Ötven könyv, amit mindenkinek ismernie kell?

Pocsék rossz cím. Persze csak verzió, de annak roppant gyatra. Az igazi szebb is, snasszabb is: 50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell. Szerkesztő Böcskei Balázs és Sebők Miklós.¹ Bőszítő, mert nemcsak a fogyasztóiság legdurvább tukmálási stratégiájával él, a receptkönyvek, kamatláb-trükkök, kötésminták vagy párkapcsolati közhelyek tömegére, szépségtippekre, talpmasszázs-eljárásokra és más bűvészmutatványokra építi címbéli közlés-szándékát, de rögtön szégyenteljes is, amiért ötvenre taksálja a legfontosabb tünemények közé sorolható műveket, nem többre. Mintha ennyi elég is lenne a tudományos és műveltségi fogyasztóisághoz… Méterre vett elegáns lexikon-sorozat, mely látszólag azt mutatja, mennyire művelt vagy – holott épp az ellenkezőjét igazolja azonnal!? Falnyi méretben vásárolható könyvespolc-tapéta, mely csupán díszlet, s még a fal is elhúzható vagy a lexikonok mögötti fal-bélletben sligovicát lehet tárolni mint trezor-titkot…!?

Kiváló üzleti termék ugyanakkor. Ne tétovázz, mert ha ezeket ismered, már vagy Valaki! /Nem számoltam össze, csak becslés, de nagyjából tizenöt-húszezer oldalnyi a teljes készlet! Aki ezt már reszkírozza, tudatlan ember valóban nem lehet!/. Ugyanakkor több pontról is leginkább segít, megpróbál eligazítani, tájolni, mértéket, sőt értékrendet is adni, de nem ám akárkinek, hanem éppen Neked, ha nem ismernéd őket, jó lesz hát vigyázni! Tartsd magad valamihez, ahhoz talán, hogy amiről tartanak valamit, azt tudnod illik, azt „ismerned kell”, mert szégyenbe eshetsz, ha nem így jársz el és nem ennek felelsz meg…!

Bosszantó, miért és mennyire címkéz! Vállaltan, nyíltan fölosztja a világot jobbra/balra, s kiteszi az ablakba a propaganda-füzetet a kötelező pártirodalommal, a leckefüzettel, az iskolázós/leiskolázós megfeleléskényszerrel. S mi van, ha középen állok, ha anarchista vagyok, ha kis-szőrösállat párti, ha sokistenhívő, s nem épp „baloldali”. Egyáltalán hol ez a bal? Kinek balján áll maga a könyv, a kiadó, a szerkesztők tandeme, a válogatás értékszempontja? Ha középjobbos vagyok, vagy értékkonzervatív, pre-romantikus vagy szecesszió-rajongó, akkor máris léphetek tovább, mert nem érint meg a tukmálás? S ha épp belga, akkor most hová álljak, tessék mondani?! Honnan nézve „bal” a bal?

De meg milyen kényelmes is ugyanakkor. Kiválogatja, mit kell tudni, ha „onnan”, a bal felől nézzük, s mit nem, ha épp ellenkező felől. Viszont milyen éleai iskola vagy peripatetikus módszer ez, hogy mintegy előolvassa nekem, mi az, amiből máris kimaradtam? S nem interaktív kérdésekkel, hanem katekizmus-válaszokkal rögtön! Ha egyetlen kiadó katalógusa lenne alkalmi árleszállításkor, még megértem. De így, hogy maga a forrásmunka is háromszáz oldal, amin át az ötven művet ötven méltó ember ajánlgatja…?! Mikorra fogom ezeket ismerni, beszerezni, átolvasni, vizsgázni belőle? S aki vizsgáztatna, melyik másik ötvenet (nem) ismeri? Redukált „száz híres regény”…? Tudni illik, hogy mi illik?

