HAGYOMÁNYOS ÉS ÖKOADÓZÁS
El kell különítenünk a hagyományos közfeladatokat (közbiztonság, egészségügy, közoktatás, stb.) és a természeti környezet helyreállítását és fennmaradását célzó közfeladatokat, mivel az utóbbiak fedezésére szolgáló ökoadókat - H.Daly és követői nyomán - sajátos, zárt elemként építjük be az adórendszerbe.
A KÖZTERHEK TERMÉSZETES FORRÁSAI
A Fennmaradás Programban előirányzott pénz- és hitelreform folytán fokozatosan megszűnik a kamat, azaz nem csökkenti többé a (széles értelemben vett) munkások együttes béralapját, nem sérti a szociális igazságosságot. A földjáradék továbbra is folyamatosan keletkezik (és levonódik az együttes béralapból), de a Fennmaradás Program szerint a települési önkormányzatok föld-elővásárlási joga és az ehhez kapcsolódó földbérleti rendszer következtében - teljesítmény nélküli magánjövedelem jellege fokozatosan megszűnik, és közhatalmi bevétellé válik, amely közcélokat kell, hogy szolgáljon. Így tehát - mint H.George is javasolta - a földjáradék a közhatalmi feladatok fedezésének természetes forrása.
Vannak további olyan adónemek is, amelyeket a természetjog érvényesítése érdekében ki kell vetni, és vannak olyanok, amelyek - ha a költségvetés kiadási oldalának fedezésére szükség van rájuk - kivethetők, mert nem ellentétesek a természetjoggal. Az adónemek közül, amelyeket a továbbiakban tárgyalni fogunk elvi okokból kivetendők:
a földérték- (telekérték-) adó,
az örökösödési adó,
a luxus- (egyben zömmel import-) áruk forgalmi-adója, és
az ökoadók.
Szükség szerint kivethető:
a létfontosságú fogyasztási cikkek (egyben zömmel hazai termékek)
forgalmi-adója.
1. Földérték-adó, telekérték-adó
TÖRTÉNET Ez az adónem a magán-földjáradék elvonásának jól kidolgozott eszköze. A 18. században a francia fiziokraták vetették fel, hogy egyetlen adóként a földjáradékot kell megadóztatni. E javaslat legismertebb változatát Henry George 1879-ben megjelent "Haladás és szegénység" c. könyve tartalmazza. A 19.században sok más szerző átvette ezt az elgondolást, mindenekelőtt John Stuart Mill. Egyik nevezetes további hirdetője Herbert Spencer. Hazánkban századunk elején Sós Aladár és Pikler J. Gyula fejlesztették tovább ezt a gondolatot. (Pikler J. Gyula volt a budapesti telekérték-adó kezdeményezője, a telekérték-nyilvántartó hivatal vezetője, az aradi, pécsi, debreceni stb. telekérték-adó és a megfelelő szabályrendeletek úttörő megalkotója. Elismert nemzetközi szaktekintély volt, akit Oxfordba, Brémába, Bécsbe hívtak előadásokat tartani, és mindenütt a legnagyobb sikert aratta.)
SPEKULÁCIÓ A "Fennmaradás-fordulat" előtt a megtakarítók hajlanak arra, hogy a jövőbe átmentendő pénzüket föld/telekvásárlásba fektessék. (Az ilyen vásárlásokat a fordulat után a települési önkormányzatok elővételi joga megakadályozza.) Ezt a spekulációs föld/telekvásárlást meg kell különböztetnünk a vállalkozói föld/telekvásárlástól, amikor a vásárlónak az a célja, hogy a földből bérbeadással vagy saját műveléssel húzzon hasznot, a telket valamilyen ráépítéssel hasznosítsa. A spekulációs föld/telekvásárlás ellene hat a gazdasági virágzásnak, mert elvonja a földet/telket azoktól, akik valamilyen társadalmi igény kielégítése (pl. élelemtermelés, lakásépítés) céljára használnák. Az ilyen spekuláció ellen hat a föld/telekérték-adó, amely bünteti azt a tulajdonost, aki - bérbeadással vagy vállalkozóként - nem hasznosítja és eladni sem akarja földjét/telkét. (A hasznosító haszna egy részét fizeti föld/telekérték adóként.)
