Síklaky István javaslata dr. Drábik János összefoglalásában
Kikerülés az adósságcsapdából
E kis kitérő után a "Létbiztonság és harmónia" egyik legfontosabb részével, az adósságcsapda felszámolásával szeretnék foglalkozni. Síklaky István kitűnően ért ahhoz, hogy a legbonyolultabb szakmai kérdéseket is egyszerű és világos, mindenki számára érthető, szemléletes formában világítsa meg. A nemzetközi pénzügyi közösség az emberiség 80%-ától elveszi munkája eredményének mintegy harmadát. Az államokat olyan helyzet fenntartására, s olyan gazdaságpolitika folytatására kényszeríti, hogy nemzeti jövedelmük jelentős része kamat formájában hozzá kerüljön. Ennek alapvető technikája az eladósítás, aminek a végső fázisa az adósságcsapda. Ha egy ország irányítói növelni akarják a lakosság fogyasztását és termelését: vagy el kell, hogy adják a nemzeti vagyon megfelelő részét, vagy kamatozó hitelpénzt kénytelenek igénybe venni. Vannak olyan helyzetek, mint például természeti katasztrófák elhárítása, védelmi célú fegyverkezés, vagy a hatékonyságot javító beruházás, amikor ezek a lépések indokoltak. De lehet nagyon káros célokra is pénzt igénybe venni. Ilyen a hódító célú fegyverkezés, a ráfizetéses beruházás, a vezető réteg aránytalan vagyonosodásának a biztosítása, vagy éppenséggel a felesleges luxusfogyasztás és a bűnös korrupció.
Az így előálló adósságot - kamataival együtt - törleszteni lehet a fogyasztást meghaladó termelésből, a külkereskedelmi és fizetési mérleg többletéből, másrészt újabb kölcsönökből. Amikor előáll az adósságcsapda, akkor az eladósított állam és a nem állami gazdasági szereplők a törlesztést és kamatfizetést már csak újabb kölcsönökből tudják teljesíteni. Ez ugrásszerűen megnöveli a kiszolgáltatottságot, mivel az újabb hitelt a pénzvagyon-tulajdonosok olyan feltételekhez kötik, amelyek aránytalan előnyökhöz juttatják a hitelezőket. A nemzetközi pénzügyi közösség e feltételek kialakítására és végrehajtására a Nemzetközi Valutalapot és a Világbankot használja.
Síklaky kiemelten idézi a Magyar Nemzeti Bank Műhelytanulmányok című kiadványából (1993/2., 56. oldal), hogy az időszak egészét tekintve Magyarország 1973-tól 1989-ig mintegy egymilliárd forrásbevonáshoz jutott, és ezért összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadása volt. Noha az eladott nemzeti vagyon ellenértékét kizárólag adósságszolgálatra fordították, az az adósságteher, amely 1989-ben 21 milliárd dollár volt, tovább növekedett. A Magyar Nemzeti Bank és a Statisztikai Hivatal kimutatása szerint 2003. március 31-én a pénzügyi eszközök és kötelezettségek állománya a következő volt:
A termelő-szektort, vagy más néven, nem-pénzügyi vállalatokat 15 770 milliárd forint adósság terhelte. A pénzügyi vállalatok, úgy, mint a központi bank nélküli monetáris intézmények, pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítők, biztosítók és nyugdíjpénztárak adóssága mindössze 123 milliárd forint volt. A központi bankot terhelte 5,3 milliárd tartozás. Az államháztartási szektor, úgy, mint a központi kormányzat, a helyi önkormányzatok, a társadalombiztosítási alapok eladósodása is 6808 milliárd forint volt. Összesítve a nemzetgazdaság egészére nehezedő tartozás 12 134 milliárd forint volt, ami a márciusi euró-deviza árfolyamon számítva 50 milliárd eurót tesz ki. Azóta spekulációs nyomásra a forint többször is leértékelődött. A jelenlegi kormányzat hibás gazdasági politikája révén eddig további 2000 milliárd forinttal nőtt az államháztartást sújtó adósság. (2005-ben a nemzetgazdaság egészére nehezedő adósságteher elérte a 110 milliárd dollárt. Ennek a hatalmas tartozásnak kell kitermelni minden évben az adósságszolgálati terheit, a kamatokat és a törlesztéseket. Mindez elviszi a magyar társadalom teljes jövedelmét. Az ország működtetéséhez naponta nyolc milliárd forint további adósságot kell felvállalni. A hitelpénzzel működtetett magánpénzmonopolista rendszer felszámolása nélkül ettől az adósságtehertől, és a gyorsuló ütemű folyamatos eladósodástól nem lehet megszabadulni.)
