A bankok pénzteremtése
Dr. Mérő Katalin
Mennyi pénzt teremthetnek a bankok?
Az kérdés, hogy mennyi pénzt teremthetnek a bankok, a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság hatására újra közérdeklődés tárgyává vált. Ennek oka, hogy sokan azzal vádolták a bankokat, hogy nyakló nélküli, túlzott pénzteremtésükkel nagyban hozzájárultak a válsághoz. A megélénkülő érdeklődést mutatja például, hogy az angol jegybank, a Bank of England legutóbbi Negyedéves Közleményében két cikket is szentelt a kérdésnek, valamint hogy úgy szakmai cikkek, mint közgazdasági blogok egyre gyakrabban teszik fel és próbálják megválaszolni ezt a kérdést. Ez a bejegyzés is nagyban támaszkodik az angol jegybank által megjelentetett elemzésre.
Mi a modern gazdaságban a pénz?
Amíg pénzként valamilyen közönséges árut használtak (többnyire nemesfémeket, leggyakrabban az aranyat és az ezüstöt) addig könnyű volt a válasz, hiszen a pénz vagy maga a fém volt (pl. ezüstérme), vagy pedig olyan papírpénz, ami átváltható volt a pénzként szolgáló fémre. Ma azonban, amikor a pénz nem áru, és így nincs saját, úgynevezett belső értéke, hanem csak sima papírpénz formájában, vagy még akként sem, csak a bankok könyveiben létezik, kevésbé nyilvánvaló, hogy mi is a pénz. Pedig a pénz lényege ugyanaz, mint ami korábban is volt: egy ígéret, hogy a jövőben adott értékű dolgot tudunk majd kapni érte. Nem adott mennyiségű aranyat vagy ezüstöt, de adott értékű árut vagy szolgáltatást. Ha például van egy 10 000 forintos bankjegyünk, amit a Magyar Nemzeti Bank bocsátott ki, akkor az a jegybank ígéretét tartalmazza arra vonatkozóan, hogy ez a pénz Magyarországon fizetési eszközként felhasználható. Természetesen pénzünk nemcsak készpénzben, hanem bankszámlapénz, bankbetét formájában is lehet. Ekkor nem a jegybank, hanem a számlavezető kereskedelmi bankunk ígéretét birtokoljuk arra vonatkozóan, hogy a számlánkon levő bankbetétünket, ha kérjük, bármikor készpénzre váltja nekünk, vagy egy másik számlára való átutalással, készpénz közbeiktatása nélkül fizethetünk vele. Ahhoz, hogy a kereskedelmi bankok képesek legyenek az ügyfeleik felé fennálló fizetési ígéreteiket teljesíteni, vagyis kérésre készpénzt adni nekik, vagy a számlájukon levő összeg erejéig teljesíteni a fizetési megbízásokat, a kereskedelmi bankoknak is szüksége van a jegybank fizetési ígéretére. Ennek érdekében a kereskedelmi bankoknak a jegybank számlát vezet (ugyanúgy, ahogy nekünk a saját bankunk, ezért is mondjuk azt, hogy a jegybank a bankok bankja), ahol a kereskedelmi bankok jegybanki tartalékai vannak. Ez után, ha A bank ügyfele B bank ügyfelének akar X összeget fizetni, akkor A bank X-szel csökkenti az ügyfele számláján levő pénzösszeget, egyben felhatalmazza a jegybankot, hogy a jegybanki számlájáról ugyanezt az X összeget utalja át B banknak. B banknál X-szel nőni fog a jegybanki tartalékok szintje, Valamint B bank ügyfelének betétállománya is. Vagyis a pénz a mai modern gazdaságban három dolgot jelent: a készpénzt, a kereskedelmi bankok jegybanki tartalékát és a bankbetéteket. Ezek közül a készpénzt és a jegybanki tartalékokat együttesen jegybankpénznek, vagy monetáris bázisnak is nevezzük, hiszen mindkettő a jegybank fizetési ígérete. A kereskedelmi bankoknál bankbetét formájában lévő pénz és a bankokon kívüli gazdasági szereplőknél (háztartások, vállalatok, költségvetési intézmények) lévő készpénz a széles értelemben vett pénz, amivel a gazdaság szereplői rendelkeznek, vagyis ez a számukra adott jegybanki (a készpénz esetében) és kereskedelmi banki (a bankbetétek esetében) fizetési ígéret.
