Dr. Drábik János: A pénz diktatúrája, 2005
4. fejezet
Síklaky szerint a gazdasági reform első lépése az ún. Fehér-program. Abból a tényből indul ki, hogy Magyarországon mindig is termett annyi élelmiszer, ruhának és fedélnek való, hogy senki ne éhezzen, tisztességgel öltözködhessék és lakhasson. Mindig az volt a baj, hogy az országra rátelepedett egy élősdi réteg - hol tankokkal, hol mással, pl. magánpénzmonopóliummal - és hatalmi törekvései érdekében megfosztotta a nép túlnyomó részét munkája gyümölcsétől. Ez annyira nyilvánvaló tény, hogy nem szorul külön bizonyításra. E tárgyi feltételekből adódóan lehetséges az 1989-90-es évek (azaz a vadkapitalizmus előtti utolsó évek) fogyasztásának, illetve az ezt lehetővé tevő reálkeresetnek a megkétszerezése. 2003-ban a magyar termelőkapacitás jelentős része kihasználatlan. Bevetetlenek a földek, félgőzzel termelnek az üzemek, igen sok az ok nélkül megszűntetett, de azért még nagyobb befektetés nélkül helyreállítható, kisebb-nagyobb termelőegység. S igen sok a rendszeres munka nélkül tengődő képzett munkaerő.
Ha tehát megnő a fizetőképes kereslet, akkor várható, hogy a termelésbővítést segítő hiteltámogatással - a vásárlóerő mértékében - megnövekszik az alapvető cikkek hazai termelése is. Ezért a gyökeres fordulat programját azzal kell indítani, hogy érezhetően megnöveljük a kiskeresetűek jövedelmét. Mivel ezeknek az embereknek az egészséges élelmiszer-szükséglete nincs kielégítve, ezért csaknem bizonyos, hogy többletjövedelmüket nagyrészt élelmiszerre fogják költeni. Ma még Magyarországon az eladásra kerülő élelmiszerek nagyobbik része a globalizálás ellenére is hazai termék és viszonylag egyszerű technikával elérhető, hogy a jövedelem-többletet teljes egészében magyar termékek vásárlására fordítsák. Ez javítja az agrárnépesség és rajtuk keresztül a kis- és középvállalkozók életszínvonalát is, és egyidejűleg csökkenti a munkanélküliséget. A szerves fejlődés elvét követve célszerű az 1989-90-es jövedelemszintet a kétszeresére növelni. Síklaky szerint ezt évi 20%-os emelésekkel négy évre elosztva kellene megvalósítani.
Mindennek az alapfeltétele a hatalomváltás. Az elkövetkező választások során a választópolgároknak olyan országgyűlésre kell bízniuk hazájukat, amelynek többsége előre elkötelezte magát a természetes társadalmi rendet megvalósító fordulat mellett. Így lép szolgálatba a gyökeres fordulat kormánya. Az e kormány által benyújtott első évi költségvetés tehát 20%-al megnövelné a közpénzekből fizetett béreket, valamint a nyugdíjakat és a családipótlékot. Az Országgyűlés azt is kinyilvánítja, hogy a következő években megismétli a 20-20%-os emelést egészen addig, amíg a negyedik évben a költségvetésből húzott minden jövedelem reálértéke - vagyis a vásárlóerő - el nem éri az 1989-es szint kétszeresét. Ez a lakosság közel felét érintené. Azoknak a bére, akiket nem közpénzből fizetnek, vagyis a versenyszféra dolgozói, a piaci törvények nyomására lényegében el fogják érni ugyanezt a szintet. A hazai termékek iránti kereslet növekedése folytán pedig megnövekszik a gazdálkodók és a nem agrár kis- és középvállalkozók jövedelme is. Mindez szerény jólétet eredményezne.