Az adósságszolgálat és a kamatfizetés terheit akár állami, akár nem-állami adósságról van szó, az állampolgárok fizetik. Csupán a teherviselés technikája más. Állami adósság esetében az állam kiveti az adót, és annak mintegy a felét továbbadja adósságszolgálatra és kamatra; a nem-állami szektor adósságát pedig úgy viseli az állampolgár, hogy a magántulajdonosok adósságszolgálati terheiket szétosztják: egyrészt ennyivel drágább a megtermelt árujuk, másrészt kevesebb munkabért fizetnek a külföldi azonos munkát végzőkhöz képest, harmadrészt kivonják magukat a közteherviselés alól a legkülönbözőbb adókedvezmények kicsikarásával. A jelenlegi kormány az előző nyomdokain haladva, csak a multinacionális cégek adókedvezményeire kért derogációt, azaz halasztást az Európai Uniótól.
Síklaky idézi Bokros Lajost, aki szerint az adósságcsapdából nem lehet kilábalni, de gazdaságunk, ha megerősödik, akkor - legalábbis Bokros szerint, aki a könyv megjelenésekor a Világbank kelet-európai igazgatója volt - már alig érezzük majd tehernek az adósságszolgálat fizetését. Az így vélekedők teljesen félrevezető és tényekkel cáfolható állítása az, hogy, ha adósságkönnyítést kezdeményeznénk, az jelentősen rontaná Magyarország gazdasági helyzetét, mert nehezebben jutna hitelhez. Ez természetesen a pénzügyi kérdésekben járatlan polgároknak címzett agymosás.
Nagy Pongrác, a kiváló nemzetközi pénzügyi szakértő, ezzel szemben rámutatott arra, hogy "mialatt az adósság-elengedésben" részesült országok piaci hitelképesítési-minősítése 30%-kal javult, az adósságot pontosan fizető Magyarországé éppen 30%-kal romlott." "Továbbá, míg Lengyelországban az 1991-es adósság-elengedést megelőző években nettó kiáramlás volt, 1992-re a beáramlás már 678 millió dollárra, 1993-ra pedig 1700 millióra rúgott." A reáljövedelem is nőtt azokban az országokban, amelyek adósságkönnyítésben részesültek. A 22 adósság-kedvezményben részesült ország közül 16-nak jobb a gazdasági teljesítménye, mint az adósságot pontosan és rendületlenül fizető Magyarországé. Síklaky idézi Antalóczy Zoltánt is, aki megállapította a Magyar Nemzet hasábjain (1995. 08. 14-én) a XX. század végén már csak két olyan ország van, amelyik nem kért valamilyen külföldi adósság-elengedést (csökkentést vagy átütemezést): Peru és Magyarország.
Forgatókönyv a kormánynak
Rendkívül érdekes az a forgatókönyv, amit Síklaky István ajánl a gyökeres fordulat kormánya számára. Eszerint az adósságcsapdából úgy lehetne kilábalni, hogy a kormány a kül- és belföldi adósságszolgálatot három évre felfüggeszti, és egyidejűleg egy előre kidolgozott államgazdálkodási tervet terjeszt a hitelezők elé. Ebben kimutatja, hogy vagyonrendezéssel, az indokolatlan import megfékezésével, a tőke és valutapiac kormányellenőrzés alá vonásával - amely a nemzeti valuta konvertibilitásának a megszüntetését is jelenti a turistaforgalom valutaellátásának a további biztosításával -, az infláció megállításával, a munkahelyek megvédésével és a megszűnt munkahelyek helyreállításával, a hazai mezőgazdaság, valamint a kis- és középvállalkozások hazai pénzkibocsátással történő finanszírozásával, a hazai termelők belföldi piacának helyreállításával többlet érhető el a fizetési mérlegben. Ezt a kedvező hatást fokozná a belföldi termelést ösztönző adóreform, valamint az, hogy a magyar kormány a keletkező megtakarításokat a hazai gazdaság helyreállítására és fejlesztésére fordítaná. A felsoroltak összhatásaként három éven belül jelentős többlet keletkezne a kereskedelmi és fizetési mérlegben. E többlet megjelenésétől minden évben a mindenkori pozitív pénzügyi egyenleg felét a gyökeres fordulat napján fennálló tőketartozás - és annak a mindenkori londoni bankközi kamatlábhoz igazodó kamatának - a törlesztésére fogja fordítani.
