A Hangya története

Németh István: A Hangyamozgalom egykor és a mai szövetkezési lehetőségek

A Hangya Szövetkezet megszervezésének célja – szemben a fejlettebb államokban már évtizedek óta működő szövetkezetekkel, melyek az élet olcsóbbá tételére törekedtek – a fogyasztók olcsó és becsületes kiszolgálása mellett a falusi népnek a modern üzleti élethez való hozzánevelése, hiányzó kereskedelmi érzékének kifejlesztése s ekként minden kizsákmányoló szándékkal szembeni védekező képességének a megteremtése volt.

A szervezés felülről indult a Hangya-központ kiépítésével, hogy innen a szervezendő vidéki szövetkezetek már kezdettől fogva megfelelő irányító és betanító-ellenőrző segítséget kapjanak.

Az alapszabályban amellett döntöttek, hogy nem kötelezik a szövetkezeti tagságot a szövetkezeti boltban történő vásárlásra. Noha a Magyar Gazdaszövetség nagyon sokat tett a szövetkezeti mozgalomért („a gondolat bölcsőjét ringatta”), a szövetkezetet mégsem kényszerítették arra, hogy tiszta jövedelmének bizonyos hányadát alapszabályszerűen a Magyar Gazdaszövetség céljaira fordítsák, hanem a szövetkezet vezetőire bízták, hogy lehetőségeihez és tehetségéhez képest mekkora támogatást ad a Hangya a Gazdaszövetségnek.

Az alaptőke jegyzése igen nehéz feladat volt. Károlyi Sándor gróf könnyedén előteremthette volna saját vagyonából az alaptőkét, de ő inkább szélesebb érdekközösségre kívánta alapozni a szövetkezetet. Az anyagi hozzájárulások megszerzése azonban nehezen ment. A kevés aláíró is inkább a gróf köztisztelt egyénisége iránti figyelemből, mint a jó ügy sikerébe vetett bizalom alapján jegyzett üzletrészt. Mindössze 17.000,- korona névértékű üzletrészt jegyeztek. Az így jegyzett összeget Károlyi Sándor gróf 50.000,- koronára egészített ki.

A Hangya Szövetkezet 1898. január 28-án 50.000,- korona alaptőkével alakult meg. A megfelelő vezető (Balogh Elemér) kiválasztása után elkezdte működését.

A munka súlypontja kezdetben a propagandára esett: nagyon fontos volt a közöny megtörése és az előítéletek, valamint a bizalmatlanság letörése. A szövetkezeti eszmét ui. már a Hangya megalakulását megelőzően avatatlan és lelkiismeretlen kísérletek kompromittálták. A kormány hűvös tartózkodással, sőt bizalmatlansággal nézte az első szárnypróbálgatásokat, a közigazgatási hatóságok pedig szinte ellenségesen álltak hozzá. Az indulás valóságos vesszőfutás volt a mostoha körülmények között.

Az alapítás évének végére mindössze 17 szövetkezetet sikerült alakítani, de ezek közül is csak 3-4 kezdte meg a működését. Ebben az időben a Hangya alig tudott szövetkezeteinek valamilyen előnyt biztosítani. Személyzete, raktára nem volt, mindenütt bizalmatlansággal találkozott s alig akadt kereskedő, aki hajlandó volt még jó drágán is részére árut szállítani.

Az első üzleti „évet” 1899. év végén zárta (21 hónap eredménye). Az áruforgalom 512.000,- korona volt, amelyet a központ 70 szövetkezettel bonyolított le. A mérleg 12.000,- korona vesztességgel zárult. Balogh Elemért bántotta ez, mert rontotta a szövetkezet hitelképességét és Károlyi Sándor grófhoz fordult, hogy a 12.000,- korona deficitet térítse meg magánpénztárából. „A gróf néhány pillanatig szótlanul szegezte rá acélkék szemeit, végre kurucosan ezt dörmögte: Butaság… de megteszem”.

Nemsokára a Hangya a Gazdaszövetséggel közösen bérelt négy szobás lakást irodahelyiségül és ugyanebben a házban egy tágas pincehelyiség volt a raktár.

Ám ezzel még nem szűntek meg a nehézségek. Az egyre szaporodó szövetkezetek többet követeltek a Hangyától, mint amire képes volt. Tőkéjének csekély volta miatt hitelt nem adhatott és az áruszállítás és ellenőrzés is sok kívánni valót hagyott maga után. A legtöbb szövetkezet nem volt hajlandó áldozni a szebb jövő reményében. Ezért az igazgatóság tagjai egy budapesti pénzintézetnél 160.000,- korona kölcsönt szereztek egyéni jótállással.

