Szikes legelők és legeltetési rendszerek

Ángyán József: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai

Mezőgazda Kiadó, 2003

Európa vegetációtípusai között meglehetősen egyedi a kontinens belső területein a szikesek előfordulása. Kialakulásuk a földtörténeti negyedkor klíma- és vegetációváltozásaival is kapcsolatban van, de újabb elterjedésük antropogén hatásra vezethető vissza.

Ez utóbbi komplex hatás: az alföldi erdőirtások, folyószabályozások, vízlevezetések és a külterjes, csaknem egész éves legeltető állattartás eredménye. Ott alakultak és alakulnak ki szikes puszták, ahol a magas sótartalmú talajvíz a felszínhez közel helyezkedik el, és a jellemzően száraz éghajlat következtében a párolgás nagyobb, mint a lehulló csapadékmennyiség. Mindezek eredményeként Közép-Európa legnagyobb szikes térségei ma Magyarországon találhatók.

A szikes puszták a Duna, a Tisza és a Körösök egykori, szabályozás előtti árterei helyén széles körben elterjedtek. Sokszor szintén szikes, ezért gyenge minőségű szántókkal váltakoznak, illetve azok veszik körül őket. Esetenként a szikesek értékes löszgyepmaradványokat foglalnak magukba.

Természeti értékeik között találhatunk bennszülött növény- és lepkefajokat, illetve számos Európában, illetve világszerte is veszélyeztetett pusztai- és vízimadárfajt. Ezek közül több nagy tömegben fordul elő a szikes pusztákon őszi, illetve tavaszi vonulása során, így a szikesek a kontinentális jelentőségű madármozgalmakban is fontos szerepet töltenek be.

A szikes puszták megfelelő állapotának és biológiai sokféleségének fenntartása általában viszonylag erős legeltetést igényel, amelyet a terület növényállományának megfelelően a rövidfüvű területeken elsősorban juhokkal, a magasabb füvű területeken szarvasmarhákkal történő legeltetéssel lehet elérni. Ráadásul a „feltétlen gyepként” számontartott szikes puszták egyetlen fenntartható hasznosítási módja a juh-, szarvasmarha- és lólegeltetés. E hasznosítási módok természetvédelmi jelentőségét hangsúlyozzák azok a megfigyelések is, amelyek szerint a széki lile, a széki csér és a sziki pacsirta eltűnése a pusztai területekről időben egybeesik a legelő állatok számának csökkenésével.

Sajátosságuk, hogy nem javított, „természetközeli” állományaik különböző adottságú és kezelést igénylő tárulásokból állnak össze. Ráadásul védelmük (pl. túzok) és gazdálkodási rendszerük (juhászat és szarvasmarhatartás takarmányellátása) sokszor szorosan kapcsolódik a környező, illetve a beékelődő szántókhoz is. Ezért a szikesek esetében különösen fontos a természetvédelmi területi célprogramok (érzékeny természeti területek) kialakítása. Gazdálkodásuk legfőbb szempontjai – jellegüktől függően – az alábbiak.

• • Önfenntartó területek: ahol a legeltetés hiányából adódó leromlás nem jelentkezik vagy lassú. Elsősorban az ürmös puszták, vakszikes területek. Előírás: 0–4 anyajuh/ha, műtrágyázás, vízelvezetés tiltása. Érintett terület aránya: kb. 20%.

  • Cickafarkos pusztagyepek: 4–6 anyajuh/ha legeltetés, műtrágyázás, felülvetés, vízelvezetés tiltása. Érintett terület aránya: kb. 50%.

  • Szikes rétek, mézpázsitos szikfok növényzet: júniusi kaszálás, 0,5 szarvasmarha/ha megengedhető, műtrágyázás, felülvetés, vízelvezetés tiltása. Érintett terület aránya: kb. 30%.

  • Domb- és hegyvidéki gyepek

Erdők helyén az ősi erdőirtások nyomán másodlagosan kialakult társulások, ezért elsősorban barna erdőtalajon, agyagbemosódásos barna erdőtalajon, barnaföldön találhatók.

A beerdősülés megakadályozása érdekében támogatandó a kaszálás legalább évente egy alkalommal. Legeltetés a szőrfűgyepek kivételével (területi kiterjedésük elhanyagolható) tiltandó. Műtrágyázás tiltandó.

Jó minőségű takarmányt adnak, intenzifikálás nélkül is közepes vagy jó termőképességgel rendelkeznek.