A különféle pénzkategóriákat a kereskedelmi bankok egyszerűsített mérlegsémájának felhasználásával az alábbi táblázat szemlélteti:
ESZKÖZÖK FORRÁSOK
készpénz betétek
jegybanki tartalékok egyéb források (nem pénz, pl. a bank tőkéje)
egyéb eszközök (nem pénz,
pl. hitelek, befektetések)
Ha A bank ügyfele pénzt vesz ki a bankból, akkor a bank készpénzállománya és betétállománya is csökken. Ha átutal B Bankba, akkor A banknál a betétállomány és a jegybanki tartalék –vagyis A banknak a jegybanknál vezetett számláján levő összeg- is csökken, míg B banknál ugyanezek az állományok nőni fognak.
Egy általánosan elfogadott elmélet a pénzteremtéssel kapcsolatban
Ezután már rátérhetünk a címben feltett kérdésre, hogy mennyi pénzt teremthetnek a kereskedelmi bankok. Ezzel kapcsolatban először egy általánosan ismert, és a legtöbb tankönyvben is megtalálható, de a mai modern pénzügyek szempontjából téves koncepciót ismertetünk. Ez a pénzmultiplikátor működésére vonatkozó elmélet. Ennek lényege, hogy a kereskedelmi bankok a jegybank tartalékrátája függvényében képesek pénzt teremteni. Hogy is néz ki ez a folyamat: tegyük fel valaki elhelyez 1000 egység betétet A kereskedelmi bankban. Ha 10 % a kötelező tartalékráta, akkor ez azt jelenti, hogy ez után az 1000 egység betét utána banknak kötelező 10%-ot jegybanki tartalékszámlára helyezni, és csak 900 egységet fordíthat új hitelek nyújtására. A 900 hitel felvevője a hitelt nem készpénzben kéri, hanem B banknál lévő bankszámlájának összegét növeli vele. B bank ezek után 90 egység tartalékot helyez el a jegybankban, és 810 egységet fordíthat hitelezésre, amit ügyfele C banknál levő bankszámlájára utaltat. Ez után C bank 81 egység tartalékot helyez el a jegybankban, és 729 egység új hitelt tud nyújtani. A folyamat végén a 1000 egység betét elhelyezésével éppen 10 000 egység hitelt tudnak nyújtani a bankok. Természetesen, ha a jegybanki tartalék csak 5 %, akkor ebben a logikában a bankok pénzteremtési képessége 20-szoros, hiszen a multiplikátor éppen 1/t -vel egyezik meg, ha t a tartalékráta mértéke. A tankönyvi példák szerint a folyamat fordítva is lejátszódhat. Ekkor első lépésben a bank szeretne ügyfelének 1000 egység hitelt nyújtani. Ha a bank megadja a hitelt, akkor ezt úgy teszi, hogy 1000 egység pénzt folyósít az ügyfélnek, vagyis 1000 egység pénz teremt, amivel növeli a gazdaságban levő pénzmennyiséget. Ezzel beindul az előbb leírt multiplikációs mechanizmus, amihez viszont a tartalékrátának megfelelő többlet jegybankpénzre is szükség van. A két interpretáció között az a fő különbség, hogy az elsőben a bankok szigorúan csak pénzügyi közvetítők, a meglevő betétekből nyújtanak hiteleket, míg a másodikban aktív szereplők, hiszen ott a pénzteremtés kiinduló pontja a hitelnyújtási szándék. Ezekben a modellekben a jegybank a tartalékráta előírás nagyságával képes befolyásolni a bankok pénzteremtési képességét.
Mi a gond a fentebb leírt multiplikációs mechanizmussal?