Ez a szerző által Fehér Programnak nevezett társadalmi forgatókönyv a közpénzből fizetettek többlet-vásárlóerejét a hazai termékek megvásárlása irányába terelné. A gyökeres fordulat kormánya ugyanis létrehozná a Magyar Áruk Bolthálózatát. Ez a meglévő boltokból önkéntes csatlakozással megalakuló hálózat. A kormány szerződéssel kötelezné magát arra, hogy a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését, valamint a nyugdíj- és családi pótlékemelést nem készpénzben, hanem "fehér kártyákon" adja ki. A fehér kártya nem más, mint vásárlásra is használható bankkártya. A közpénzekből jövedelmet húzók, vagyis a köztisztviselők, a közalkalmazottak, az egészségügyiek, a pedagógusok, a postások, a tömegközlekedési dolgozók, a rendészeti szervekhez tartozók, a katonák stb. számára nyitnának egy-egy lakossági folyószámlát valamelyik bankfióknál. Ezt lehetne Fehér Bankszámlának nevezni. A fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét a kedvezményezetteknek a Fehér Bankszámlájára utalnák át. Ez utóbbiak kapnának egy-egy fehér kártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben köteleznék magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki. Tehát olyan árukat, amelyeknek termelői ára - mondjuk - legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar állampolgárok, vállalkozók és gazdák jövedelméből tevődik össze. Ebbe bekapcsolódhat a már sikeresen megindult Magor-mozgalom, amely összekapcsolódhat a Fehér Programmal.
A Fehér Program fontos része a "fehér pénz". Ennek sikeréhez szükséges, hogy mindenki, aki havi fizetésemelésként a fehér számláján megjelenő fehér pénzt kap, ezt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására kell fordítania. Ha ezt nem teszi, azaz fehér pénzét megtakarítani kívánja, akkor gondoskodnia kell arról, hogy ez a pénz magyar árut előállító vállalkozókhoz, illetve gazdákhoz kerüljön, hogy fejlesztésre és termelésbővítésre lehessen fordítani. Ezért minden kedvezményezettnek tudomásul kell vennie, hogy ha hónap végéig nem költi el, vagy nem helyezi el egy évre lekötött takarékszámlára, akkor a hónap végén a "fehér bankszámláján" maradt pénz 1%-át levonják. Ez az 1% a pénztartási díj. Ezt a díjat hónapról hónapra meg kell fizetnie annak, aki a pénzét visszatartja. Ez az összeg Síklaky javaslata szerint a hiteltestületek által a pályázatokra szétosztható hitelkeretet növelné. Ha tehát valaki valamilyen tartós fogyasztási cikkre, vagy más célra gyűjt, akkor úgy jár el helyesen, ha utasítást ad a "fehér bankszámláját" vezető pénzintézetnek, hogy a bankszámlán maradt fehér pénzt írja át az egy évre lekötött takarékszámlájára. Ezt a pénzt egy évig nem terheli pénztartási díj, vagyis betevője vagy változatlan összegben felveheti egy év múlva, vagy újra meghosszabbíthatja a lekötést. Ha a megtakarító egy év letelte előtt mégis kiveszi a pénzét, ezt csak a havi 1%-os pénztartási díj levonásával kaphatná meg. A takarékszámlán lévő összegeket a bankok adják oda azoknak, akik a pénzt magyar áruk termelésének a bővítésére akarják felhasználni.
A Fehér Programnak számos hatása lenne. Ezek közül hatot sorol fel a szerző:
- Az első szerint az élelmiszert és más közszükségleti cikkeket árusító üzletek csatlakoznának a Magyar Áruk Bolthálózatához. Az ezzel járó szervezési költségek jócskán megtérülnének a nagyobb forgalomból.
- A második hatásként növekedne a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetősége, nyugodtan bővíthetnék termelésüket a megnövekedett kereslet miatt.
- Harmadik következményként hitelszükséglet is előáll a bővítések egy részénél. A kormány erről közhitelkeret rendelkezésre bocsátásával gondoskodna. Ez az újfajta hitelpiac a Fehér Program után évről évre erőteljesebben hatna, mivel a Fehér Számlákra került havi összegek négy év alatt megötszöröződnének.
- Negyedik hatás lenne a lakosság fogyasztásának a jelentős növekedése, elsősorban a magyar áruk vonatkozásában. Ennek folytán nő azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar munkavállalókat foglalkoztatnak. Ez viszont csökkentené a munkanélküliséget.
- Az ötödik hatás pedig az lenne, hogy a biztos hazai piacra támaszkodó termelők könnyebben létesíthetnének export-kapcsolatokat. Ennek révén megváltozhatna az az egészségtelen helyzet, hogy a magyar export túlnyomó részét a multik vámszabad-területen létesített összeszerelő üzemeiből kikerülő termékek teszik ki.
- A hatodik hatás is fontos. Ennek nyomán növekedne a kereskedők érdekeltsége a magyar áruk beszerzése és gyártása iránt.