MÉRTÉK A föld/telekérték-adó mértéke elvileg a földjáradék, vagyis, az a bérleti díj, amely a bérlet-piacon a kereslet-kínálat törvénye szerint alakul. Amíg a földrészletek jelentékeny része nem kerül - a települési önkormányzatok elővételi joga folytán - köztulajdonba, és így az önkormányzatok nyilvános árverései során nem követhető nyomon kellő biztonsággal a földjáradék alakulása, a föld/telekérték-adót az ingatlanforgalomban megmutatkozó, kb. 3-évenként korrigálandó forgalmi érték évi 0,5%-ában ajánlatos kivetni. (A föld/telekértéket a létesítmények /ültetvények, építmények/ értéke nélkül kell számítani.)
SZOCIÁLIS MENTESSÉG A természetjogból következik, hogy nem terheljük telekérték-adóval
a tisztes polgári életvitelhez szükséges lakás ill. családi ház közepes méretű telkét;
a családi méretű iparűzéshez szükséges, ill. a parasztporta által elfoglalt telket;
a haszonnyerés nélküli, közszolgálati intézmények (templomok, múzeumok, iskolák, stb.) telkét.
Ezeket összefoglalóan szociális adómentességnek fogjuk nevezni.
A BEVEZETÉS MÓDJA A föld/telekérték-adó bevezetésének módját - Pikler J. Gyula nyomán - a következőkben vázoljuk fel:
Első lépésben országos és községenkénti térképet és katasztert kell készíteni, amely az egyes területegységek fekvését, méretét és forgalmi értékét tünteti fel. (Az első világháború után Budapesten Pikler irányításával - számítástechnika nélkül! - már készítettek ilyen értékkatasztert, igen rövid idő alatt, kis költséggel, nagy pontossággal és súrlódások nélkül.)
Az adó tárgya: minden beépített vagy be nem épített, parcellázott vagy parcellázatlan telek, mezőgazdaságilag (szántóként, legelőként, erdőként, stb.), vagy bányászatilag hasznosítható földterület, a rajtuk lévő létesítmények (fel- és alépítmények, fák, növények, stb.) beszámítása nélkül.
Az adóalapot és az adót 3-évenként kell megállapítani. Ez a települési önkormányzatok feladata. (Az adót is ők szedik be, és megosztják az állami költségvetéssel.) Az érték-megállapításokat közszemlére kell tenni, és könyv-alakban is hozzáférhetővé tenni.
A megállapított föld/telekérték és adómérték ellen a közzétételt követő 30 napon belül a település képviselőtestületénél írásban vagy szóban kifogást lehet tenni. Ezt bárki megteheti a más terhére megállapított értékre és adóra vonatkozóan is. A felszólamlásnak halasztó hatálya van. A felszólamlást a képviselőtestület bírálja el. Határozata ellen 15 napon belül - halasztó hatály nélkül - a regionális földérték-adó bizottságokhoz lehet fellebbezni. A bizottságok határozatai ellen a területi bíróságnál lehet panaszt tenni.
A VÁRHATÓ TÁRSADALMI HATÁSOK:
Értelmetlenné válik a földterületek hasznosítatlan tulajdonlása. (A termőföld parlagon hagyását meg kell különböztetni a vetésforgó keretében való ugarolástól! A parlag földérték-adója is megegyezik a bérleti díjjal, ill. azzal a díjjal, ami a parlag művelés céljára való bérbeadása esetén befolyna. Az ugar adómentes.)
A mezőgazdasági és bányaingatlanok művelői termékeik piaci árában megkapják munkájuk ellenértékét, és ezen felül azt a többletet, ami nem a munkájuknak tulajdonítható, mert a föld magasabb eredeti termőképességéből, piachoz való közelségéből, stb. adódik. Ez a többlet a földjáradék, ezt vonja el közcélokra az adó, tehát a szociális igazságosságot is szolgálja. Értelemszerűen hasonló a helyzet a városi bérház-vállalkozók esetében is.
Nem teszi érdemessé a mással (bérlővel, bérmunkással) megmunkáltatott föld tulajdonlását; a földjét nem-maga-művelő tulajdonost ösztönzi arra, hogy eladja a földjét, amely így - az elővételi joggal rendelkező települési önkormányzaton keresztül - ahhoz kerül, aki maga műveli. Röviden: meggyorsítja a földek köztulajdonba kerülését és a - tartósan bérlő - családi gazdaságok elterjedését.