Egész egyszerűen az, hogy nem működik. Nem működik akkor sem, amikor a bankok pesszimisták és visszavonulnak a hitelezéstől, és akkor sem, amikor optimisták, és aktívak a hitelnyújtás terén.
A bankok nemcsak a kötelező jegybanki tartalékot helyezhetik el a jegybanknál, hanem, ha úgy gondolják akár annál jóval nagyobb összeget is. Ha a bankok nem akarnak hitelezni, akkor a monetáris bázis növelése, vagy a kötelező tartalékráta csökkentése ellenére sem kötelezhetőek hitelnyújtásra. Ma például a jegybankok által alkalmazott kötelező tartalékráták jellemzően igen alacsonyak (Angliában például nulla), számos országban a bankok a válság utáni pesszimizmusukkal összhangban mégsem növelik a hitelezési aktivitásukat. Ebben nem a tartalékolási kötelezettség, hanem az üzleti lehetőségek jelentik a korlátot. A jegybankok az alacsony tartalékráták mellett egyéb eszközökkel is ösztönözhetik a hitelezést (a kereskedelmi banki pénzteremtést), mint például az úgynevezett mennyiségi könnyítés (quantitative easing) aminek keretében eszközöket vásárolnak meg a kereskedelmi bankoktól, amiért jegybankpénzzel fizetnek, vagy az olyan refinanszírozási hitelkonstrukciók, mint amilyen a magyar növekedési hitelprogram.
Ha a bankok optimisták, és növelni szeretnék a hitelállományukat, ahhoz pedig már kiinduló pontként sincs szükségük betétre. Ha hitelt nyújtanak, akkor azzal egyidejűleg pénzt is teremtenek, hiszen a hitelt jóváírják a hitelfelvevő bankszámláján, vagyis a hitelnyújtással egyidejűleg új betét is keletkezik. Ezután sem a multiplikátorhatás érvényesül, hanem a bankok annyi hitelt nyújtanak, amennyit szeretnének, ezzel pénzt teremtenek, és utólagosan megszerzik az ehhez kapcsolódó tartalékoláshoz szükséges jegybankpénzt. A jegybankoknak is érdeke, hogy a bankoknak legyen elegendő jegybankpénze, hiszen annak hiánya a pénzügyi rendszer stabilitása ellen hatna. Ebből az is következik, hogy a bankok nem igazi pénzügyi közvetítők abban az értelemben, hogy a megtakarítók és a hitelfelvevők közé ékelődve közvetítenek, hanem olyan pénzteremtő intézmények, amelyek a hitelezés révén maguk teremtik meg a betéteket (vagyis a pénzt) is.
Akkor mégis korlátlanul teremthetnek pénzt a bankok?
Természetesen nem. A kereskedelmi bankok pénzteremtését több tényező is korlátozza. Elsősorban a gazdaságosan kihelyezhető hitelezés lehetősége. Azt, hogy a kereskedelmi bankok mennyi hitelt tudnak gazdaságosan kihelyezni, a gazdasági helyzet és a jegybanki kamatpolitika befolyásolja. Evidens, hogy alacsony jegybanki kamatok mellett több, míg magas jegybanki kamatok mellett kevesebb a gazdaságosan hitelezhető ügyfél, aki az adott kamatszint mellett képes a hitel visszafizetésére. Az is evidens, hogy gazdasági fellendülés esetén több, míg recesszióban kevesebb a hitelezhető ügyfél. Mivel a bankok célja is a jövedelmező gazdálkodás, éppen annyi hitelt nyújtanak, amennyit az adott gazdasági helyzetben és az adott kamatszint mellett gazdaságosnak ítélnek. Ezen túlmenően a prudenciális szabályozás is korlátozza a bankok pénzteremtési képességét. Ennek legfőbb eszköze a banki tőkekövetelmény előírása, vagyis az, hogy a bankok minden hitel mögé annak kockázatával arányos nagyságú saját tőkét is kell állítsanak. Így nemcsak a kamatszint és a gazdasági kilátások, hanem a bank tőkeereje, vagyis a banki tulajdonosok által befektetetett tőke nagysága is befolyásolja a bankok pénzteremtési képességét.