A szokásos ellenvetés az, hogy ezek jószándékú, de naiv és utópisztikus elgondolások. A hitelezők, elsősorban a nemzetközi pénzügyi közösség irányítói, gazdasági zárlattal fognak válaszolni, és ez még súlyosabb helyzetbe taszítja az országot, mint amilyenben jelenleg van. Erre fel lehet készülni, ezért Síklaky szerint kivédhető az adósságcsapda fenntartásában érdekelt hatalmi körök embargója. Első lépésként tervet kell készíteni arra, hogy a létfenntartáshoz szükséges termékeket hazai forrásból biztosítsák. Erősíteni kell az adósságcsapda fenntartásában nem érdekelt államokkal és gazdasági szervezetekkel a kapcsolatokat. Így át lehet vészelni azt az átmeneti időszakot, amíg az embargószervezők belátják, hogy nekik is érdekük újra felvenni a gazdasági kapcsolatokat Magyarországgal, mint egyenrangú, érdekeit védelmező partnerrel, de most már a kölcsönös előnyök alapján.
Számolni kell azzal is, hogy a moratórium bejelentésére a pénzügyi függés fenntartásában érdekeltek zároltatják a külföldi bankokban elhelyezett magyar valutatartalékokat. Az ezt kivédő megelőző lépés, hogy a Magyar Nemzeti Bank a külföldi bankszámlákon elhelyezett valutatartalékainak lekötését - még a moratórium bejelentése előtt - feloldja. A tartalékot dollárban, euróban, jenben, svájci frankban stb. kell őrizni. Készpénzzel ugyanis embargó esetén akár a Harmadik Világon keresztül is pótolható az a kieső import, ami valóban létfontosságú a nemzetgazdaság működése szempontjából.
Jelenleg az import jelentős része a multinacionális cégek vámszabad-területi összeszerelő üzemeibe érkező alkatrészekből és részegységekből tevődik össze. Erre a behozatalra ezek a multinacionális cégek ne a magyar valutatartalékból igényeljenek külföldi devizát. Oldják meg saját forrásaikból, ez nem okozhat nekik különösebb nehézséget. Az import másik jelentős része jelenleg már élelmiszer. Ennek az elmaradása rendkívül jót tenne a magyar mezőgazdaságnak és mezőgazdasági feldolgozóiparnak. A modern autók, kozmetikumok és más luxuscikkek importját egy ideig nélkülözni lehet. Autó esetében előnyben kellene részesíteni a Magyarországon készült autókat. Az a lényeg, hogy a valóban fontos import továbbra sem bénulna meg.
A magyar export mintegy 70%-a az Európai Unióba megy. Ez fokozottabb nyugat-európai függést jelent, mint amikor a KGST-n belül egyoldalúan a Szovjetunióhoz, illetve a többi kelet-európai országhoz csatlakoztunk. Ha bevezetnék a gazdasági embargót, ami egyáltalán nem biztos, az Európai Unióba irányuló exportot is befagyaszthatják. Mint már utaltunk rá, az EU-s export túlnyomó részét azonban a magyar vámszabad területen működő nemzetközi cégek bonyolítják le. A multik exportja nyilván nem kerülne befagyasztásra, mert ez sokkal inkább nemzetközi cégeket sújtana, mint a valódi magyar gazdaságot. Az igazi magyar export befagyasztása átmenetileg okozna nehézséget, de ez is áthidalható lenne. A Nemzeti Banknál lévő 10-11 milliárd euró külföldi bankjegy-tartalékból (azaz a jelenleg túlságosan nagy és igen költséges devizatartalékból - kamatait nem az MNB, hanem a költségvetés fizeti -, amely kizárólag a tőke korlátlan mozgását segíti) legalább egy évig fedezni lehet az életbevágó importot. Gazdasági diplomáciával és jó szervezéssel pedig el lehet érni, hogy a nem ellenséges piacokról beszerezzük a létfontosságú importcikkeket.