2. Örökösödési adó
A szociális igazságosság része az esélyegyenlőség a természeti-gazdasági-kulturális erőforrásokért folytatott versenyben. Azt is megállapítottuk, hogy a személyes teljesítményen alapuló vagyon megérdemelt előny ebben a versenyben, az öröklött vagyon azonban nem. Ezért a természetjognak az felel meg, és a közjólétet is az szolgálja, ha a gazdasági versenyben előnyt adó javak örökölhetőségét legalábbis nagymértékben csökkentjük. Ennek az elvnek magas, 70-80%-os örökösödési adó felel meg. (Ez több fejlett ország, pl. Svédország és Anglia esetében már jó ideje megvalósult.)
A magas örökösödési adó jogosultságát valójában a természetes társadalmi rend teremti meg azáltal, hogy egyfelől lehetővé teszi a szülők számára gyermekeik gazdag szellemi örökséggel (emelkedett jellemmel, széles körű műveltséggel, képzettséggel) való útra bocsátását, másrészt olyan körülményeket teremt, amelyek között a fiatalok - szellemi örökségükre támaszkodva - a maguk erejéből megteremthetik létalapjukat. Ennek kialakulásához azonban idő kell. Ezért ezt a magas örökösödési adót nem szabad közvetlenül a fordulat után bevezetni, hanem csak akkor, amikor - a természetes társadalmi rend kiteljesedése folytán - már valóban minden pályakezdő megkaphatja ezt a társadalmi segítséget.
Az állam által az adóval elvont örökség a nemzeti vagyon része. Kívánatos tehát, hogy ne fogyasszuk el, hanem termelő vagyonként vagy infrastruktúraként működjék. Ezért ajánlatos, hogy ezt az adóbevételt az Országgyűlés vállalkozások hitelellátására vagy közberuházásokra fordítsa.
3. Általános fogyasztási (forgalmi) adó (ÁFA)
Ennek az adónemnek az az elvi alapja, hogy míg a teljesítményadók (személyi jövedelemadó és vállalkozási nyereségadó) visszatartják az értékteremtő erőfeszítést, és ellene hatnak a szociális igazságosságnak, hiszen az értékteremtést "büntetik"; a fogyasztási adó ahhoz igazodik, hogy ki mennyit vesz ki a maga számára a társadalmi össztermékből. A Fennmaradás Program adórendszerében a (túlnyomórészt itthon előállított) alapvető cikkek ÁFÁ-ja nulla, vagy alacsony, a (túlnyomórészt importált) luxuscikkeké sokkal magasabb. Az így kialakított ÁFA funkciói:
a hazai termékeket olcsóbbá, az importáltakat drágábbá teszi, és így védi a hazai munkahelyeket;
szükség esetén pótolja a közkiadásoknak azt a részét, amit más állami bevételek nem fedeznek.
Idézem egy steineriánus gondolkodó, Benediktus Hardorp idevágó dolgozatának néhány részletét. (Heidelberg, 1920.2.28. Kézirat.): [A könyvelés, az egyéni nyereség kimutatásának kifejlődésével] "kialakul annak a tudata, hogy az egyedi adóalanyt teljesítőképessége szerint kell és lehet adóztatni. Az emberek közel érzik magukhoz egy Ťteljesítményhez igazodóť adóztatás célkitűzését. Mindazonáltal éppen ezen adóztatási forma (formák) ész- és célszerűsége tekintetében manapság kétségek merülnek fel, mivel a társadalmi tudat elkezdte felfogni, és alaposan vizsgálni az összgazdasági összefüggéseket. . . . Vajon nem mentesíti-e átmenetileg vagy teljesen az adóztatástól azokat a vállalatokat és gazdasági alanyokat, amelyek gazdasági teljesítménye visszaesik, és amelyek (időlegesen) nem érnek el eredményt, vagy akár veszteségesek, holott ezek mégiscsak igénybe vesznek társadalmi erőforrásokat? És vajon éppen azoknál a gazdasági alanyoknál és vállalkozásoknál, amelyek újonnan lépnek a gazdasági küzdőtérre és - össztársadalmi perspektívából is - előbb létre kell hozniuk saját kezdőtőkéjüket, nem vágja-e el rögtön egy szokatlanul magas és terhes adóztatás a többnyire igen jó rentabilitás felé tartó fejlődési folyamatot? Vajon össztársadalmi szempontból nem értelmetlen-e a fiatal, tőkeképzésre képes kezdeményezések kifejlődését fékezni a teljes jövedelmi adóterhelésnek rögtön a startnál való beállításával - és az öreg és hanyatló iniciatívákat mentesíteni ettől a tehertől? . . . Ezen adóztatási forma eszközei - a nyereség- vagy vagyonadó kulcsainak növelése vagy csökkentése, periodikusan váltakozva magasabb vagy alacsonyabb amortizáció engedélyezése, stb. vajon nem túlságosan körülményesek, túl lassan hatók, valóságos 'stop and go' a gazdasági fejlődés számára? . . . Annak a kérdésnek a