Román társadalmi közegben, inkább a kelet-európai övezetben viszonylag mindennapi tapasztalat, hogy értenek franciául. Kolozsvári csapos, bukaresti boltos, rendőr vagy takarítónő is érdemben segített nyelvi nyűgjeimen, mikor megoldásképpen franciául nyekegtem. Az iskolai oktatás is magyarázat erre, a latin nyelvi eredet is belejátszik, de részben a történelem francia kapcsolati vonala, az orosz-lengyel nemességhez méltó „műveltségi” minimumok is közrehatnak, a román művészek, tudósok, kutatók „francia vonala” szintúgy. S miközben például a magyar nyelvből (néhány kritizált „germanizmust” leszámítva) kezdenek kikopni a német eredetű kifejezések, a helyükre toluló angol viszont intoleráns a franciával szemben – még a szakszavak, helynevek, jeles személyiségek megnevezésénél is vaskossá válik a gond: hát ezt meg hogy ejtik…? S ha választhat a megnyilatkozó, inkább angolul ejti a francia nevet is, ha helytelenül éppen.
Van a kellemes és magabiztos önteltségnek az a finoman parfümált válfaja, amely a nyelvben mutatkozik elsősorban. Idegen szavak használata, szóértés egy külföldivel, eligazodás egy ismeretlen városban, intézmények vagy tudományok fogalmai, árnyalt szókészlet a sajtok vagy borok, regényműfajok és kakukkos órák, politikai pártok és hangadó képviselőik nevével, funkcióikkal, státuszukkal… Szóljon helyesen, vagy tévesen, ezeket – az esetek saccolható többségében – jó okkal nem követi harsány lelepleződés, bizonyítása a zúzós tévedésnek vagy félrehallott jelentésnek, a slampos kiejtés vagy oktondi csúsztatás rátarti kritikájaként.
Pedig…, van bizonyos korosztály, melyben „nem tudni” vagy „rosszul tudni” egy fogalom jelentéskörét, snasszul használni egy analógiát, véteni egy szóvicc közben – szinte törzsasztalunk közönségéből kizáró hatású lehetett. Ám ez úriaskodó modor, kivagyi mindentudás, pontoskodásra hajlamos attitűd már erősen a múlté. „Értelmiségi” vagy „diplomás” csökevény, szubkultúra nyelve, „idegenszerűség”. Marad a sebtiben megszerzett nyelvtudás, a praktikusan használt ismeretanyag, a leleményes tolmácsolás/fordítás mersze – sokszor viszont mindezek méltó gőgje és mindennapossá válása nem gyökerezik a tényismeretben, műveltségben, különbségtételek árnyalatainak kezelni tudásában…
Mi több: egy antikváriumban „bagóért” lehet nagyszótárakat kapni, annyira nem divat otthon ilyesmit tartani, vagy netán használni. Az útiszótár is tud áldásos segítség lenni, egy műszaki szótár is megteszi a magáét – de egy kulturális szótár valahogyan egészen más: fölhatalmaz a megismerésen túli megértésre, a pontosításra, árnyalásra, összefüggések rendjének megbecsülésére, választékosabb önkifejezésre. S ami ennél is mélyebb sugallat: lebírni segít a vaskos elszólásokat, csökkeni a tévedések monodrámáit, eligazít a jelentések között – már nemcsak nevezéktani értelemben, hanem térben és időben, műfajokban és értékekben, köznapi kommunikációban és értelmező gyakorlatokban is. Kulturális szótár azonban kevés van, mint műfajt sem igen ismerik a felhasználók. Mintha csak zavaróan bonyolítaná egy nyelv jelentés-rétegeit, mondatait, stiláris szabványait. Pedig: ha belegondolunk, már magának a közlésnek is akkor és azért van értelme, mert valami mást, valami olyat kívánunk közölni, amit Mások másképpen (vagy sehogyan sem) értenek, s közlésünk értelme vagy eredményessége szinte legfőképpen azon múlik, elérik-e a szavak, kifejezések az értelmező apparátust, a képzeteket, a megértés masinériáját.
Átmeneti és szükségmegoldás persze van, s mindenki pontosan tapasztalhatta, mire jó egy „guide” típusú kézikönyv, egy úticélokra alkalmas zsebszótár vagy egy kétkötetes nagyszótár, melyben csak elveszni lehet vagy elsüppedni, nem pedig kulturális tartalmakra lelni… De épp az utóbbi az, amiről hírt kellene adjak: Ádám Péter Francia kulturális szótár címen jelentette meg gyűjtését,1 melyben a vérbeli franciaságnak végtelen számú jele, jegye, fogalmi-nyelvi mintája, történeti, tájrajzi, etnikai, politikai, gasztronómiai, életmódbeli és más mutatkozás-típusa van együtt. A kötet most Kiss Kornélia szerkesztésében segíti azt a kivételesen gazdag és árnyalt nyelvi kommunikációt, amely a sajtok vagy borok, tájegységek vagy városnevek mellett a kulturális összefüggések és fogalmi jelkészletek trikolórját (s mert a vidéki világ is benne honol, hát multikolorikus auráját) hozza közelebb, de nemcsak a szavak nyelvi közegét, hanem intim világának, a történeti vagy szociokulturális mikrovilágoknak megjelenítésével együttes gazdagságát is.