A Fehér Programot az állam finanszírozná. Az Országgyűlés határozata alapján az Állami Valutahivatal kibocsát tízmillió darab tízezer forintos bankjegyet. Ezt a demokratikusan választott hiteltestületek szétosztják kamatmentesen a pályázó termelők között. Csupán évi kétszázalékos kezelési költséget számítanának.
A kereseteket pedig úgy lehetne megnövelni, hogy az Országgyűlés döntése alapján az illetékes minisztériumok a fizetést, nyugdíjat, családipótlékot kiutaló szervezetek felhívására a fizetésemelésben részesülők "fehér bankszámlát" nyitnak. Ezeken havonta megjelenik a 20%-os keresetemelés összege. A dolgozók megkapják a már említett Fehér Kártyát és ezzel a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. A vevőktől a boltokhoz, majd onnan a termelőkhöz átkerült fehér számlapénz a hitelek törlesztéseképpen visszakerül az Állami Valutahivatal számlájára, és ott megsemmisül. A keresetnövelést és a hitelek által keltett többlet-vásárlóerőt így kiegyenlítette a termelés bővítése, tehát nincs infláció.
A hivatalos közgazdászok, továbbá a közvélemény a tömegtájékoztatási szervezetek egyoldalúsága miatt azt hiszi, hogy csak a magánpénzvagyon tulajdonosaitól, és az ő tulajdonukban lévő bankoktól, pénzügyi vállalatoktól lehet a gazdaság működtetéséhez szükséges hiteleket beszerezni. Ezzel szemben az az igazság, hogy egy monetáris szuverenitással rendelkező állam önmaga is képes - magánhitel igénybevétele nélkül -finanszírozni. Síklaky István végiggondolja, hogyan menne végbe, pontosabban: miként fordulna a visszájára egy ilyen akció, a mostani, tehát a gyökeres fordulat előtti rendszerben.
Ma létezik az Állami Adósságkezelő Hivatal. Ez kibocsátana 400 milliárd forint értékben államkötvényt, évi 20%-os kamatozással. Ezt a kereskedelmi bankok megvennék abból a hitelből, amit e célra a Magyar Nemzeti Banktól kapnak, mondjuk évi 10%-os kamatra. A Magyar Nemzeti Bank kinyomtatna negyvenmillió darab 10 000 forintos bankjegyet. Ezt odaadná a kereskedelmi bankoknak. Azok pedig megvásárolva az állam hitelleveleit, vagyis az államkötvényeket, továbbadnák az Állami Adósságkezelő Hivatalnak. A Hivatal pedig átutalná a minisztériumoknak, amelyek közvetítésével végül megkapnák a jogosultak. Az államkötvény kamatával - mintegy évi nyolcszázmilliárd forinttal - megnövekednék a költségvetés jelenlegi, kereken ezerkétszázmilliárd forintos adósságszolgálati tétele, amit zömmel az érték-előállító munkát végző dolgozóktól beszedett adókból fedeznek.
Ezt a kamatot megkapnák a kereskedelmi bankok, kifizetnék belőle a bankárok havi többmilliós fizetését, évi sokmilliós jutalmát, továbbá márványpalotáik rezsijét, a felét pedig tovább fizetnék kamatként a Magyar Nemzeti Banknak, amely megint kifizetné belőle a havi többmilliós fizetést, és évi sokmilliós jutalmat a saját vezető bankárainak. És ez így menne egészen addig, amíg ez a magánpénzrendszer van érvényben, amíg érvényesül a magánpénz-monopóliummal működtetett pénzgazdaság. Az Állami Adósságkezelő Központnak ugyanis - amikor eljön az államkötvények visszafizetésének az ideje - újabb kötvényeket kellene kibocsátania, a régiek visszavásárlásának a fedezésére, és így tovább, és így tovább. A bankárok tehát egyértelműen jól járnának. Ma már a magyar államkötvények zömét külföldiek, vagy külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankok veszik meg. Ez tehát azt jelenti, hogy tovább növekedne a külfölddel szembeni eladósodás.
Érdemes azt is közelebbről szemügyre venni, hogy miként jutnának hozzá a mai rendszerben a termelők a százmilliárdos hitelhez?