Egyidejűleg felkérték Meskó Pált, hogy vegye kezébe a fogyasztási szövetkezetek szervezését. Megelőzően a Nyitra-vármegyei gazdasági egyesület titkára volt, aki már jó hírnévre tett szert a népies mozgalmak szervezésében és pompás szónok volt. Közreműködésével 1900-ban már 100 szövetkezet működött, 1905-ben 500, 1911. március 15-én pedig az 1000-ik Hangya-szövetkezet nyílt meg Dömsödön.

A vidéki szövetkezetek gyors fejlődése folytán a Hangya-központ is nagyobb lépésekkel haladhatott előre. Fellépett azonban a hitelszükséglet és egyre érezhetőbbé vált egy jól felszerelt áruraktár és a megfelelő tisztviselői kar hiánya.

1900 tavaszán felkérték a Magyar Általános Hitelbank alelnökét, Pallavicini Ede őrgrófot, hogy szakszerűen értékelje (auditálja) a Hangya helyzetét, amit ő életképesnek talált. A javasolt intézkedések végrehajthatósága érdekében Károlyi Sándor gróf 200.000,- koronát bocsátott a Hangya rendelkezésére. Pallavicini Ede őrgróf is belépett az igazgatóságba ügyvezető igazgatóként. Bővült az iroda, újabb raktárt béreltek. Bővült a tisztviselői kar, többek között két ellenőrrel (ezek a vidéki szövetkezetek munkáját segítették tanáccsal, illetve ellenőrizték a munka szakszerűségét).

1901-től megreformálták a vidéki szövetkezetek szervezését és irányítását is. Az igazgatóság kimondta, hogy ezentúl csak befizetett tőkével rendez be szövetkezetet. Szabályozta egyúttal a hitelezés kérdését is.

Az újítások életbe léptetésétől kezdve rohamosan javult a helyzet, javultak az üzleti eredmények, amit a pénzintézetek is méltányoltak. Ettől fogva az igazgatósági tagok kezességi nyilatkozata nélkül is annyi hitelt élvez a Hangya, amennyire csak szüksége van.

1901-ben Károlyi Sándor gróf újabb 270.000,- koronát bocsátott a Hangya rendelkezésére. 1903-ban módosult az alapszabály: a rendes 100 koronás üzletrészeken kívül 1.000 koronás elsőbbségi üzletrészek jegyzése is lehetővé vált. Károlyi gróf összesen 470.000,- koronás befektetése ezekbe az új típusú elsőbbségi üzletrészekbe került s ezekből az értékpapírokból nagyobb alapítványokat tett. Az alapítványlevelekben kifejezett korlátozás a fent nevezett összeget a Hangyának minden eshetőségre biztosítja. A Hangya alaptőkéje 126.000 koronáról 600.000 koronára nőtt.

1904-ben elhatározták egy központi áruház létesítését, amely 1906-ra a Közraktár utcában meg is épült. Sajnos a megnyitást Károlyi Sándor gróf már nem érhette meg, mert 1906 tavaszán meghalt. Helyét Pallavicini Ede őrgróf foglalta el az elnöki székben.

1907-ben pénzügyileg konszolidálódott a Hangya szövetkezetcsoport az alaptőke felemelése és a legszűkebb belső (szövetkezetek felé történő) hitelezés következtében. Az Osztrák-Magyar Bank befogadta a Hangya váltóit. A Központ kedvező mérlege lehetővé tette, hogy a Központ 25.000 koronát térítsen vissza azoknak a szövetkezeteknek, amelyek áruforgalmuk több mint 50%-át a Központnál bonyolították le. Ellenőrzési kerületek létesültek megfelelő ellenőri létszámmal.

1908: a községek tömegesen kérik a szövetkezetek alakítását, de ez csak kellően alapos vizsgálat után történik meg (az anyagi és erkölcsi feltételek megléte esetén). Megkezdődnek a vidéki kerületi szövetkezeti értekezletek szervezése, évkönyv jelenik meg. Az áruforgalom 14 millió korona, külön engedmény címén 20.000 korona vásárlási visszatérítés kerül szétosztásra.

1909: Emelkedik a forgalom. Új kirendeltség létesül Balassagyarmaton. Budafokon nagyméretű pincebérleten saját kezelésbe kerül a bor-és szeszüzlet. Létrejön a kézműáru osztály. Kidolgozzák a vidéki boltvezetők nyugdíjintézetének alapszabály-tervezetét. Az évi forgalom 16 millió korona, a vásárlási visszatérítés 20.000 korona.

1910: Bővül az iroda és raktár. Kávépörkölő, kötélverő-, asztalos- és lakatosműhely épül, ládagyárat, só-, cukor- és fűszerőrlő telepet állítanak fel. Munkáslakásról, étkezdéről és fürdőhelyiségről gondoskodnak. A rövidáru osztály kiegészül kézműárukkal. Az évi forgalom 19 millió korona, a vásárlási visszatérítés 25.000 korona.

