A maihoz viszonyítva szegényes anyagi körülményeiket leszámítva a hagyományos társadalmakban a humángazdaság a felsoroltaknál gazdagabb tartalommal bírt: jól kidolgozott és finomhangolással működtetett, a közösség embervagyonával jól sáfárkodó intézmény volt. A kölcsönös szolgálatok közösségbiztosító rendjében például a népességfogyás amiatt, hogy a közösség elpártolt bármely tagjától, s pusztulni hagyta volna – a megbüntetettek kivételével –, elképzelhetetlen volt: a megélhetéshez szükséges javakat a legelesettebbeknek is biztosították. A hagyományos humángazdaságban felismerhető logikáról a napokban elhunyt, korszakos jelentőségű francia szociológus a következőket mondja a család a saját berkein belül sikeresen tart fenn egy nagyon sajátos gazdasági gondolatmenetet – a szeretet logikáját (kiemelés tőlem). A gazdaság logikája a családot fenyegeti… A környező gazdasági világ logikájával az érzelmeket szétrágó számítás férge hatol be a család testébe.
A hagyományos humángazdaság lerombolása tragikus következményekkel járt. Polányi Károly A nagy transzformáció című művében ezt – illetve központi elemét, a kölcsönös szolgálatok rendjének kárpótlás nélküli lerombolását – nevezi meg a fasizmus kialakulása legfőbb okaként. S azt is mondhatjuk, hogy a népességfogyás is a hagyományos humángazdaság lerombolásának, s a számítással való helyettesítési kísérletének a következménye, s ez az alapja annak is, hogy a népesség újratermelésének finanszírozási kérdései a közgazdaságtanban fel sem merülnek.
A főként a nagyvárosokban sikeres történelmi csere, a humángazdaság piacgazdasággá alakítása ellenére a hagyományos humángazdaság a társadalmi életnek nagy kiterjedésű, a modern társadalomszervezet alatti szociális terében ma is velünk él. Egy ötszáz lelket sem számláló nógrádi kis faluban, Szarvasgedén esett meg az embervagyonnal való hagyományos gazdálkodást megvilágító történet:
A fővárosban alkoholista csövessé lett, de nem a faluban született unokahúgot, szintén alkoholista élettársával együtt a – minderről mit sem sejtő – rokonság befogadta, s a nyári konyhát bocsátotta rendelkezésükre. A szokásossal ellentétben a csöves pár női tagja itta előbb agyon magát, temetése után a piaci logika szerint gondolkodó rokonok az életben maradt férfit kitették a nyári konyhából. Rozsdásnak, aki a svábosan vörhenyes haja miatt kapta nevét a vasmunkás faluban, azonban, csöves lévén nem volt hová mennie, ezért ennek a falunak az árokpartján tengette életét, ami szemmel láthatóan és rohamosan fogyott, s már-már a pusztulás határára jutott. Az öregek ezt már nem nézhették, összetanácskoztak hát a falu népével s vezetőivel, s a falu nagy elhatározásra jutott. A sportpálya öltözőjéből leválasztottak egy asztalnak, széknek, ágynak és egy vaskályhának elegendő részt, s oda költöztették Rozsdást, akit közmunkára köteleztek, s az azért járó jövedelemből befizették a helyi óvoda menzájára, ahol kedvezményes áron napi háromszori meleg ételt kapott, s csak a megmaradt pénzt ihatta el a kocsmában cimboráival. Rozsdás sorsa s állapota ettől kezdve látványos javulásnak indult, a faluközösség visszaemelte az emberlét alatti csöves helyzetből az emberhez méltó életbe.
Vass Csaba: Népesedéspolitika Magyarországon, Kölcsey füzetek, 2002.