felmerülése, hogy mi az értelme és hatása az egyedileg (látszólag) igazságos adózásnak össztársadalmi keretek között, újabb tudatváltozást jelez. . . Az új lépés: az adó, mint az össztársadalmi értékteremtést szolgáló elosztási eljárás - adóztatás az értékalkotási folyamat végén. . . . [Ez] a forgalmi-adó többletérték-adó formája . . . első ízben köt egy fontos adót egy össztársadalmilag meghatározott tényálláshoz: a munkamegosztásos társadalmi értéktermelés végéhez. . . . A cél egyértelműen az, hogy az értéktermelés befejeztével a köz számára előirányzott értékrészt az utolsó felhasználó [a végső fogyasztó] . . . fogyasztói költségéhez eljuttassa. . . .A végső fogyasztó manapság alapjában véve tudhatja, hogy mekkora forgalmi adó terheli mindenkori fogyasztását . . .Ismeri tehát - ennek az adófajtának köszönhetően - az összértékalkotásból a közhatalomra eső részt, és megtanulhatja, hogy ez az adóztatás az értékteremtésre vonatkozó társadalmi elosztási eljárás. . . . [Ez által érvényesül az adóztatás lényege:] az (állampolgári) személyes fogyasztás korlátozása a közhatalom szükségletei érdekében. Az adóztatás mindig azt jelenti, hogy megosztjuk az összértékteremtést a polgár magánfogyasztása és a közhatalom szükségletei között. . . . Mennél világosabb ez - az adóztatás módja révén is - annál inkább elfogadja a társadalom az adóztatást."
Fontos aspektusa ennek a kérdéskörnek a tőkeképzés, azaz] a már megteremtett, de a felhasználásra még át nem adott javaknak az értékalkotó folyamatba való visszahelyezése és termelési eszközként, beruházásként való felhasználása. Másként fogalmazva: az értékalkotó folyamatban létrehozott értékek átfordítása a közvetlen fogyasztás irányából az 'ellenkező irányba' . . . Maga a tőkeképzés folyamata - jogilag: a termelési eszköz magántulajdonként való előállítása - azonban adózatlan marad. . . .a jövedelmadóztatás csak olyan mértékben szociális, amennyiben fogyasztás-adóztatás; amilyen mértékben nem az, az adóztatás indítékában lévő igazság-mérlegelés és a tényleges társadalmi adóhatás között szakadék tátong; az adó simán továbbgördül, míg (végül) egy fogyasztóhoz ér, azaz míg végeredményben fogyasztási adóvá válik. Ha azonban ezen az úton (nem szándékoltan) mégis fogyasztási adóvá válik, van egy döntő hátránya: teljesítőképesség-orientáltsága tekintetében már nem ellenőrizhető. . . Aki tehát ellenőrizhető teljesítőképességre irányult adózást akar, ezt a fogyasztás-adóztatás területén kell megvalósítania - különben olyan álmodozó, aki nem tudja megkülönböztetni saját jó szándékát a tényleges (jövedelem-) adóztatás által elért hatástól. . . . [A jövedelemadó] az egyénnek a még létrehozandó társadalmi értékalkotáshoz való teljesítmény-hozzájárulását adóztatja meg, nem pedig - mint a fogyasztási adó - a lezárt, befejezett társadalmi értékteremtésből való teljesítmény-igénybevételét. Ezáltal megbénítja az individuális teljesítmény-hozzájárulás kibontakozását: ezzel egyben (akaratlanul) a társadalmi jólétet is csökkenti. A fogyasztás-adóztatás ezzel szemben, amely mindenekelőtt a teljesítmény-hozzájárulás kibontakozását adózatlanul engedi létrejönni, már a kezelése révén is tudatosítja az össztársadalmi teljesítményeredmény (tényleges) felosztását az egyes polgár és a közhatalom között. Az egyén azon az életponton, ahol valamit a maga számára elfogad, azaz társadalmi szolgáltatást igénybe vesz, sokkal nyitottabb arra, hogy mások is, akik a társadalmi élet rendje és biztonsága érdekében tevékenykednek, az ehhez szükséges eszközöket és az őket ezért megillető részt a társadalmi értékteremtésből megkapják. Készségesebb az osztozásra. A teljesítmény-hozzájárulás megadóztatása ezzel szemben a polgárok társadalmi kezdeményező-erejének kibontakozása ellen ható egyfajta Ťbimbó-károsításť. Az adó, mint valamiféle éjszakai fagy, sújtja az éppen kibontakozó kezdeményező-erőket. Ezzel szemben, ha létrejött az értékteremtés, itt a betakarítás ideje, és áttekinthető, mekkora a termés, akkor a társadalmi teljesítmény-eredmény felosztása érthető aktus. Már nem csökkenti a kezdeményezés kibontakozását, hanem csak a gyümölcsökről dönt a polgárok és az állam közötti igazságos felosztás értelmében.
