A makrováltás dinamikája

László Ervin: Világváltás

Nyitott könyvműhely 2008.

Bárhol történjék is, az evolúció folyamatosan és rendületlenül halad, de nem simán és zökkenőmentesen. Az esetenkénti, átmeneti visszafejlődésektől eltekintve az evolúció összességében visszafordíthatatlan, és kibontakozásának módja határozottan nemlineáris. Egy látszólag tartós változási folyamat hirtelen új irányt vehet. A rendszer kaotikussá válik, pontosabban szólva az Edward Lorenz meteorológus által felfedezett pillangóhatás érvényesül. Ennek eredményeként a fejlődés útja elágazódik: bifurkál. Ez a folyamat lép életbe valahányszor összetett rendszerek visszafordíthatatlan változásával találkozunk.

A bifurkáció kritikus pontjánál különböző különböző kísérletek történnek a válság átvészelésére. A korábbi állapot helyreállítását megcélzó törekvések bukásra ítéltetnek, a dinamikus egyensúly új szintjének elérésére irányulók pedig nem mindig válnak be. Egyesek továbblendítik a rendszert egy új egyensúly felé, de mivel képtelenek fenntartani az egyensúlyt, csupán elodázzák az összeomlást. Másokat viszont siker koronázhat. Hozzásegíthetik a rendszert egy olyan állapothoz, amelyben nagyobb az információáramlás kapacitása, hatékonyabb a szabad energia felhasználása, valamint maga a rendszer rugalmasabb, szerkezetileg összetettebb, és további szerveződési szinteket bír.

A makrováltások szakaszai:

1. Kezdeti szakasz: találmányok, műszaki fejlesztések (eszközök, gépek, rendszerek) által az ember nagyobb hatékonysággal képes a természetet saját céljaira felhasználni.

2. A gyorsabb átalakulások szakasza: a műszaki fejlesztések visszafordíthatatlan változásokat idéznek elő a társadalmi és környezeti viszonyainkban (növekvő energiafogyasztás, népességgyarapodás, összetettebb társadalom)

3. A válság és a válaszút szakasza. A társadalmi és környezeti változások nyomán megkérdőjeleződnek a fennálló kultúra hagyományos értékei, világnézete és az ehhez kapcsolódó etikai normák és célok. A társadalom kaotikussá váli, tehát a társadalmi rend végletesen érzékennyé válik minden kis megingásra. A meghatározó kultúra evolúciója -vagyis az a mód, ahogy az emberek által képviselt értékek, nézetek, etikák reagálnak a változásokra - dönt a káoszba jutott rendszer sorsáról, a fejlődési út elágazásának az irányáról.

4a, Az összeomlás szakasza. A társadalom döntő részének értékrendje, világnézete, etikája ellenáll a változásnak, vagy tl lassan vátozik, a fennálló intézményke túl merevek a kellő időben történő átalakuláshoz. A társadalom krízispontjai és a pusztuló környezet kezelhetetlen nyomással nehezedik a társadalomra. A társadalmi rend válságok sorozatának van kitéve, amelyek hamarosan konfliktusba és erőszakba torkollnak.

4b. Az áttörés szakasza. Az emberek meghatározó részének hozzáállása, kellő időben, úgy fejlődik, hogy a társadalmi kultúrát képesek jó irányba elmozdítani, Amint ezek a változások megszilárdulnak, a könnyebben kezelhetőbb, megfelelő értékek a világnézet és az etika által irányított társadalmi rend magától intézményesül. A társadalom a megváltozott feltételek között stabilizálja önmagát.

Az evolúció a sapiens sapiensszel átváltott a biológiai színtérről a társadalom-kultúra-technika birodalmába, ahol már nem a genetikus rendszer, hanem az uralkodó civilizáció mutálódik: hogyan szerveződnek az emberek, milyen ismertetekkel és értékekkel bírnak, hogyan látják magukat és az őket körülvevő világot. A társadalom mutációi teljesen lefedik a társadalmat, minden rétegére és aspektusára kiterjednek. Az egész civilizáció módosulásai tehát "makro" átmenetek. Számtalan hullámhegyen és völgyön, és alkalmanként hirtelen ugrásokon keresztül, ezek a makrováltások különböző emberek, vállalkozások, gazdaságok, társadalmak és kultúrák mind nagyobb és nagyobb mértéket öltő rendszereinek a kialakulása irányába mutatnak.

Ez egy bonyolult folyamat, mert az emberi lények nem pusztán passzív alanyai az evolúciónak, hanem (még ha általában nem is akarattal vagy tudatosan) aktív részesei, és hatással vannak az alakulására. Mindazonáltal az emberi lényekből álló társadalmak, akkor is ha nem akarják, vagy még csak nem is tudnak róla, a természetben történő biológiai evolúcióhoz hasonló folyamaton esnek át. A történelmet is viszonylag állandó periódusok közé ékelődött bifurkációk tarkítják, amik egyre bonyolultabb rendszerekhez vezetnek, mindig távolodva az egyensúlyi, nyugvó állapotoktól.

Az emberi társadalmak fejlődését előmozdító találmányok időről időre megingatták a fennálló rendszereket. Kezdetben lassú volt a társadalmi fejlődés: az őskőkor igen stabil, hosszan tartó időszak volt. Az első fontosabb felfedezés a növények és állatok tízezer évvel ezelőtti háziasítása, az újkőkorszaki forradalom volt. EZ a nomád vadászó-gyűjtögető életmódot letelepedett állattartóvá, később földművelővé formálta át. Ekkor először, és azóta is végig a történelmem, a bifurkációt az emberi közösségek által kifejlesztett technikák indították el. A tűz fölötti uralom, a kerék feltalálása, minden az emberi erő és ész hatalmának kiterjesztését szolgáló fejlesztés lehetővé tették az ember számára, hogy egyre nagyobb közösségekben, növekvő munkamegosztás és társadalmi szervezettség között éljen.

Kevesebb mint 4000 évvel ezelőtt a görög természetfilozófusok a mitikus felfogások helyébe megfigyeléseken alapuló elméleteket ültették, amikből Platón és Arisztotelész nemesítette ki az ésszerű gondolkodásmódot. A középkori hitrendszer a klasszikus elképzeléshez hozzátette az isteni eredetnek, a világ teremtőjének, első mozgatójának és végső bírájának a gondolatát. A görögöktől eredő és a rómaiak által kidolgozott racionalitás a keresztény elemekkel együtt is megőrződött a középkori uradalmakban és fejedelemségekben, és számos mechanikai eszköz (órák, szélmalmok, kocsik stb) elkészítésében nyilvánult meg.

A gőz és az olaj munkába fogása - az ipari forradalom- elindította a tömegtermelést, míg a jelenlegi második ipari forradalom felgyorsította a változásokat, és az ipari társadalmat fenntarthatatlanná tette. A mai makrováltás globális.