Síklaky egyik legfontosabb javaslatának tartom, amit most végig nagybetűvel mondanék, ha lehetne így beszélni, hogy be kell iktatni az alkotmány szerepét betöltő alaptörvénybe egy szigorú rendelkezést - az ÁLLAMADÓSSÁG PARAGRAFUST -, amely megtiltja, hogy deficites költségvetést terjesszenek az országgyűlés elé. A szerző - nagyon helyesen - előzetes népszavazási hozzájáruláshoz köti államkölcsön bármilyen formában történő felvételét. Ha 1982 és 89 között az akkori pénzügyi illetékesek nem adósítják el felelőtlenül Magyarországot, akkor az egész rendszerváltás menete, és a magyar nemzeti-vagyon sorsa is másképpen alakult volna. Az eladósítás ugyanis a pénzgazdasági rendszerben az uralom gyakorlásának és a függésben-tartásnak a legfontosabb eszköze. Az a tengely, amelyen minden áll vagy bukik. Ezért 1989 után nem is az alkotmány szerepét betöltő alaptörvényt tartom a legfontosabb jogszabálynak, hanem a teljes pénzügyi szuverenitást magánellenőrzés alá helyező Nemzeti Bankról szóló törvényt. Ez ugyanis a jelenlegi pénzgazdasági rendszernek az igazi alaptörvénye. Ez a magyar krematisztika, azaz uzsoracivilizáció alkotmánya.
Fontos része a Síklaky által kidolgozott programnak az infláció megállítása. A gyökeres fordulat kormánya befagyasztja a termelői és fogyasztói árakat egy évre. Azzal az üzemmel szemben, amely termelését az előző évi átlaghoz képest 10%-nál nagyobb mértékben csökkenti, vagy árat emel, az állam úgy jár el, mintha az üzem a megszűnését jelentette volna be. Ez a szankció sújtaná az árdrágító üzleteket is. Az árrögzítés éve alatt a kormány felszámolja a piacgazdaság működését akadályozó monopóliumokat. Ennek nyomán létrejön a tisztességes piaci verseny és a sok hasonló pénzügyi és gazdasági erejű vállalkozás árversenye biztosítja az árak tisztességes alakulását, ahhoz hasonlóan, ahogy annak idején egy ideális piacgazdasági modell keretében Adam Smith elgondolta.
Vannak természetes monopóliumok is, ma már ezek is teljesen ésszerűtlenül magánosítva lettek - gondoljunk a villany-, gáz-, csatornaszolgáltatásra. Nos ezeket az agyonprivatizált közüzemeket a kormány visszavásárolja. Nem mondhatjuk, hogy visszaállamosítja, hiszen a Vízműveket úgy privatizálták, hogy a Főváros a francia államnak adta el. De azt mondhatjuk, hogy visszavásárolja és újratársadalmasítja, még pedig úgy, hogy a közüzemeket 1/3-1/3 arányban a kiszolgálási terület szerinti fogyasztók képviselete, illetve az üzemi kollektíva tulajdonába adja. Ennek következtében a spekulációs áremelkedés a természetes monopóliumok területén is megszűnne.
A Szovjet-birodalomhoz tartozó Grúzia népe a napokban mutatta meg, hogyan kell egy durva választási csalást elkövető kormányzatot, amely egyébként gazdasági csődbe vitte az országot - elzavarni. "Talpra grúzok, hí a haza." - és a grúzok elzavarták kormányukat... Nos a gyökeres fordulathoz megint arra lenne szükség, hogy ne csak mondjuk "Talpra magyar, hí a haza." - hanem ismét talpra is álljon az ország népe. Ma már közismert, hogy 1989-90-ben nem az a fordulat zajlott le, amire az ország lakossága számított. A tiszta közélet beindulásának előfeltételeként meg kell vonni a mérleget, és pontosan ki kell mutatni, hogy mi történt azzal a közvagyonnal, amely a magyar állampolgárok - mint természetes személyek - tulajdona volt. Az állam csak kezelte ezt a vagyont, de nem volt a tulajdonosa. Egy tiszta közélet korszakának nyitányaként nemcsak nyilvánosságra kell hozni, de jóvá is kell tenni az ország lakói ellen elkövetett legsúlyosabb bűnöket.
