Homoki gyepgazdálkodás

Ángyán József: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai

Mezőgazda Kiadó, 2003

A homoki gyepek tipikus formáit elsősorban a Kiskunságban találhatjuk meg. A Nyírségben, a Dél-Mezőföldön, Belső-Somogyban és a Kisalföldön már csak töredékeik maradtak fenn. A homoki gyepek legnagyobb természetvédelmi jelentőségét a bennszülött fajok nagy száma, továbbá az élőhely nagyon mozaikos jellegéből és egyes területek különböző szukcessziós állapotából adódóan a fajok és társulások sokfélesége adja.

A homokpusztai gyepek elsősorban botanikai értékeik miatt jelentősek, közöttük több fokozottan védett is található. Szintén nagyon értékes a rovarfaunájuk, elsősorban a lepkék és az egyenesszárnyúak. Madártani értékeiket elsősorban olyan fajok adják, amelyek kopár, gyér füvű talajfelszínnel (pl. ugartyúk), illetve a gyepek és fás élőhelyek mozaikjával jellemezető élőhelyeket (pl. szalakóta, búbosbanka) kedvelik.

A homoki gyepekre az igen alacsony produktivitás és nagyfokú sérülékenység jellemző. Emellett fontos természetvédelmi szempont, hogy egyes szukcessziós fázisok fenntartása csak megfelelő kezeléssel – elsősorban legeltetéssel – biztosítható.

A nagy állatlétszámmal történő legeltetés következtében az évelő homoki gyeptársulások könnyen elpusztulhatnak, és felszínre kerülhet a nyers homoktalaj. Ez ugyan esetenként – pl. futóhomokos területek fenntartásakor – kívánatos lehet, természetvédelmi szempontból azonban általában a leginkább fajgazdag állapotok: az évelő nyílt homokpusztagyep, és a zárt homokpusztagyep fenntartására és bebokrosodásuk elkerülésére törekszünk.

Sérülékenységük miatt a homoki gyepek csak kis állatlétszámot (0,3–0,5 számosállat/hektár) képesek eltartani, amit a hagyományos tanyasi gazdálkodás viszonyai között az önellátásra törekvő kis családi gazdaság 2–3 szarvasmarhával és 8–10 juhval, illetve kecskével megfelelően biztosított.