1911: Megalakul az 1000. szövetkezet Dömsödön. Létrehozzák az értékesítő alosztályt. Központi kezelésbe kerül a tűz és betörés-biztosítás. Az éves forgalom 24 millió korona, a vásárlási visszatérítés 30.000 korona.

1912: Elkészül a nagyenyedi és sátoraljaújhelyi áruraktár iparvágánnyal és modern felszereléssel. Az újonnan berendezett szövetkezetekhez kísérletképpen, egy-két hetes időtartamra ellenőröket küldenek ki, akik az üzleti gyakorlatban még járatlan szövetkezeti vezetőket az első útbaigazításokkal ellátták. A nagyobb forgalmú szövetkezetek helyes üzletvezetésének biztosítására képzettebb kereskedői alkalmazottakat küldenek boltvezetőnek. Életbe léptetik a boltoshiány-biztosítást.

Folytathatnánk a krónikát, a háborús évekbeli helytállás és a megcsonkított ország gazdaságának újra indításában betöltött dicső szerep bemutatásával, de ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogyan szökkent szárba az a mag, amelyet az 1800-as évek végén vetettek el fanatikus, haza és népszerető emberek.

Érdemes azonban áttekinteni a Hangya-központ pénz-és hitelügyleteinek alakulását.

Említettük már az 50.000,- koronás induló üzletrésztőkét, amely 100 koronás üzletrészekből állt és az üzletrészjegyzők a jegyzett érték ötszöröséig vállaltak felelősséget. Habár az üzletrész-jegyzési mozgalom az akkor már érezhető nehéz pénzügyi viszonyok ellenére is szép eredményeket mutat (1903-ban 126.000,- korona az üzletrésztőke), nyilvánvalóvá vált, hogy ez a tőke nem elégséges az egyre emelkedő forgalom lebonyolítására. Ezért vezetik be 1904-ben az alapítványi 1.000 koronás üzletrészeket. Az újítás az első évben fél millió korona tőkét hoz a Hangyának, melynek legnagyobb részét gróf Károlyi Sándor jegyzi le jótékony célú alapítványokra. A világháború elején már 2,5 millió korona tőke áll rendelkezésre. A jegyzés oly arányban halad előre, hogy1918-ban 16, 1919-ben 100, 1920-ban 231, 1922-ben pedig már 611 millióra emelkedik az üzletrésztőke.

A Hangya forgótőkéjét üzletrésztőkéjén kívül a rendelkezésre álló hitelforrásokból merítette. Ez kezdetben kizárólag váltóhitel volt és csak két pénzintézet (MOKTÁR és a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület) voltak hajlandók hitelezni. 1910-ben az Osztrák-Magyar Bank is hajlandónak mutatkozott a Hangya váltóinak az elfogadására és ettől kezdve egy csapásra megváltozott a pénzvilág hozzáállása a Hangya hiteligényeihez.

A tanácsköztársaság és a román megszállás után ismét nagyon nehéz idők következtek: a valuta megállíthatatlan romlása és a folyamatosan emelkedő árak, valamint a valuta-ingadozások súlyosan érintették a kereskedelmi vállalatokat.

A falusi szövetkezetek tőkegyűjtése a rohamosan emelkedő árakkal nem tarthatott lépést. Ezért megengedte a központ a Hangya erkölcsi felelőssége mellett azt, hogy a falusi fogyasztási szövetkezetek tagjaiktól áruelőlegeket gyűjtsenek s ezt forgótőke gyanánt felhasználhassák. Ez kezdetben szép eredményekkel járt (néhány hónap alatt 400 millió korona), de a pénzügyi tanács az áruelőleget betéteknek minősítette és egy 1920-as törvénycikk életbe léptetése után ezt meg kellett szűntetni. A szövetkezetek forgótőkével való ellátása a Hangya-központra hárult.

A magyar nemzetgazdaság egyetlen hitelforrása: az Állami Jegyintézet, csak bankok útján juttathatta el a hitelt a termelőkhöz, iparosokhoz, kereskedőkhöz. A valuta áresése a bankoknak a tőzsdén olyan nyerészkedési lehetőséget kínált, amely az Állami Jegyintézet által rendelkezésre bocsátott hitel nagy részét a tőzsdei spekuláció csatornáiba vezette. A bankok ezenkívül csakis az érdekkörükhöz tartozó vállalatok hiteléről gondoskodtak. Így fokozódott mesterségesen is a pénzszükség és a Hangya elől valamennyi régi hitelforrás elzárkózott.

Ilyen körülmények között a Hangya kénytelen volt a pénzügyi kormányzathoz fordulni, hogy az elkerülhetetlenül szükséges forgótőkét rendelkezésre bocsássa.