Síklaky javasol egy tényfeltárási törvényt. Ennek az lenne a célja, hogy 1989-től kezdődően a majdani gyökeres fordulatig tartó átmeneti időszakban pozícióban lévő közéleti szereplők adjanak számot tetteikről. Az eljárás minden ilyen közéleti szereplő ellen hivatalból vagy állampolgári bejelentés alapján indulna meg. Ha a cselekmény elévülés miatt nem büntethető, a vizsgálat eredményét akkor is nyilvánosságra kell hozni, hogy a polgárok az adott személy további közéleti szereplésénél azt figyelembe vehessék. A vizsgált személy által törvénysértően szerzett vagyont, illetve annak felkutatható részét, el kell kobozni akkor is, ha ez a vagyon időközben más tulajdona lett. Nagyon lényeges Síklaky-nak az az ajánlása, hogy az ilyen eljárások lefolytatására olyan ügyészséget és bíróságot kell létrehozni, amelynek a tagjai a pártállam idején nem töltöttek be ilyen munkakört.
A tényfeltárási törvény hatálybalépése idején működő ügyészekre és bírókra vonatkozóan hivatalból le kell folytani a törvényben előírt eljárást. Akit ennek során elmarasztalnak, az természetesen a továbbiakban nem tölthet be szerepet az igazságügyben. A személyi feltételeken túlmenően jogi feltételek is vannak. Így például ésszerű szankcionáltan időhatárt szabni a jogi eljárásoknak, hogy azok ne húzódhassanak el hosszú évekig. Síklaky másik javaslata: a pótmagánvád már érvénybe lépett, de ezt a jogintézményt még tovább kell fejleszteni.
A másik fontos jogszabály a vagyonrendezési törvény lenne, amely előírná, hogy a tulajdonosoknak bevallást kell tenniük minden olyan vagyontárgyukról, amely meghaladja a tisztes polgári életvitel szükségleteit, továbbá be kell számolniuk minden egymillió forintot meghaladó követelésükről. A legközelebbi rokonok vagyonát egybe kell számítani. A vagyonbevalláshoz nyilatkozatot kell csatolni, hogy a vagyon milyen jogcímen került a tulajdonoshoz. Ehhez természetesen kellő számú vagyon-vizsgálóbizottságot is fel kellene állítani. Ez részben az APEH és az ÁSZ szakembereiből, részben pedig a közgazdasági és jogi egyetem végzős hallgatóiból állna. A vagyonvizsgáló bizottságok és a létrehozandó rendkívüli gazdasági bíróságok létszámát és működésük szabályait úgy kell megállapítani, hogy a vagyonbevallásokat lehetőleg egy év alatt átvizsgálhassák. A vagyonvizsgálat eredményeképpen az Államkincstár javára el kell kobozni minden olyan vagyont, amelyről bebizonyult, hogy keletkezésekor nem tettek eleget az érvényben lévő adózási kötelezettségeknek, vagy más törvénysértő aktussal jött létre. Ha ennek során termőföld kerül az Államkincstár tulajdonába, azt át kell adni az illetékes önkormányzatnak hasznosításra.
Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a magyar társadalomban, a vagyoni viszonyokban beállt gyökeres változás eredményeként a hatalom is a vagyont megszerző külföldi és belföldi csoportok kezébe került, s így a politikai hatalomban is övéké ma az utolsó szó. Ezért a vagyoni viszonyoknak a rendezése nélkül semmilyen alapvető politikai változás sem lehetséges.
Nagyon lényeges, amit Síklaky István az EU-csatlakozásról mond. Síklaky megállapítja, hogy az európai integrációt megálmodó alapító atyák konföderációt akartak, de amikor távoztak az élők sorából, akkor az utódok a nemzetközi pénzügyi közösség nyomására az önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező országok önkéntes társulásából egy túlcentralizált unió irányába fejlesztették tovább az integrációt. Ennek a birodalomépítésnek a jellemzői: a tőke, az áru és a munkaerő szabad áramlása az Unió országai között, valamint a közös pénznem: az euró bevezetése. Megszűntek azok a közjogi eszközök, amelyek révén egy-egy társult ország lakossága önigazgatás keretében befolyásolhatta az adott ország területén tevékenykedő állampolgárok és külföldiek gazdasági tevékenységét.
