A gazdálkodás alapjellemzői

Ángyán József: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai

Mezőgazda Kiadó, 2003

Amilyen egyszerűnek tűnik az értékfenntartó (sustainable) gazdálkodás alapvető célját meghatározni, olyan nehéz azt megmondani, hogy mely rendszerek és módszerek képesek e célnak megfelelni. Az eddig leírt gondolatmenetből kiindulva, azt öszszegezve, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ehhez a függetlenedéssel szemben az ember belső és külső környezetéhez való alkalmazkodás általános alapelveinek (emberléptékűség, a körfolyamatok megőrzése, sokszínűség, sokoldalúság, az ember, az egyén középpontba állítása, gazdává tétele) kell a gazdálkodásban is érvényesülniük.

Az eddig elmondottakra alapozva, azokat összegezve elmondható, hogy Magyarország népe, települései és helyi közösségei számára – a gazdaság, a társadalom és a természeti környezet állapotából kiindulva – az a gazdálkodási, környezet-(tér)-használati rendszer tűnik elfogadhatónak, amely a világban ma fellelhető irányzatok jellemzői közül a következőket egyesíti magában (Ángyán, 1994):

• • a mezőgazdálkodás széles, környezetgazdálkodási értelmezése, amely a környezet védelemét, termelési és fogyasztási célú használatát, valamint alakítását és tervezését egyaránt magába foglalja;

  • diffúz (területfedő) védelem szigetszerű termeléssel és fogyasztással, melynek alapvető eszköze a természetes biotóphálózat meglévő elemeinek megőrzése, hiányzó elemeinek pótlása és a rendszer ápolása, fenntartása;

  • természeti, társadalmi és gazdasági környezetéhez alkalmazkodó, saját mezőgazdálkodási és kulturális tradícióiból táplálkozó termelés, környezet- és tájgazdálkodás;

  • természetes-mesterséges energiaráfordítási arányok változtatása, elmozdulás az ökologikus (ciklikus) rendszerek irányába;

  • környezet-gazdaságtani (environmental economics) alapkoncepcióra épülő közgazdasági-, gazdaságpolitikai szabályozás.

E gazdálkodási mód alapelemei, fő eszközei közül az alábbiak azok, amelyek rendszerbe foglalva úgy képesek jó minőségű és az ökológiai, termőhelyi feltételeknek megfelelő mennyiségű élelmiszert és egyéb terméket előállítani, hogy közben fenntartják a környezet és a helyi társadalom egyensúlyát, biológiai sokféleségét:

• • a térfunkciók (védelem, valamint termelési és fogyasztási célú környezethasználat) harmóniájára törekvő földhasználat, térstruktúra kialakítása, az ágazati arányok ökológiai harmonizációja;

  • emberléptékűség, üzem- és táblaméretek megválasztása, a tér strukturálása ökológiai, talajvédelmi szempontok, tradíciók, kultúrökológiai, tájképi, esztétikai, gazdasági, termelési, valamint technológiai szempontok szerint;

  • körfolyamatokra épülő agrárökoszisztémák használata;

  • a diverzitást (sokszínűséget) védő, speciális minőséget előállító és foglalkoztatást biztosító gazdálkodási rendszerek alkalmazása;

  • táji, termőhelyi alkalmazkodás a következő fő területeken:

    • • • a tájnak megfelelő gazdálkodási struktúra kialakítása, tájba illő biológiai alapok (növényfaj- és fajtaszerkezet) megteremtése, azok társítása, vetésváltásba, vetésforgóba illesztése (sokszínűség az egyoldalúság, pl. monokultúra helyett);

        • természeti tájanként differenciált agrotechnika (talajművelés, talajvédelem, talajerő-gazdálkodás, trágyázás, vetés, növényápolás, növényvédelem, betakarítás) alkalmazása, amely a lehető legteljesebb mértékben alkalmazkodik az eltérő agroökológiai adottságokhoz;

        • a tájak eltérő ökológiai állateltartó képessége, növényi produkciója és állatlétszáma közti harmónia megteremtése;

  • a parasztság, a vidéki népesség gazdává tétele, a helyi közösségekre, munkaerőre és értékekre építő gazdálkodási rendszerek használata.

Forrás:

http://www.tankonyvtar.hu/mezogazdasag/vedett-erzekeny-080906-143