Mindez persze csupán lassú közeledés a kötethez, mely hátoldali szövegében is azt állítja a szerkesztők nevében: „…gondolatébresztő lehet mindenki számára, aki ideológiai hátterétől függetlenül szurkol annak, hogy legyen ismét egy szellemi ellensúlya annak a társadalom-romboló ideológiának, mely napjaink Magyarországán uralkodik. A kötet egy ilyen élő baloldali kultúra felé tesz ötven kis lépést.” A lassú közeledés ötven lépése már megengedőbbé tesz, ha nemcsak a tételezett-kimondott-körülrajzolt baloldaliságot látom magam előtt, hanem magát a munkát, a szerzői kört és a javasolt könyvek lajstromát is. „Szerzőink lefedik a magyar baloldali gondolkodás három generációját, vidékieket, fővárosiakat, külföldön élő és határon túli magyarokat – a magyar közéletben évtizedek óta aktív szerzőket és egyetemistákat egyaránt. Ötven általuk választott és számukra fontos könyvről írtak, melyről úgy gondolták, hogy ismernie kell őket minden baloldalinak. Az eredmény hűen tükrözi a magyar baloldali gondolkodás sokszínűségét. A feldolgozott témák a kapitalizmus meghaladhatóságától a baloldal választási kudarcainak okain át a hétköznapi elnyomás elleni küzdelem lehetséges módjáig terjednek. A baloldal szinte minden ideológiai árnyalata képviselteti magát a centrista-pragmatista ’új demokratáktól’ és szociálliberálisoktól a zöld és feminista szerzőkön át a radikális baloldaliakig. Társadalomtudományos esszék és közgazdasági bestsellerek ugyanúgy recenziót kaptak a kötetben, mint szépirodalmi művek. A kötet érdekes lehet mindenki számára, aki szerzőinkhez hasonlóan valamilyen módon baloldalinak tartja magát. Számukra megmutatja, hogy minden ellenkező jel ellenére létezik baloldali kultúra, léteznek a napi politikai érdekeken túlmutató értékek és léteznek a ma problémáira adott baloldali válaszok is” – folytatódik a könyvismertető.

Mondjuk éppenséggel a „határon túliak” igen szerény kis körét fedi le, s messze nem minden téren – de legyen az talán a „baloldali” látókör spektruma! Az tényleg előnye és zsánere, hogy nem kimondottan csak sokszáz oldalas monográfiákat ölel át lelkes könyvtárosként, hanem hol kisebb írás, esszé, szemléletkör, reflexió, hol világnézeti alapkönyv a tárgya, s ettől valóban körkörös látószöget zár vagy nyit – ki hogyan olvassa…

Egy újabb lépés a boldogulás felé maga a színvonal-kontroll…: kik írtak bele? S az Olvasó egészen biztosan föloldoz a kényszer alól, hogy teljes névsort adjak itt (mellesleg megtalálja ezt a kiadói ajánló weboldalon, https://progressalapitvany.hu/kutatasokprojektek/50-konyv-a-baloldalrol/), de a „szimatminta” vagy „kóstoló” okán nem fogom tudni elkerülni egyesek kiemelését, javallását… A helyzet ugyanis kritikus is, rémisztő is. Legalább egy teljes évre volna szükség, hogy a szimpla olvasáson túl érdemi képet alkossak arról, amit (végül is) nemcsak baloldali aspektusból formáltak meg az eredeti művek szerzői. S ha ugyanabba a „magolás”-sorozatba illene a feminista mozgalmár pszichológus Borgos Anna és a történész-genderkutató Pető Andrea, a társadalomtörténész K. Horváth Zsolt és a szociálpolitikus-szociológus Ferge Zsuzsa vagy épp Szelényi Iván, akkor még ott virul a helyzetkép a politológus Bayer József és akadémiai kutatóintézeti utódja Boda Zsolt, a tudásátadás folyamatában pozíciókat kereső Udvarhelyi Tessza kulturális antropológus mozgalmár és Misetics Bálint szociálpolitikus mozgalmár, Krasztev Péter irodalomtörténész vagy Radics Viktória hasonlóképpen az, esetleg Andor László közgazdász vagy Tamás Gáspár Miklós filozófus között, akik külön-külön sem, együttesen még kevésbé csak azt akarnák bizonygatni, hogy létezik baloldali kultúra. A szerzői kör valóban lefed generációkat és tudományterületeket, korosztályi tudásokat és összehangolt érdeklődés-mintázatokat, történeti fókuszt és kollektív tapasztalati elemek intenzív válogatását, témacsokrokat és adekvát szakirodalmakat is. Egyszóval az ötven szerző ötven aspektusa végül igen teljes körképet kínál – s amit erről biztosan el lehet mondani: messze nem csak a „baloldaliaknak” kell ismernie ilyen műveket, vagy konkrétan ezeket is! Mondhatnám: korára kíváncsi, tájékozódni nem rest, társadalmi ügyekkel összefüggően tájékozódni nem ódzkodó bárki számára alapművek ezek, nem kell szükségképpen baloldalinak lenni hozzájuk… Sőt, mondjuk példaként néhányat…: Weiss János filozófus-esztéta írása Herbert Marcuse Esszé a felszabadulásról (1969), melyben a 68-as diákmozgalmak és a felvilágosodástól a radikális-utópikus követelések rendszerén át „a bőség társadalmának” kapitalizmusba torkolló kritikai szempontja nem kizárólag a baloldalnak lehet választott értékpéldája! Vagy Böcskei Balázs posztmodern szociológiát meghaladó „második modernitás”-elméleti közelítése Ulrich Beck Világkockázat-társadalom című kötetéhez (2007), melyben a tudástársadalom utáni „nem tudások” társadalmainak tudott kockázatairól fogalmaz meg szépecske rálátásokat, a „kételyekre alapozott politika” és a hamisított valóságok strukturált rendszere alapján…; vagy Fleck Zoltán írása Norbert Elias A németekről (1989) című kulcsművéről, melyben a hatalmi harcok és a habitus hosszú távú (specifikusan német) fejlődési modellje majdnem a civilizációkutatás alapműveként sejlik föl; Fehér Renátó esszéje meg Bálint György 1930-as években fogant A toronyőr visszapillant (1961) közép-európai közírói morál extrém módon korrekt megjelenítődésének ad hitelt… – mindezek még csak nem is az eredeti szerzők (mikor, hol, miért éppen…?) baloldalinak minősülő munkáiról szólnak, s messze nem a „baloldaliság” polgári/szocialista/kapitalista/posztmodern értelmében vett analógiával! Durvábban fogalmazva: a kötet a gondolkodni akaró, mérlegelni próbáló, eligazodni szándékozó, fogalmak rendjében tisztábban látni megkísérlő forrásokat sorolja, s jóval kevesebbet, mint kellene, de épp annyit, hogy idénre már elég legyen!