A birodalmi intézményrendszerrel működtetett Európai Unió ma a nemzetközi pénzoligarchia államok feletti hatalmi struktúrájának egyik regionális alrendszerévé alakult át. Ez akkor is így van, ha az EU és a globális pénzhatalom más alrendszerei között bizonyos súrlódások vannak, és a felszínen vetélkedés folyik. A lényeg az, hogy fennmaradjon a pénzhatalmi diktatúra, amely az emberiség nagy tömegeit aláveti és kizsákmányolja. A neoliberális globalizátorok nemcsak a magyar működő tőkére pályáztak. Távolabbi és végre is hajtott terveik felölelték a magyar társadalom teljes vagyonának - benne a magyar termőföldnek - egyetemes részvénytulajdonná való átalakítását, és így a nemzetközi pénzügyi közösség beruházó bankárainak az ellenőrzése alá vonását. Kelet-Közép-Európa népei nem attól várhatják boldogulásukat, ha beolvadnak a nemzetek feletti birodalommá átalakított EU-ba, és tulajdonukat a spekulációs tőke önkényének kiszolgáltatott transznacionális részvénytulajdonná teszik. Ezzel csak azt érik el, hogy önrendelkezésüket feladva beolvadnak a pénzuralmi világrendbe. A valódi felemelkedést az jelentené, ha hosszútávon fenntartható, a természeti erőforrásokkal takarékosan bánó, az emberek és a népek egymás közti, és a természeti környezettel való harmóniáját megvalósító természetes társadalmi-gazdasági rendszert hoznának létre. Ennek természetes hordozó közege a család és a nagyobb család, a nemzet. Azoknak a kelet-közép-európai népeknek, amelyek megvalósítják az előbbiekben vázolt fordulatot és hozzálátnak a fennmaradás feltételeinek megfelelő társadalmi-gazdasági berendezkedés kiépítéséhez, szoros együttműködést kell kialakítaniuk. Közösen kell védekezniük a nemzetközi pénzoligarchia túlereje ellen. Az új világrendnek elkötelezett erők természetesen mindent meg fognak tenni azért, hogy megakadályozzák a kelet-európai régió kiszakadását birodalmukból. Azt a nemzeti önrendelkezést fenntartó együttműködést, amelyet Kelet-Európa népei kialakíthatnának, Síklaky Kelet-közép-európai Konföderációnak nevezi.
Kelet-közép-európai Konföderáció
Ennek a konföderációnak meg kell akadályoznia, hogy a nemzetközi pénzoligarchia károsítsa a tagországok természeti létfeltételeit, gazdálkodását és ez által lakosainak egészségét, s biztonságos megélhetését. Azt várja a konföderációtól, hogy állítsa helyre és tartsa fent területén a természeti környezettel való harmóniát. Külön szól arról az elvárásról, hogy járuljon hozzá a tagországok szükségleteinek a kielégítéséhez olyan termékekből is, amelyek előállítása nem gazdaságos helyi keretek között. Az ilyen ágazatokat közösen kell létrehozni és működtetni.
A Kelet-közép-európai Konföderáció biztonságának megvannak az alapvető gazdasági, közhatalmi és katonai feltételei. Az alapvető gazdasági feltételek között Síklaky kiemeli a nemzetközi pénzoligarchia spekulációitól védett pénz-és hitelrendszer szerepét. Idesorolja a tőke és a fizetőeszközök közhatalmilag szabályozott áramlását a tagországok között, valamint a tagállamok és a világgazdaságnak a konföderáción kívüli részei között. Rendkívül fontos az adósságcsapda felszámolása valamennyi tagország esetében. Védekezni kell a káros import ellen, és protekcionista politikával kell támogatni a konföderáció közös ágazatait, megvédve azokat a konföderáción kívüli káros hatásoktól.
