünk kapcsolatot tud tartani egykori személyes ismerőseinkkel. De szellemiségünk előbb-utóbb elenyészik, ha az egymásra következő nemzedékek egyre inkább csak közvetve lépnek szellemiségünkkel kapcsolatba, és ezt nem viszik maguk is tovább. Szellemiségünk fennmaradásának azonban végső soron az az egyetlen biztosítéka, ha bekapcsolódik egy átfogóbb közösség életébe. Az egyéni létünkön túlnyúló, átfogóbb közösségek léte tehát életünk értelmének legfőbb biztosítéka, pillére, és terepe egyben. Ebből az alapvető tényből viszont az következik, hogy életünk egésze akkor nyerheti el igazi értelmét, kiteljesedését, ha egy átfogóbb közösséget segít, táplál, szolgál, éltet.