Igen, vannak vallottabban „balosok” a névsorokban, akár a körüljárt művek szerzői, akár a kötet szerzői között is. De nehéz kérdés lenne, miért nem(csak) baloldali Tamás Gáspár Miklós elemző esszéje Guy Debord A spektákulum társadalma (1967) című munkájának bemutatása során, amikor éppen a konvencionális besorolások és rágalmazó belemagyarázások képtelenségeivel hangolja föl elemző oldalait, és szembeállítja a magamagától baloldali Louis Althusser kritikai szempontjával, az amerikai „cultural studies” besorolási mutatójával, a marxista osztályelmélet letapadtságának poszthegeliánus szemléletével és a posztfrankfurtiánus rendszerszemlélet- vagy életvilág-interpretációkkal, a totális eldologiasodás filozófiai megközelítéseivel kiegészítve. Vagy hát messze nem a bal/nembal osztottság jegyében hangzik Radics Viktória írása Radomir Konstatinović A vidék filozófiája (1969) fogalmi hálójáról, melyben a „törzsiség”, a provinciális közösség, a „Másik Szerbia” identitás-változási játszmáinak „tapasztalatvilági” érvényességéről szól kellően fölhangolt fohászkodás elemző erejével, amiképpen Mátyás Eszter sem tehet mást, amikor Dragomán György Máglya (2014) kötetének szavait, a menekülő írósorsot a romániai életvilágra rászakadó szabadság légkörében, a diktatúra alóli felszabadulás lángoló pillanataiban épp pusztulni látszó örökség apoteózisát a visszapillantás nyugalmával már rögzíteni képes képtelenségét villantja föl.

Ezek szerintem nem „baloldaliságok” és nem is „baloldaliaknak” való könyvespolcok anyagai. Viszont lenyűgöző munkák egyenként is, lenyűgöző munkákról, melyekben még a hitek, tudások, elemző tapasztalatok úgy vannak jelen, mint emberi lények válaszai a világ kérdéseire. Alapkönyv. Velünk a helye. Bőröndben vagy éjjeliszekrény-polcon, szakirodalmi ajánló gyűjteményben vagy nagypapának karácsonyra…, mindegy is. Fontos munkák fontos munkákról. Olyanokról, amelyeket Mindenkinek ismernie kell. És így már – jelezzük okvetlenül – jobban is lehet ismernie, mert van ki érdemben javasolja, ezt indokolja, elbeszéli, elhiteti, levezeti, illusztrálja.

Írásom címe kérdőjeles. Jóllehet, ez csak látszat, mert valójában kötözködni akarok, miért ötven, miért baloldaliaknak, miért csak ennyi és így – de az is bizonyos, hogy a nem közvetlenül „iskolás” célra, nem oktatási forrásanyagként katalogizálható piaci szegmens számára, hanem érdeklődők százezrei kedvére összeválogatott elemzések és olvasatok valóban egy évszázadnyi gondolattársítást szállítanak számunkra. Mégpedig nem túl gyakori az efféle progresszív megoldás a versengő tudáspiacon.

Kell az ilyen könyv. S nemcsak a progresszióhoz!

A címe meg olyan, amilyen – de sejteni, tudni kell, mi van mögötte…!

A. Gergely András

1 Noran Libro, Budapest, 2015., 306 oldal