A kormány felkérné a Magyar Nemzeti Bankot, hogy bocsásson hitelpénzt a kereskedelmi bankoknak, amiből azok hitelt nyújtanának az általuk kiválasztott hiteligénylőknek. A hitelt-felvevők egy része, a bankárok tudtával - vagy a nélkül - megszökik a pénzzel, vagy más módon eltűnteti azt, s az így keletkezett banki veszteségeket aztán az állam időről időre kifizeti a bankoknak, természetesen az adófizetők által befizetett közpénzből. Ez az elmúlt tizenhárom évben többször is előfordult, bankkonszolidációnak, illetve adósságcserének nevezték. A hitelek más részét megkapják a valódi termelők. Az ő kamatfizetésüknek és törlesztésüknek a garantálásáról az államnak kellene gondoskodnia, nehogy a bankoknak kockázatot kelljen vállalniuk. A termelőktől befolyt kamatok busásan fedezik a bankárok sokmilliós jövedelmét, éppen úgy, mint ahogyan fentebb láttuk. Azt, hogy ki milyen feltételekkel, milyen célra, mekkora összegű hitelt kapott, védi a szigorú banktitok. Ha valami visszaélés mégis kiszivárogna, s az ügyészség hajlandó lenne nyomozást elrendelni, akkor bíróság elé kerülne az ügy, beindulna egy több éven át tartó eljárás. Volt olyan bankelnök is, akinek a kezei között százmilliárdos nagyságrendben tűntek el összegek, de Bécsből üzengetett a magyar hatóságoknak, míg végül majd minden vád alól felmentették, illetve fel fogják menteni a jövőben.
A Síklaky István által kidolgozott Fehér Program azért is alkalmas arra, hogy a nagy átalakulás egyik kezdő lépése legyen, mert nem kell, hogy megelőzzék a nemzeti valuta védelmének és a vámrendszer átalakulásának szakmai előkészítést igénylő lépései. A legfontosabb előfeltétel a politikai jellegű hatalmi-váltás. A Fehér Programnak elengedhetetlen feltétele a pénzkibocsátás és hitelezés visszavétele a demokratikusan ellenőrzött és politikai felelősséggel tartozó intézményekhez. Ehhez a nemzetközi pénzügyi közösséget kiszolgáló és a pénzgyarmatosítást elfogadó - négy párt színeiben politizáló -egyetlen politikai erő leváltására van szükség. A rejtett pénzdiktatúrát kellene lecserélni valódi piacgazdaságra, ahol a gazdasági esélyegyenlőség szabályai szerint folyik a gazdasági verseny, s amelyben a tulajdon a személyes teljesítményhez van kapcsolva.
A Fehér Program azzal a következménnyel is járna, hogy a lakosság széles rétegei megismerkednének a forgásbiztosított pénzel. Megtanulhatnák az ezzel kapcsolatos pénzkezelési technikákat, és a pénzforgalmi szervezetekben is kialakulnának az ezzel kapcsolatos gyakorlati ismeretek és rutineljárások. A gazdasági és pénzügyi stratégia kormányzati szintű tervezői értékes tapasztalatokhoz juthatnának, elvégezhetnék a fontos elemzéseket, és mindez lehetővé tenné, hogy mondjuk öt év múlva, már nemcsak a "fehér pénz", hanem a nemzeti valuta is nagyobb megrázkódtatás nélkül forgásbiztosított pénzzé legyen átalakítható.
Személyesen azért emeltem ki ezt a részt, mert Sylvio Gesell, Hans Jürgen Klaussner, Thomas Estermann, Margrit Kennedy és Günter Ogger nyomán ilyen megoldás irányában gondolkodtam magam is, és ennek a szellemében írtam meg a Valóság 1997/12. számában megjelent "Emberközpontú vagy pénzközpontú gazdaság", továbbá a Valóság 1999/6. számában megjelent "A magánpénzrendszer vagy közpénzrendszer" című tanulmányaimat. Már ezek megírásakor is számos szakmai megbeszélést folytattam Síklaky Istvánnal, akit sok tekintetben tanítómesteremnek is tekintek Varga Istvánnal, a kiváló mérnök-közgazdásszal, valamint Plenter János és Nagy Pongrác nemzetközi pénzügyi szakértőkkel, továbbá Gidai Erzsébet és Csath Magdolna egyetemi tanárral együtt. Síklaky István azonban olyan rendkívül magasszintű szintézist hozott létre, amely ebben a vonatkozásban eléri, sőt egyes megoldások gyakorlati alkalmazhatóságát illetően meg is haladja a világszínvonalat.
Forrás: Drábik János