4. Évi adótervezés
A nem elvi okokból kivetendő adók esetében az adózás irányelve: ne a teljesítményt, hanem a fogyasztást adóztassuk. Ennek alapján a hagyományos (nem ökológiai jellegű) közhatalmi feladatok költségeit fedező adózást a következő módon tervezzük:
Megállapítjuk a közhatalmi intézmények (kórházak, iskolák, rendőrség, nyugdíjak, stb.) még éppen kielégítő mértékét, és ennek költségeit (kiadások); valamint a föld/telekérték-adóból, az örökösödési adóból, a pénzhasználati díjból, a luxuscikkek ÁFÁ-jából és más kisebb forrásokból várható bevételeket.
5. Ökoadó-rendszer
A fennmaradást veszélyeztetőnek ("vad"-nak) tekintjük azokat a - nyersanyag-nyerésből, földolgozásból, szerelésből, csomagolásból, szállításból, hulladékfeldolgozásból, és mindeközben energia-felhasználásból összetevődő - technológiai ciklusokat, amelyek
úgy használnak szűkös nyersanyagokat, hogy ezeket a ciklus végén nem nyerik vissza; és/vagy
káros anyagokat bocsátanak ki; és/vagy
nem foglalják magukban a hulladék ártalmatlanítását; és/vagy
meg nem újuló energiát fogyasztanak; és/vagy
csökkentik a természeti sokféleséget (diverzitást).
(E károktól mentesek a szelíd technológiai ciklusok.)
Az ökoadó-rendszer lényege:
a káros technológiai fázisokat közpénztári befizetésre kötelezi;
e befizetéseket olyan kutatásokra-fejlesztésekre fordítja, amelyek célja a "vad" technológiai ciklusok "megszelídítése";
a befizetés mértéke úgy nő, ahogyan létrejön ill. megjavul a műszaki-gazdasági lehetőség a "vad" technológiai fázisok "szelíd"-re váltására, azaz, akkor a legnagyobb a késztetés, amikor már elemi ésszerűség a váltás.
Az ökoadózás az ökopolitika része. Az ökopolitika feladata a fennmaradás ökológiai feltételeinek megteremtése és fenntartása.
6. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer visszaállítása
A nyugdíjrendszer előző években végrehajtott jelentős mértékű magánosítása
a fenyegető globális pénzügyi összeomlás miatt nagy kockázatot ró a biztosítottakra;
elősegíti, hogy a hazai megtakarítások külföldre vándoroljanak és így elvesszenek a magyar gazdaság számára;
a közbeékelődő vállalkozói haszon megcsapolja a megtakarításokat.
Ezért vissza kell állítani a felosztó-kirovó nyugdíjrendszert (ez a folyó nyugdíj-járulék befizetésekből vagy más költségvetési bevételekből fizeti ki az esedékes nyugdíjakat, azaz nincs tartaléktőkéje), annak megfelelően, hogy a munkából kiöregedő emberekről való gondoskodás össztársadalmi, és egyben állami feladat. Ezért a "Fennmaradás fordulat" keretében a következő intézkedésekre van szükség:
A magán-nyugdíjpénztár-tagok egy éven belül dönthetnek a következő feltételekkel való kilépésről:
- a nyugdíjpénztári tőkeszámlájukon lévő összegből a nyugdíjpénztár
visszafizeti a kincstárnak az állami költségvetésből kapott összegeket;
- a saját befizetéseket és a munkáltatótól kapott összegeket a nyugdíjpénztár
egy éven belül kifizeti a kilépőnek;
- a kilépő az állami nyugdíjrendszer mindenkori szabályai szerint válik
nyugdíjjogosulttá.
A magán nyugdíjpénztárakról új törvényt kell hozni, amely ezeket teljes mértékben függetleníti az állami költségvetéstől (sem támogatást, sem garanciát nem kapnak), és tagsága teljes mértékben önkéntes.