A közhatalmi feltételeknél Síklaky elsőként említi azt, hogy a tagországok közhatalmi intézményei az adott ország lakosságának a demokratikus ellenőrzése alatt működjenek. Így elkerülhető, hogy a nemzetközi pénzkartell a közhatalmat gyakorlók megvásárlásával visszaszerezhesse hatalmát az egyes tagországok fölött. A nemzeti kisebbségek tekintetében a szerző példaként Dél-Tirolt emeli ki és azt a követelményt támasztja, hogy minden tagállamban a politika humanizmusa érje el a dél-tiroli szintet. Ezzel megelőzhető, hogy a nemzetközi pénzkartell - ismert gyakorlata szerint - egymásra ugraszthassa a különböző népcsoportokat a "divide et impera" módszerével.
A katonai feltételek közül a szerző elsőként emeli ki a semlegességet. A Konföderáció semleges lenne, és semmilyen katonai tömbhöz sem tartozna. Nukleáris rakétacsapás elleni védekezésre nem készülne fel, ennek veszélyét ugyanis globális összefogással kell elhárítani, amelyben természetesen a Kelet-közép-európai Konföderáció is részt venne. Ellenséges katonai behatolás ellen a tagországok svájci mintára szervezett hivatásosokból és felfegyverzett polgárokból álló katonai szervezettel készülnének föl. A Konföderáció légteréről közös elhárító rendszerrel gondoskodnának.
Síklaky könyvének a végén javasolja, hogy a magyar kezdeményezők keressék meg a térség országaiban a hasonlóan gondolkodókat és igyekezzenek velük egyetértésre jutni a Konföderációról. Ha ez sikerül és e gondolkodókból és aktivistákból álló körök lefordítják hazájuk nyelvére a Konföderációról eddig kialakított gondolatokat, azt célszerű az Internet segítségével is megismertetni saját országuk közvéleményével. Ha sikerül ezt a programot eddig a pontig eljuttatni, akkor az elgondolásokat rendszeres közös tanácskozásokon tovább lehet érlelni és finomítani. Eközben pedig globális szinten - és magyarországi viszonylatban is - bekövetkezhetnek sorfordító változások.
A beteg állapot gyógyításának első feltétele a helyes diagnózis. A második feltétele a helyes és korszerű terápia megtalálása. A harmadik feltétel a terápia alkalmazása. Síklaky-t azzal szokták félretolni, hogy utópisztikus álmodozó. A világ pénzrendszere azonban rendkívül labilis, mert a forgalomban lévő pénznek és számlapénznek, továbbá a pénz szerepét betöltő értékpapíroknak és derivátumoknak mindössze 2%-a rendelkezik áru- és szolgáltatás fedezettel. Ez a rendszer nemcsak a világgazdaság perifériáin került válságba. A krízis már elérte a centrum-országokat is. A világ pénzügyi rendszerének az összeomlása nagyon is reális lehetőség, ezért fel kell készülni következményeinek az elhárítására. Egy ilyen felkészülést szolgál Síklaky Istvánnak ez a rendkívül fontos műve, mert lehetővé teszi, hogy Magyarország és a sorsában osztozkodó többi kelet-európai nép együtt dolgozzon ki védekezési stratégiát. Nagyon fontos, hogy a kibontakozó válság idején e népek kezében legyen az a térkép és iránytű, amellyel biztonságosan kikerülhetnek a pénzuralmi rendszer romjainak az útvesztőiből, s felépíthetik a fenntartható természeti és humán-erőforrásokon nyugvó létbiztonság harmonikus társadalmát.
Síklaky István eme nagyszerű könyvével - és élete példájával arra ösztönöz -, hogy ne legyünk sorsunkba fatalistán beletörődő pesszimisták, mert az emberiségnek nem kell elkerülhetetlenül pénzrabszolgaságban élnie. De óv a könnyelmű optimizmustól is, amely szerint elég türelmesen várni, hiszen a végén úgyis minden jóra fordul. Nem fog magától megszűnni a kamatszolgaság. Szinte biztos, hogy a pénzuralmi rendszer kialakítóit és haszonélvezőit csak kemény és szívós ellenállással lehet előjogaik feladására kényszeríteni. Síklaky a bénító pesszimizmus és a lefegyverző optimizmus helyett azt ajánlja, hogy aktívak legyünk, s vegyük saját kezünkbe a sorsunkat. E könyvével ránk bízta a cselekvés sok tudással, bölcsességgel és bátorsággal elkészített programját. Mindannyiunk feladata, hogy megvalósítsuk. Jutalmunk a létbiztonság és a harmónia lesz.
Forrás: Drábik János