Csak példaképpen egy-egy impresszió:
Arsène Lupin a → Belle Époque népszerű regényhőse Maurice Leblanc írói leleménye. Jóllehet a társadalom peremén él, ez a frakkos, cilinderes, monoklis bűnöző igazi úriember. Bár lelke legmélyén, meglehet, az arisztokrata külsőt meghazudtolva, inkább polgárpukkasztó anarchista. Emellett nagy nőcsábász, és sok-sok eleganciával, sőt humorral űzi hivatását, a bűnözést. Néha az elesettektől sem tagadja meg segítségét. C’est le plus grand des voleurs / Oui, mais c’est un gentleman… (Jacques Dutronc, Gentleman cambrioleur) → Cartouche; → Fantômas; → Mandrin, Louis
béret n m basque baszk sapka; valamikor a béarni pásztorok viselték. Franciaországban a jobboldali-konzervatív öregurak, illetve átlagfranciák (→ Français moyen) elmaradhatatlan fejfödője. Az eredeti változatnak, miként a hazai svájci sapkának is, középen kis farka van, ennek cabillou a neve. A XIX. század végétől katonasapka is (les bérets verts, les bérets bleus, les bérets rouges), sőt átvitt jelentésben az adott alakulathoz tartozó katonák neve. → basque; → basque (pays); → bicorne; → casquette; → képi; → pelote basque
harissa n m konzervben vagy tubusban árult méregerős pirospaprika-krém, a → couscous elengedhetetlen ízesítője. Az „Erős Pista” francia megfelelője.
nuit du 4 août (la~) (1789) augusztus 4-ének mozgalmas éjszakája; ezen az emlékezetes éjszakán törölte el a Nemzetgyűlés a feudális és egyházi kiváltságokat. Gyakran céloznak rá a napisajtóban. Une ambiance de la nuit du 4 août. → noblesse
A jelek tehát arra vallanak, hogy a nyelvi megértés és a közléstudományi eljárások egészen fölfedezetlen háttérvilága, a hullámzó jelentésváltások, időben is kifejeződő avulás és évülés, informatikai és sajtónyelvi hatások, társadalmi média-elemek, szokástünemények együttesei kínálják a könyvben az ételmező módszerek és rendszerezésük nehézségeit (Ádám utal a nyelv elöregedésére, átrendeződésére, a közös tudás és a nyelvi változások érzékelhető együtthatásaira, ezekből fakadóan a szükséges forrásanyag sokrétűségének állandósuló változásait és árnyalódását okozó jelenségekre), továbbá arra, hogy amit az egynyelvű vagy kétnyelvű szótárak tőszavakban és szókapcsolatokban megjelenő változói kínálnak, azt itt a „nagyobb frazeológiai egységeket, szólásokat, konvencionális szójárásokat, helyzetmondatokat, irodalmi és történelmi idézeteket, jelmondatokat, reklámszlogeneket és szállóigéket” megjelenítő gyűjtés és rendszerezés egészíti ki. A szavak és fogalmak rendje az adott kifejezés kulcs-eleméhez, „legfontosabb vezérszavához (általában az első főnévhez vagy kivételes esetben az első igéhez)” kapcsolódó értelmezésekkel egészül ki, a szócikkek végére nyilakat komponál egy praktikusabb fogalmi kalauz és gazdagabb értelmezési eszköztár elérhetéséhez.
zazous n m pl vx Az angol és amerikai divatot követő, dzsesszt és swinget kedvelő, többnyire apolitikus fiatalok a XX. század negyvenes éveiben (a szó magyar „jampec”, „jampi” francia megfelelője). A Vichy-rezsim meg a kollaboráns sajtó ugyanúgy ellenséget lát bennük, mint a kommunista befolyás alatt álló ellenállási mozgalom. Boris Vian is emlegeti őket.
traversée n f du désert a kifejezés, amely a zsidó nép negyven éves bolyongására utal, először a hatvanas évek végén bukkan fel, de → Gaulle-lal kapcsolatban: azt az időszakot értik rajta, amikor a neves politikus, 1946-tol 1958-ig, visszavonult a közéletből. A ~ nemcsak az államférfi magányára utal, de arra is, hogy visszavonultságában bőven volt ideje eltöprengeni a nemzet sorsán, míg 1958-ban újra
el nem jön a cselekvés ideje. Más szövegkörnyezetben is használják, főleg életrajzokban, olyan időszak jelölésére, amikor valamilyen nagy személyiség átmenetileg háttérbe szorul, elszigetelődik.
