A buddhista közgazdaságtan lehetőségét és szükségességét E. F. Schumacher angol közgazdász vetette fel 1973-ban, a Small Is Beautifull című világsikerű könyvében. Schumacher az 1960-as években, Indiában és Burmában dolgozva arra a felismerésre jutott, hogy a nyugati gazdasági modellek
nem feltétlenül alkalmasak a buddhista országok számára, hiszen azok a távol-keleti világszemlélettől teljesen eltérő metafi zikára épülnek. Ezért tartotta szükségesnek a buddhizmus alapelveire épülő gazdasági koncepció kidolgozását.
A buddhista gazdálkodás Schumacher által megfogalmazott alapelvei szerint az ember legfontosabb célja a szenvedésektől való megszabadulás.
Ehhez a szükségletek erőteljes visszafogásán, az emberi jellem megtisztításán át vezet az út. A buddhista gazdálkodás nem a javak megsokszorozásában
érdekelt, hanem az emberek felszabadításában. A buddhisták a minimális fogyasztással elérhető „jól-létre” törekednek, az önmagáért való fogyasztást elvetik. Alapelvük az egyszerűség és az erőszakmentesség. Az egyszerűbb életmód mentesíti őket a javak utáni örökös hajszától és az ezzel járó feszültségtől. Az erőszakmentességet nemcsak az ember-ember kapcsolatban tartják követendőnek, hanem a természet vonatkozásában is. Az ökológiai erőforrások megfontolt, szerény mértékű használatát tartják helyesnek. A buddhista gazdálkodás szerint az a legracionálisabb, ha a helyi igényeket helyi erőforrások felhasználásával elégítik ki. Az importtól való függést elvetik, az exportra termelést csak kivételes esetben és csak kis mértékben tartják elfogadhatónak.
A buddhisták szigorú különbséget tesznek a megújuló és a nem megújuló természeti erőforrások között. Az utóbbi használatát csak a legszükségesebb esetekben, a legnagyobb gondosság mellett tartják megengedhetőnek.A gazdálkodást megújuló erőforrásokra kívánják építeni, a nem megújuló erőforrások használatát a természet kirablásának tekintik. Úgy gondolják, hogy az ember és a természeti lények között lényegi különbség van. Az embert nem tartják a természet urának és parancsolójának, hanem különleges helyzetéből származó morális kötelezettségnek tekintik a természeti lények iránti legnagyobb fi gyelmet, gondosságot és szeretetet. „Noblesse oblige”, a nemesség kötelez.
Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a buddhista gazdálkodás egyfajta középutat jelent a modern és a tradicionális gazdálkodás között. A buddhisták sem a fékevesztett gazdasági növekedést, sem pedig az évszázados stagnálást nem akarják. A Helyes Megélhetés (Right Livelihood) módját keresik.
ZSOLNAI LÁSZLÓ: ELŐSZÓ: A BUDDHISTA KÖZGAZDASÁGTAN HORIZONTJA