1921. év őszén megállapodásra jutott a Hangya Hegedüs Lóránt pénzügyminiszterrel, amelynek értelmében az állam 100 millió korona névértékű üzletrészt jegyez, továbbá 50 millió korona kölcsönt nyújt a Hangyának a kötelékén kívül álló, válsággal küzdő szövetkezetek szanálására. Továbbá 250 millió korona erejéig elvállalta az állami garanciát egy, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület vezetése alatt álló pénzügyi csoporttal szemben a Hangyának nyújtandó hitelért, és kieszközli az Állami Jegyintézetnél, hogy ezt az összeget a pénzintézet rendes hitelén kívül folyósítsa.

Ezzel a megoldással a Hangya fél évig képes volt tovább működni. Ámde a korona árfolyama 1922-ben ismét nagyot zuhant és megint állami segítséget kért. Kállay Tibor pénzügyminiszter külön törvényjavaslatban teszi lehetővé, hogy a Hangya-központ korlátolt összeg erejéig saját céljaira áruelőlegeket gyűjtsön. Amíg ennek eredménye megmutatkozik, a kormány 300 millió korona hitelt bocsátott a Pénzintézeti Központ révén, továbbá 95 millió koronát a nagyobb fővárosi szövetkezetek (Háztartás, Pannónia, Centrum stb.) és a Hangya-Ipar rt. számár, mert ezek épp úgy ki vannak zárva a bankok hitelközvetítéséből, mint maga a Hangya (tehát ezeknek a hiteléről is Hangyának kell gondoskodnia). Emellett 500 millió korona garanciát is vállalt.

Az üzletrészek 1902-ig 4%-kal, azóta pedig 5%-kal kamatoztak. A vásárlási visszatérítés címén a szövetkezeteknek visszatérített összeg 25.000 koronát tesz ki, 1917-ben ez 1,5 millió, 1920-ban 21 millió volt. 1921-ben nem volt visszatérítés, mert a nyereségét és árutartalékainak nagy részét lekötötték azok a veszteségek, amelyeket az olcsósági hullám idézett elő. Ez igen válságos időszak volt nemcsak az iparra és kereskedelemre, hanem a szövetkezetekre, amelyek boltjaikat nem csukhatták be, kénytelenek voltak a drágán megvett árukészletüket olcsó napi áron forgalomba hozni. Ámde ezt a válságot a Hangya túlélte.

A vidéki szövetkezetek is hasonlóan dolgoztak, vásárlóiknak szintén fizettek vásárlási visszatérítést és ezzel fokozták a kis egzisztenciák gazdasági megerősödését.

A Hangya-központ jelentő szerepet vállalt abban, hogy a szövetkezetek adóztatása méltányos és igazságos legyen. Jogi téren is elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hangya ügyésze, Dömötör László dr. Elérte, hogy a bírósági ítélkezési gyakorlatban véget lehetett vetni a gabonauzsorának. (A gabonakereskedők kora tavasszal. amikor a gazdának rendszerint a legkevesebb a pénze és legtöbb a kiadása, potom pénzért összevásárolták a kevésbé tehetős földművesektől a reménybeli termést, és ha a tényleges termés elmaradt a várt és eladott mennyiségtől, nem a gazdának korábban kifizetett árat, hanem a magasabb piaci árat követelte vissza.) Ezt a magyar állam nem akadályozta meg. Sőt még törvénymódosítást sem terjesztettek a törvényhozás elé, csak bíróság józan belátásának köszönhetően megváltozott ítélkezési gyakorlat változtatott ezen!

Hasonlóan kemény küzdelem folyt a kiegyezés utáni szabadelvű politizálás „eredményeként” erőltetett gyorsított kereskedelemfejlesztés visszásságainak a kivédése érdekében. Olyan törvény volt hatályban, hogy a kereskedő jogainak érvényesítése tekintetében olyan privilégiummal rendelkezett, amivel egyetlen tagállamban sem. Eszerint ui. a kereskedelmi ügyletekből támasztott, vélt vagy valóságos követelésének érvényesítésére a kerekedő nem volt kénytelen valóságos vagy vélelmezett adósa után ennek bírósága elé menni, hanem azt az ország minden részéből saját bírósága elé idézhette. Ezt az előjogot kevésbé lelkiismeretes kereskedők arra használták fel, hogy részint maguk, részint ügynökeik útján a falu népét teljesen szükségtelen és rossz árukkal árasztották el s a vételárat saját bíróságuk előtt peresítették, arra számítva, hogy az alperes messze földről úgy sem fog megjelenni védekezésre. Hatalmas politikai küzdelemben végül sikerült ezt a privilégiumot eltörölni a törvényhozásban.