reblochon n m akárcsak a → beaufort, szintén a Pays de Savoie sajtkülönlegessége. Fromage de dévotionnak [ájtatossági sajt] is hívták, az itteni parasztok valamikor ezzel kedveskedtek a karthauzi szerzeteseknek, amiért megáldották legelőiket. Második fejésből származó magas zsírtartalmú tejből készítik. Kérge rózsaszín, sárgás vagy barnás, textúrája puha, kevés a lyuk benne. Dobozba csomagolják, a dobozba vékony farostlemezt szoktak helyezni. Van negyedkilós petit reblochon is. → fromage; → tomme de Savoie
Talán az idézetek is tükrözik, amit maga a nyelvi gyakorlat, a megoldások és jelentés-változatok hordoznak, vagyis hogy a kereshető kulcsszavak és fogalmak révén átvezető megoldások kalauzolnak a helyzeti megjelenésmódokhoz, a beszédkultúra megszabta másságokhoz, a közbeszédi jegyek argóval vagy irodalmi stílban mutatkozó verzióival kiegészülve. Ezekből is fakad, hogy a Café Tabac mint trafik helyett kávézóvá és lottózóvá és postabélyeg-lelőhellyé változott s mint hely a cink-pulttal ellátott kricsmik sarkába szorult közösségi tér alakját ölti; hogy Dumas A három testőr-ének „kadétjai” a családi és társadalmi előmeneteli rendet tükrözi, a vidéki köznemesség szegénységét és a papnak vagy katonának állási kényszerét; vagy hogy az elzászi choucroute-ba tett ízesítés, pálinka és zöldség húsoskáposzta-költemény formába hozatalának módja milyen; no meg a „franciákra oly jellemző” délután 3-tól 5-ig napszakot is megidézi, amikor Agnès Varda Cléo de 5 à 7 filmje nyomán a szeretők légyott-időszakává változott mint randevú-időpont; s ugyanígy a gyerekek „mon petit chou” becézését is föltárja, merthogy a gólya hozta bébi helyett a káposztában születő kisfiúk és a rózsabokorban születő leánykák megjelenítésére szolgál a kifejezés…). De ugyanígy járunk királyok neveivel, csatákkal és tábornokokkal, sajtokkal és borfajtákkal, szerzetesekkel és politikusokkal, térségekkel és helynevekkel, hagyományokkal és ünnepekkel, jelképekkel és históriával, templomokkal és kagylókkal, tengerészekkel és vasúttal, hegyláncokkal és időjárással, színházzal és mozival, hősökkel és árulókkal, régiekkel és újakkal is. S ahogyan a közbeszéd, a sajtó nyelve, a színházak vagy mozik műsor-elemeinek utalásai, az irodalmi vagy történelmi művek jelentéstere, az infokommunikáció, a hagyomány, az uralkodás, a jog, a vallások, a városok és tájegységek, termékek és viccek, bizalmas közlések és állami jelképek, szervezetek és tömegek autonóm polifóniája beletolakszik a mindennapi szövegekbe, vagy amikor a stílusok és motívumok, festészeti tartalmak vagy zenei fogalmak, királyok és közintézmények, szokások és normák, színek és alkoholtípusok, márkanevek és ünnepek, helyek és nemhelyek egymást átrétegző jelentéstérben kelnek birokra – ezek mind-mind helyet kapnak a szótár oldalain.
A szerző nem titkolja célját, hogy „a ’kulturális’ jelző itt a lehető legszélesebb jelentésben értendő, olyan jelentésben, amely a mindennapi élettől a szorosan vett kultúráig csaknem minden jellegzetességet felölel”, tehát kiemeli „a szócikkek esszészerűségét és olvasmányosságát, arról nem beszélve, hogy – ebben is a sorozat zászlós hajójához, Bart István Angol kulturális szótárához igazodva – hangsúlyozottan szubjektív összeállítása és feldolgozása a korpusznak”, hangja tehát egyéni és akár személyes is néhol. Például abban, hogy „a szótárban hangsúlyozottan jelen van a hazai nézőpont. Az intézmények és kulturális sajátosságok értelmezésével és – ahol lehetett – az ekvivalenciák megadásával igyekeztem ezt a sokszor érthetetlennek vagy túlontúl bonyolultnak látszó világot egy kicsit közelebb hozni a Franciaország iránt érdeklődő hazai közönséghez”, ide értve a Párizs melletti tágabb világ, a vidék, a nagyobb tájegységek és országrészek kulturális feelingjét, összhatásában a mai francia közlésvilág árnyalt tónusvilágát, ennek bemutathatóságát is, melyhez a kiegészítő fogalmak, jelentések kapcsolódó változatait utalja, hogy ezekkel kalauzolja tovább az Olvasót, akinek ekképpen egyre gyarapodó újabb ismeretanyagra kínálkozik esélye „a francia kultúra rengetegében”.
A. Gergely András
1 Az opusz a Corvina Könyvkiadónál jött ki, korábbi változata Francia-magyar kulturális szótár címen jelent meg 2004-ben, a mostani javított, átdolgozott, bővített változat 2019-es. A kötet első kiadása már megkapta az MTA Szótári Munkabizottságának „Kiváló Szótár” díját.